km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Infektológus főorvos:  az is lehet, hogy a vírus velünk marad egész évben kisebb gócokban

Infektológus főorvos: az is lehet, hogy a vírus velünk marad egész évben kisebb gócokban

A magyarországi járványgörbe stabil, és reménykeltő gyógyszer-, illetve vakcinakísérletek folynak világszerte a vírus ellen - jelentette ki a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

 

Szlávik János kifejezte reményét, hogy a járvány hamarosan véget ér. Nem tudjuk mikor és hogyan, és az is lehet, hogy a vírus velünk marad egész évben kisebb gócokban - jegyezte meg. Hozzátette: ebben a helyzetben fenn kell tartani bizonyos járványügyi intézkedéseket és szükség van arra is, hogy az izolált eseteket a többiektől azonnal elkülönítsék, kezeljék, mert csak így tudják megakadályozni a járvány tovaterjedését.


"Reménykedjünk, hogy igazoltan hatékony vírusellenes gyógyszerünk lesz" - mondta. Kiemelte: már alkalmaznak maláriaellenes, C típusú májgyulladás, valamint HIV elleni szereket, emellett a legkülönbözőbb gyógyszerkombinációkkal, antibiotikumokkal is próbálkoznak a betegek gyógyítása érdekében. Szólt arról, hogy Magyarországon is elérhető az a Japánban kifejlesztett vírusellenes gyógyszer, amely a betegség korai szakában valóban hatékonyan alkalmazható az enyhe és közepesen súlyos betegeknél, s rendelkezésre áll egy Amerikában kifejlesztett, intravénás módon alkalmazható gyógyszer a vírus miatt súlyos és életveszélyes állapotba kerülők gyógyítására. Jól haladunk az immunterápiával és a vérplazma terápiával is, mindkettővel több ember életét sikerült megmenteni - közölte.


Szlávik János kitért rá, reménykedhetünk, hogy lesz hatékony védőoltás is, amely egyesek szerint ősszel, mások szerint télen, de legkésőbb jövő tavasszal az emberiség rendelkezésére áll nagy mennyiségben. A vakcinával eleinte a veszélyeztetett csoportokat és az egészségügyi dolgozókat oltják be.


A kísérletek már a második fázisban vannak, azaz egészséges önkénteseken próbálják ki, vizsgálva a hatékonyságot, a rövid és hosszú távú mellékhatásokat - mondta el. Rámutatott, a baj az, hogy a későbbi kísérleteket csak járvány idején lehet lefolytatni.


A főorvos beszámolt arról, hogy az Egyesült Államokban több ezren ajánlották fel, hogy beadatják maguknak a kísérleti oltóanyagot, majd kiteszik magukat a koronavírus-fertőzés veszélyének. "Ez etikailag kissé vitatható módszer, de elképzelhető, nem lesz más lehetőségünk, mint az, hogy emberek veszélyeztessék életüket az emberiség megmentéséért" - fogalmazott.


Szlávik János a humán immundeficiencia vírussal fertőzött emberekről szólva elmondta: korábban úgy gondolták, ez a betegcsoport az immunhiány  miatt ki van téve a fertőzésnek, de úgy tűnik, közülük azok, akik rendszeresen szedik a gyógyszereket és jó az immunrendszerük, nemhogy nincsenek kitéve a fertőzés súlyos veszélyének sőt, mintha védettek lennének ellene.


Hozzáfűzte, hogy Magyarországon eddig egy koronavírus-fertőzést észleltek HIV-fertőzött embernél, ő idős volt, és sokféle krónikus betegségben szenvedett.


A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az aktív fertőzöttek száma 1654, 1371-en már meggyógyultak. A vírus áldozatainak száma 6-tal nőtt, így összesen 448-an haltak meg a fertőzés nyomán. Kórházban 570 embert ápolnak, akik közül 45-en szorulnak gépi lélegeztetésre. (MTI)
 

Fotó: Védőfelszerelést viselő orvosok és ápolók vizitelnek a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított Covid Ortopéd-Traumatológiai Osztályon a fővárosi Szent János Kórházban 2020. május 14-én. MTI/Balogh Zoltán

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Katonatörténeti kiállítás, tárlatvezetéssel
Az egykori szombathelyi tűzoltók és katonák életéről, munkájáról sok relikviát őriznek a város katonatörténeti kiállításában, melyet a közösségi tér szervezésében sokan megnéztek a múlt héten, írja a Jászai Utcai Közösségi Tér Facebook-oldala.
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.