km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Gulyás: még júniusban megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet, de az idősek vásárlási sávja még marad

Gulyás: még júniusban megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet, de az idősek vásárlási sávja még marad

Sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország a koronavírus-járvány első szakaszában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

Hozzátette: Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, és ezért köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a védekezésben és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat.


A veszélyhelyzet június 16-a után megszűnhet


Gulyás Gergely elmondta, a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a járványügyi készültség fenntartásról és a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet.


A miniszter a legfontosabb változásként arra mutatott rá, hogy a rendeleti törvényalkotás megszűnik a rendkívüli jogrend végével. Újra csak az Országgyűlés alkothat majd törvényeket, és a parlamentnek arról is döntenie kell, hogy a kormány által az elmúlt hónapokban meghozott rendeletek közül melyeket kívánja fenntartani - mondta.


Gulyás Gergely kitért arra is, azt remélik, hogy "a baloldal, amely a védekezést a járvány alatt bel- és külföldön egyaránt támadta, legalább a járványügyi készültséget támogatni fogja". Ha már nem tudtuk nemzeti összefogással megkezdeni a védekezést, akkor legalább jó lenne nemzeti összefogással lezárni azt - mondta.


Nyithatnak a színházak, múzeumok, mozik és fürdők a veszélyhelyzet után


A veszélyhelyzet megszűnését követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak.


A rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad, autós koncertek lehetnek


A kormány szerdán döntött arról, hogy a rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad. Az autós koncerteket generálisan azonnali hatállyal engedélyezik - közölte.


Marad a vásárlási idősáv és a kórházak látogatási tilalma


Gulyás Gergely elmondta, a leginkább veszélyeztetett idősek számára létrehozott védett vásárlási idősáv fennmarad.


A járványügyi készültség fenntartása indokolt


A járványügyi készültség fenntartása indokolt, az operatív törzs továbbra is működni fog, a kórházak irányításai rendszere változatlanul a járványveszélyhez igazodik, és a országos tisztifőorvosnak továbbra is biztosítottak lesznek azon jogosultságai, amelyekkel a járvány megelőzése érdekében intézkedéseket tehet.


Eddig 590 milliárd forintot fordítottak a járványügyi védekezésre


A politikus közölte: a kormány a járványügyi védekezésre 590 milliárd forintot fordított. Ez szükséges és arányos volt - tette hozzá.
A miniszter szólt arról, hogy az egészségügy annak ellenére felkészült a tömeges megbetegedésekre, hogy pillanatnyilag nem kell ezzel számolni, hiszen sikerült a járványt megfékezni. Amit eddig sikerült beszerezni, az egy esetleges második hullámnál is rendelkezésre áll majd - mutatott rá.


Továbbra is fontos az általános védelmi intézkedések betartása


Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedéseket - a maszkviselést, a másfél méteres védőtávolságot - továbbra is mindenki tartsa be.


Nemzeti konzultáció indul a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról


A kabinet döntött arról is, hogy nemzeti konzultációt tart a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról. A sikeres védekezés alapja a nemzeti összefogás, ezért fontos, hogy megismerjük az állampolgárok véleményét - jegyezte meg a miniszter.


A magyar gazdaság stabil, jövőre jelentős növekedés lehet


A magyar gazdaság megszenvedte a járványügyi válsághelyzetet, de jó esély van arra, hogy Európában az egyik legstabilabb eredményt tudja produkálni - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón. Az idei esetleges gazdasági recessziót, jövőre jelentős növekedéssel tudjuk ellensúlyozni - tette hozzá.


A cél a munkahelyek megvédése és újak teremtése


A kormány gazdasági döntéseiről szólva azt mondta, az a legfontosabb, hogy az elveszett munkahelyek helyére újakat teremtsünk, és minél több munkahelyet meg lehessen őrizni.


A gazdaságvédelmi intézkedések már több mint 1,1 millió munkahely megvédését segítette


Gulyás Gergely elmondta: a munkahelyek megvédése terén is sikerült jelentős lépéseket tenni. A kormány az eddigi és tervezett intézkedéseivel közreműködik összesen 1 millió 144 ezer 125 magyar álláshely védelmében, munkaerő-piaci vagy képzési támogatásában.


A miniszter elmondta: a regisztrált álláskeresők közül 175 ezren kaptak pénzbeli ellátást, a támogatási programok megvédtek 302 ezer munkahelyet, alapozó informatikai képzésre 62 ezren jelentkeztek, 12 ezren igényeltek hitelt a diákhitelt plusz keretében, 73 ezer 800 új munkahely létrehozását támogatják a beruházásösztönző programok, és 88 ezer közfoglalkoztatott van, de ez a szám szükség esetén 200 ezerig is felmehet. Jó hír, hogy egyelőre csak 7 ezer új közfoglalkoztatott van - tette hozzá.


Sokan éltek a hitelmoratóriummal


Továbbá az is fontos, hogy a fizetőképességet fenntartsák, ezért is döntött a kormány a hitelmoratórium meghirdetéséről az idei évre - tette hozzá. Gulyás Gergely közölte: a legfrissebb adatok szerint a lakossági ügyfelek majdnem kétharmada, több mint 65 százaléka élt ezzel a lehetőséggel, ez a hitelállomány 57 százalékát jelentette. A vállalati ügyfelek négyötöde élt a lehetőséggel, ez itt a hitelállomány 54 százalékát jelenti. Ebből egyértelműen látszik, hogy a kevésbé tehetős adósoknak és a kisvállalkozóknak jelentett segítséget a hitelmoratórium - mondta a miniszter.


Csökken a szociális hozzájárulási adó és kisvállalati adó


A miniszter elmondta, hogy az Országgyűlés adócsökkentésekről is döntött. A szociális hozzájárulási adó július 1-jétől  17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ezzel mérséklődik az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás is szintén 15,5 százalékra, továbbá 12 százalékról 11 százalékra csökken a kisvállalatai adókulcs.


A kormány döntése nyomán a cégek akár teljes nyereségüket is félre tehetik társasági adó mentesen 4 éven belül megvalósuló magyarországi beruházásra, ha az nem haladja meg a 10 milliárd forintot - mondta Gulyás Gergely.


Az egészségügyi dolgozók plusz juttatásáról


Az egészségügyben dolgozók fizetéséről szólva arra emlékeztetett, az ápolók bére ebben a ciklusban 72 százalékkal nő, és bár ez még mindig nem éri el a nyugat-európai átlagot, eddig egyetlen parlamenti ciklusban sem nőtt hasonló mértékben. Az idei évben a gazdasági nehézségek ellenére a 20 százalékos béremelés meg fog történni - jelentette ki, jelezve, hogy a bruttó 500 ezer forintos támogatás is jelentős forrást jelent a dolgozóknak.


A kormány célja, hogy az orvosok bére továbbra is emelkedjenek, és erről a járványhelyzet végén szívesen egyeztetnek majd. Szeretnénk, ha az orvosokkal is megegyezésre juthatnánk egy valós perspektívát nyújtó béremelésről - fogalmazott.


A határnyitásokról és a nyári idegenforgalomról


Magyarország minden olyan országgal, ahol a fertőzöttség mértéke szignifikánsan nem tér el a magyartól, a nyitás pártján áll - jelentette ki. Hozzátette: igyekeznek naprakész tájékoztatást arról, hová, hogyan lehet és érdemes utazni.


Gulyás Gergely a nyári idegenforgalmi kilátásokról szólva azt mondta, belföldi üdülőhelyeket felkeresni biztos, hogy érdemes, a külföldi utazásokra pedig azt javasolta, folyamatosan figyeljék az emberek a határokra vonatkozó szabályokat.


Kultúratámogató csomagról döntöttek


A kormány 5,1 milliárd forintos kultúratámogató csomagról is döntött a Magyar Művészeti Akadémiával egyeztetve, melynek célja, hogy a magyar kultúrát olyan helyzetbe hozzák, mintha nem lett volna járvány, és mérsékeljék a kultúrában dolgozókat ért károkat - ismertette Gulyás Gergely.


Trianon 100. évforduló


A magyar nemzet az egyetlen, amely képes volt véghezvinni azt a csodát, hogy egy sikeres és befejezett gyilkossági kísérlet után és ellenére is életben maradt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.  Gulyás Gergely emlékeztetett: 100 évvel ezelőtt kényszerült Magyarország arra, hogy a trianoni békediktátumot aláírja, és ennek következtében az ország elvesztette területeinek kétharmadát és minden harmadik magyar a határon túlra került "anélkül, hogy elköltözött volna".


"Fejet hajtunk a mögöttünk hagyott évszázad magyar áldozatai előtt, gondolunk azokra, akiket magyarságuk miatt kivégeztek, bebörtönöztek vagy megnyomorítottak. Gondolunk azokra, akiknek az elmúlt évszázadban a hazájukért való hűségért kellett életüket áldozni, mert a hazához való hűség az elmúlt évszázadban a hazát tartotta meg és nem pedig azokat, akik hűek voltak hozzá" - fogalmazott a miniszter.


Gulyás Gergely elmondta, a nemzeti gyásznap tíz éve a Nemzeti összetartozás napja is: tíz évvel ezelőtt tették lehetővé a kettős állampolgárság megszerzését, és eddig majdnem 1 millió 100 ezer magyar élt a lehetőséggel. "Trianon után 90 évvel vált az lehetővé, hogy újra közjogi kötelék jöjjön létre magyar és magyar között, a magyar állam és a magyar állampolgárok között" - fogalmazott.


Közölte, csatlakoznak Schmidt Mária kormánybiztos felhívásához, és arra kérnek mindenkit, hogy tegyenek ki egy képet egy számukra kedves területről, ahol magyarok élnek bárhol a világon. Orbán Viktor miniszterelnök június 6-án Sátoraljaújhelyen mond beszédet és avat szobrot - mondta el Gulyás Gergely.


A magyar szabadság múzeuma jön létre a Citadellán


Gulyás Gergely közölte: a kormány szerdán döntött arról, hogy támogatja a 100. évforduló kapcsán, hogy a Citadellán a magyar szabadság múzeuma jöhessen létre. Mint elmondta, ez reményeik szerint nemcsak a régóta romos épület megújítását teszi lehetővé, nemcsak egy méltó, a magyar szabadságküzdelmekre és megmaradásra emlékező múzeum létesítését jelenti, hanem a teljes megújítását a Gellért-hegynek. Az ezzel kapcsolatos kormányhatározat nemsokára megjelenik a Magyar Közlönyben. A program megvalósításáért Fodor Gergely kormánybiztos a felelős - közölte a miniszter.


Egyre több katona védi a magyar határt a migrációs nyomás miatt


A várhatóan újra erősödő migrációs nyomás miatt egyre több katona és határőr teljesít szolgálatot a magyar határon, számukra a technikai háttér is biztosított - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.


Kérdésre azt közölte, a következő hónapokra szóló migrációs előrejelzések többsége negatív. Jelezte, a pünkösdi hétvégén 430 migránst tartóztattak fel, és nem volt olyan határszakasz, ahol ne próbálkoztak volna az illegális bevándorlók.


Úgy vélte, a járvány által okozott gazdasági nehézségek sokakat arra indíthatnak, hogy Európában keressenek megélhetést. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a járvány után Európának el kell kerülnie, hogy ismét tömeges bevándorlás áldozatává váljon. Szerinte Európa akkor tud ez ellen fellépni, ha világossá teszi, minden tagállamát támogatja a külső határvédelemben. (MTI)

 

Fotó: A kormany.hu által közreadott képen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az online megtartott Kormányinfó sajtótájékoztatón 2020. május 28-án MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.