km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Idén is kirándulhatnak, sportolhatnak a nyugdíjasok

Idén is kirándulhatnak, sportolhatnak a nyugdíjasok

Készül Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetségének idei programtervezete. A hagyományos események mellett újdonságokat is kínálnak 2020-ban. Szerveznek vetélkedőket, sportversenyeket, kirándulásokat, színház- és mozilátogatásokat, bekapcsolódnak a kórustalálkozók szervezésébe, és jogi tanácsokkal is ellátják majd a hozzájuk fordulókat.

Tavaly is nagy sikere volt a nyugdíjas Ki mit tud? vetélkedőnek, amelyen 34 produkciót láthatott a közönség. Ez is része volt annak a gazdag programsorozatnak, amelyet Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetsége, valamint az együttműködő klubok, egyesületek kínáltak tagjaiknak. 


Dancs István, a szövetség tiszteletbeli elnöke kiemelte, hogy olyan programokat szerveznek, amely egyrészt népszerűnek tűnnek, másrészt hasznosak a nyugdíjasok számára. A nyugdíjas akadémikus szellemi vetélkedő is ilyen, mert bizonyos értelemben „kényszeríti” az időseket a számítógép használatára.


Molnár Árpád, a szövetség elnöke és Dancs István már az idei program részleteit egyezteti. Az elnökség megtárgyalta a tervezetet, most éppen a javaslatok beépítésén munkálkodnak. Idén is szerepelnek a programban különféle vetélkedők, sportversenyek, ismeretterjesztő előadások, kreatív foglalkozások, kirándulások, és kétszer lesz batyus bál. 


Molnár Árpád elmondta, hogy újdonsággal is készülnek, megkeresték őket a megyei kórustalálkozó szervezői. A kórusokban döntően nyugdíjasok vannak, ezért a maguk módján próbálnak segítséget nyújtani a szervezéshez és a lebonyolításhoz. Egy új szolgáltatást is kínál tagjainak a Nyugdíjas Szövetség: a hozzájuk fordulók havonta egy alkalommal, meghirdetett időpontban jogi tanácsokat kaphatnak majd a szövetség MMIK-ban lévő irodájában.    
 

Borítókép: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.