km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Gulyás: május 3-ig hatályosak a jelenlegi szabályok (frissítve)

Gulyás: május 3-ig hatályosak a jelenlegi szabályok (frissítve)

Május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

Május 3. után a védekezés új szakasza kezdődik el, és olyan új szabályrendszert kell megalkotni, amellyel a leginkább veszélyeztetett idősek és leginkább fertőzött nagyvárosok védelmét továbbra is megfelelő körülmények között tudják biztosítani, de "az élet és a gazdaság egyre inkább újraindulhat" - mondta.  A változtatásokról a kormány a jövő szerdai ülésén dönt - közölte a miniszter.


Kifejtette: a nemzetközi gyakorlatban látni olyan enyhítő intézkedéseket, amelyeket a magyar kormány egyelőre korainak tart, így például nem tartja időszerűnek az összes diák visszaengedését az iskolákba. Azt azonban megállapította a kabinet, hogy az egészségügy felkészültsége lehetővé teszi a magyar gazdasági élet újraindításának tervét, de ez csak fokozatosan, szigorú menetrend alapján történhet meg - mondta Gulyás Gergely.
A miniszter úgy fogalmazott a május 3-ai dátumról, hogy ez a lehető legkorábbi tetőzési nap, és ekkor a védekezésnek a lehető legmagasabb fokon kell állnia. Ám a pontos tetőzési napot nehéz megmondani - jelezte, hangsúlyozva, hogy folyamatos járványügyi készültségre lesz szükség a következő hetekben. Megismételte, figyelik a nemzetközi gyakorlatot, elsősorban Dél-Németországot és Ausztriát.


Beszámolt arról a kormánydöntésről is, hogy a honvédség - az intézményvezetőkkel egyeztetve - fertőtleníti az idősotthonokat.

A miniszter ezúttal is köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügy készen álljon a kialakult helyzetre. A május 3-áig terjedő idő elegendő arra, hogy az egészségügy a tömeges megbetegedés kezelésére is felkészüljön - tette hozzá. Kizárólag szakmai döntésnek nevezte, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint a kórházi ágyak 50 százalékát kell felszabadítani, és 8000 lélegeztetőgépet kell majd hadrendbe állítani.


Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a nap folyamán nyilvánosságra hozza a rendelkezésre álló matematikai modellszámításokat - jegyezte meg.


Arra is kitért, hogy az Országgyűlés - szemben sok más országéval vagy éppen az Európai Parlamenttel - a járvány kezdete óta is folyamatosan ülésezik, a kabinet rendszeresen beszámol a parlamentben a védekezésről, és az ellenzék is elmondhatta kritikáit.


Gulyás Gergely kiemelte: a jelenlegi helyzetben segíteni kell azokat, akik otthon vannak gyesen vagy gyeden, ezért esetükben az első sikeres nyelvvizsgához, illetve az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához hozzájárulnak, és a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjához szintén támogatást nyújtanak. Mindez 136 ezer embert érint - fűzte hozzá.


Hangsúlyozta: egyetértés van Magyarországon arról, hogy a munkahelyek megőrzésére és újak teremtésére van szükség a válság miatt. A gödi Samsung-beruházás ügyében is ezt a célt tartották szem előtt, egy 4-500 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amely az egyik legnagyobb beruházás Magyarországon - közölte. Hozzátette: 1600 embernek ad munkát a gödi gyár, és további 2700 embert vesznek majd fel.


Közölte: ebben a helyzetben az a cél, hogy a fejlesztés mielőbb megvalósulhasson, de nem vettek el pénzt Gödtől, hiszen a település részesedik az iparűzési adóból. Felelős, indokolt döntés született, amely a település, a térség és a megye érdekeit szolgálja - vélekedett.


A miniszter elmondta: a Gödön alkalmazott megoldást érdemes lehet törvényben rögzíteni. Nem vesznek el adóbevételt a településtől, de ha ott nagyberuházás valósulhat meg, amelyhez a kormány biztosíthatja a szükséges feltételeket, akkor nem csak az adott település részesülhet az adóbevételből. Az így befolyó összegből azonban nem központi adóbevétel lesz, minden ilyen forrás továbbra is az önkormányzatokat illeti meg - magyarázta.


Kitért arra is, hogy március 11. óta a regisztrált álláskeresők száma 51 ezerrel nőtt, az üres álláshelyeké pedig 44 ezerre csökkent. A gazdasági élet és különösen a kereskedelmi szektor leállásával sokan veszítették el a munkájukat, ezért a kormány mindent megtesz, hogy új munkahelyek jöjjenek létre - jelentette ki. Hozzátette: a meghozott intézkedések lassították a munkahelyek megszűnését.


Minden feltétel adott, hogy május 4-étől az érettségi vizsgákat - kizárólag írásban - biztonságos keretek között lebonyolítsák - mondta Gulyás Gergely kérdésre válaszolva. A miniszter hangsúlyozta: ez nem presztízskérdés, nem is politikai, hanem szakmai kérdés, ezért a kormány felhatalmazást adott Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak, hogy minden érintettel tárgyaljon, beleértve a szülői, a diák- és a szakszervezeteket. Ezen szervezetek felelősségére is apellálva, véleményük ismeretében nyugtassanak meg mindenkit, hogy az ország járványhelyzetben is képes az érettségi biztonságos lebonyolítására. A köznevelési államtitkár a kormány felhatalmazása alapján szabadon dönthet, hogy a feltételek maximálisan biztosítottak, vagy ha szükséges, egy vagy két héttel halasszák el a vizsgákat - jelezte a miniszter. Megerősítette, változatlanul érvényes, hogy egy teremben tíznél több diák nem tartózkodhat, és a fertőzés mérsékléséhez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll. Kitért arra is, hogy az ausztriai érettségizők ingázónak számítanak, az ezzel összefüggő döntés az osztrákokkal egyeztetve megszületett, ez logikus és célszerű is.


Arra a kérdésre, hogy a pedagógusok megkapják-e a tízszázalékos béremelést, amit Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a járvány előtt jelentett be, elmondta: a kormány nem tervez változást, nem is döntött róla mást. Ez vonatkozik az egyéb ágazatokra is - derült ki szavaiból.


Arról, hogy a május 3-ai várható járványtetőzés után a "platószakasz" meddig tarthat, azt mondta: akár hetekig is, és a modellszámítások nagy része azt mutatja, a vírus visszahúzódása farkasfogszerűen fog történni, azaz újra és újra kisebb csúcsok lesznek. Amíg nincs vakcina, a vírussal valamilyen formában együtt kell élni, és abban is egyetértés van, magyar virológusok is ezt valószínűsítik, hogy ősszel, szeptember-októberben lehet egy második fázis - közölte a miniszter.


Arról, hogy tervezik-e a maszkviselés kötelezővé tételét, azt mondta, ebben az operatív törzs az illetékes. Generálisan szinte sehol nem írták elő, ahol ilyen döntés született, ott is a tömegközlekedésre, a boltokra, a zárt térre vonatkozott.


A május 1-jére, illetve a háromnapos hosszú hétvégére vonatkozó előírásokról a kormány jövő héten dönt - jelezte Gulyás Gergely. Hozzátette: el tudja képzelni, hogy az önkormányzatok ugyanazokat a jogosítványokat megkapják, mint a korábbi hosszú hétvégéknél.


Arról, hogy a kormány mennyire elégedett Kásler Miklós miniszter és Müller Cecília országos tisztifőorvos munkájával, azt mondta: a kormány összetételében Orbán Viktor kormányfő az illetékes. Azt látják, hogy egy egészségügyi járványhelyzet közepén vannak, és a minden korábbinál nagyobb válság kezelésére az egészségügy felkészült. Az egészségügy-irányításért pedig Kásler Miklós felel - rögzítette.


További felvetésre örömének adott hangot, hogy az Európai Bizottság területért felelős, politikailag másik oldalon álló, liberális pártok által jelölt és Magyarországgal szemben sokszor kritikus biztosa is elismeri, a magyar intézkedések összhangban vannak az uniós joggal. A vitáknak ez még nem fog véget venni, ugyanis a kritikáknak eddig sem volt ténybeli alapjuk, azok az országgal, a kormánnyal szembeni erős kritikai hajlamon, utálaton, gyűlöleten alapultak - fogalmazott.


Kérdezték arról is, jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot, hogy egyes, ellenzékhez köthető, "magukat reklámügynökségnek tituláló" honlapok olvasói levélként bemutatott hamis híreket terjesztenek. Gulyás Gergely elmondta: kockázatot jelent, a jogi minősítésébe nem menne bele. Mindenkinek a felelősségére apellált, és azt mondta: egy olyan helyzetben, amikor egy ország járványhelyzettel néz szembe, fontos, hogy hiteles és korrekt módon adjanak tájékoztatást. A kormány hiteles adatokat közöl - rögzítette.


A nyaralások lehetőségét firtató kérdésre a miniszter azt felelte: "bízzunk benne, hogy az idei nyáron is lehet majd a Balatonban fürdeni" - fogalmazott.
Arra a felvetésre, hogy Gál J. Zoltán - aki Karácsony Gergely kampányfőnöke volt 2019-ben - számítógépén íródhatott a Pesti úti idősotthont vezető Skultéti Józsefnek tulajdonított levél, azt válaszolta: egyelőre minden jel arra utal, Gál J. Zoltán felhatalmazva érzi magát, hogy politikai ügyekben az intézményvezetők helyett írjon leveleket. Megjegyezte ugyanakkor, méltatlannak tartaná, ha a védekezés időszakában a főváros és a kormány politikai küzdelmet vívna.


Arra a felvetésre, terveznek-e más országból súlyos koronavírusos betegeket átvenni, azt mondta: egyelőre nincsenek ilyen tervek, ha az ország olyan helyzetben lesz, hogy tud másoknak segíteni, akkor mindenkinek szívesen segítenek. Erre csak úgy kerülhet sor, hogy az a magyar emberek biztonságát és egészségét semmilyen formában ne veszélyeztesse - mondta.


A védőfelszerelések minőségéről azt közölte: az eszközök jó része alkalmas, használható. Megjegyezte: a maszkok körülbelül két százalékát küldték el határon túli magyaroknak és más országoknak.


Az egészségügyi dolgozók fertőzöttségéről nem tudott pontos számot mondani, de jelezte, a magyar átlag megfelel a nemzetközinek, amely a fertőzöttek körülbelül tíz százalékára teszi az egészségügyi dolgozói fertőzéseket.


A 65 év feletti orvosok visszatéréséről a gyógyításba Szentkirályi Alexandra azt mondta: ez nem kötelező, de a lehetőséget szeretnék megteremteni.
A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, a járvány elmúltával érdemes vitát folytatni arról is, jók-e a jelenlegi kórházfinanszírozási formák.


A gazdaságra rátérve közölte: a válság miatt a kormány több mint százezer forintot átvállal a bérköltségekből, az erről szóló szabályozáson módosítottak, miután egyeztettek a cégekkel. Folyamatosan konzultálni kell a vállalatokkal, és ha szükséges, változtatni kell, de a támogatás a jelenlegi mértékkel is újszerű, jó eszköz ahhoz, hogy a munkanélküliséggel járó gondokat ne segélyezéssel kelljen kezelni, hanem arra törekedjenek, hogy minél több munkahelyet megőrizzenek - fogalmazott.


Arról is beszélt, hogy az inflációs várakozások egyelőre nem változtak. A nyugdíjasok esetében fontos döntést hoztak, ugyanis válság idején nem elvesznek tőlük egyhavi nyugdíjat, ahogy mások tették, hanem visszaadják nekik a 13. havi nyugdíjat. Ez is mutatja, hogy a kormány a kilábalást a válságból nem megszorítások útján képzeli el - emelte ki.


Arról, hogy felvetődött-e az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbítása, elmondta: a kabinet álláspontja szerint az csak a legvégső eszköz lehet, hogy segélyt osszanak, munkával és munkahelyekkel szeretnének segíteni.


Szentkirályi Alexandra egy, a családi erőszakra vonatkozó kérdésre közölte: zéró tolerancia van. A nehéz helyzetbe kerültek segítését szolgáló eszközök most is rendelkezésre állnak, például az áldozatsegítő központok és krízisközpontok is folyamatosan működnek, és több tárca is igyekszik segíteni a legkiszolgáltatottabbakat.


Gulyás Gergely kitért a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésére is, és arra biztatott: interneten minél többen írják alá a polgári kezdeményezést, hogy a május 7-ei határidőig összegyűljön az egymillió aláírás.
 

 

Fotó: A kormany.hu által közreadott képen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter online sajtótájékoztatót tart "Kormányinfó - Mit, miért tesz a kormány?" címmel 2020. április 23-án. A miniszter közölte, május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok. MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.
Hivatalos: román állampolgárságot kapott Rapport Richárd
2024. március 21-e óta román állampolgár Rapport Richárd, egykori magyar ranglista-vezető és világbajnokjelölt sakkozó, írta meg a Magyar Hang.
Időjárás: szeszélyes szombat vár ránk
Az ország nagyobb részén felhősen indul a nap, és a fölöttünk lévő felhőzet főként délutánra szakadozik, gomolyosodik jobban, emiatt rövidebb napos periódusokra is számíthatunk, írja előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.