km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Iratokban megőrzött múlt: a Vas megyei lett Az Év Levéltára

Iratokban megőrzött múlt: a Vas megyei lett Az Év Levéltára

A Vas megyei lett Az Év Levéltára 2019-ben. Az elismerést ma adták át az intézmény munkatársainak a Megyeházán.

Kiállítások, konferenciák szervezésével, kiadványok szerkesztésével is foglalkoznak az intézmény munkatársai. Közel négy évtizede rendezik meg a Levéltári Napokat, ami ízelítőt ad a közgyűjteményben fellelhető iratok sokféleségéből, a szerteágazó levéltári kutatómunkából is.  A levéltárak az iratmegőrzés, feldolgozás és közzététel terén nélkülözhetetlen feladatot látnak el.  Az internetnek és a levéltárosok munkájának köszönhetően a rögzített adatok jó része ma már otthonról is elérhető.  A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára tízezer iratfolyóméternyi dokumentummal rendelkezik, a legrégebbiek a 12. századból származnak. 


– 2002-től, amióta új helyre költözött a Levéltár, nagyon szisztematikus munka zajlott mind szakmai, mind közösségszolgálati téren, kiállítások, kiadványok tekintetében a Levéltár szépen beágyazódott a város és a megye életébe – méltatta az intézményt Kenyeres István, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke.


– Természetesen ezek a régi ritkaságok nagyon izgalmasak a kutatók számára, de ezt igaziból csak a hozzáértő kutatók használják – mondta el Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár igazgatója. – Jelentős részük azonban digitálisan az interneten is hozzáférhető, tehát a levéltárak már nemcsak a megsárgult iratokat őrzik, hanem a digitális világ felé is lépnek, és digitális formában is tárolnak iratokat.


A Magyar Levéltárosok Egyesülete által odaítélt Az Év Levéltára díj a munkahelyi közösség több éves kimagasló szakmai tevékenységének megbecsülését fejezi ki.
 

Borítókép: Melega Miklós, a Vas megyei Levéltár igazgatója

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.