km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Haladás: iksz a főpróbán a Lafnitz ellen

Haladás: iksz a főpróbán a Lafnitz ellen

1–1-es döntetlent játszott az utolsó felkészülési mérkőzésén pénteken délután a Szombathelyi Haladás az osztrák második ligás Lafnitz ellen a Rohonci úti stadionban. A találkozó után fél héttől szurkolói ankétot tartott a klub. 


 

Mátyus János ezúttal a Verpecz – Schimmer, Jagodics, Devecseri, Németh Mi. – Holdampf, Szekér – Rácz, Bosnjak, Illés – Szalay tizenegynek szavazott bizalmat. A stadionba kilátogató mintegy háromszáz néző azonban játékot nem igazán látott a szombathelyiektől, az osztrákok lényegesen magabiztosabban futballoztak, és így joggal vonultak 1–0-ás előnnyel az öltözőbe. A fordulást követően aztán érkeztek a cserék (Gyurján, Tóth D., Doktorics, Jancsó, Schuszter, Kiss B. és Tóth-Gábor), és a hatvanadik perctől szerkezetet is váltottak a hazaiak. Az utolsó félórában már a Hali akarata érvényesült, és egy jogos 11-essel sikerült is az egyenlítés Rácz révén. A hajrában már nem esett több gól, így maradt az 1–1.


A meccs után a szurkolók ismét köszönetet mondtak Halmosi Péternek a Haliért tett szolgálataiért, majd következett az ankét. Az „új” Hali-játékosok (Schimmer, Verpecz, Rácz, Devecseri) egyaránt úgy fogalmaztak, hogy hisznek a bennmaradásban, ám ehhez a szurkolók támogatását kérték. Mátyus János vezetőedző azt emelte ki, hogy egy háborúra készíti fel csapatát, az öltözőben egyre jobb a hangulat, és ígéretet tett, hogy soha nem hivatkozik majd a külső körülményekre. A tréner kérdésre válaszolva elmondta: még egy centert szeretne igazolni a csapatba. 


Séllei Árpád ügyvezető megnyugtatta a szurkolókat, hogy stabil anyagi körülmények között működik a klub, nincs a játékosok felé tartozás. Mint fogalmazott: elszaladtak a játékos-fizetések, így nagyon nehéz bárkit is igazolni. Aláhúzta: vagyonokat nem fizetnek majd futballistáknak, akkor inkább a helyi tehetségek kapnak szerepet, viszont ő is egyetértett azzal, hogy egy klasszikus befejezőcsatárra még nagy szükség lenne. 


Halmosi Péterrel kapcsolatban több drukker is kérdést intézett az ügyvezető felé. Séllei Árpád úgy reagált: 11 hónappal ezelőtt az akkori vezetőedző (Horváth Ferenc) kitette a keretből a volt válogatott játékost, majd amikor nyáron új szakmai vezetés érkezett a klubhoz (Supka Attila), a stáb kategorikusan elutasította a két idősebb focistával, Schimmer Szabolccsal és Halmosi Péterrel a szerződésük meghosszabbítását. 


A Haladás jövő vasárnap délután két órától a Szegedet látja vendégül az NB II-es bajnokságban. 
 

Fotók: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.