km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Gulyás: eltörlik a vásárlási idősávokat (frissítve)

Gulyás: eltörlik a vásárlási idősávokat (frissítve)

Sikeres volt a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon, sikeresebb, mint Nyugat-Európa sok államában - értékelt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón, miután 98 nap után véget ért a veszélyhelyzet. Bejelentette: eltörlik a vásárlási idősávokat.

 

A rendkívüli jogrend jóval rövidebb volt, mint Európa országainak többségében, a kormány időben tudott döntéseket hozni, és a járvány megjelenéséhez képest jóval korábban hozott fontos korlátozó intézkedéseket, mint például az olaszok, a belgák vagy a spanyolok - fejtette ki. A rendkívüli jogrend tette lehetővé az azonnali és hatékony cselekvést - jelentette ki a miniszter, köszönetet mondva az operatív törzs tagjainak, különösen Müller Cecília országos tisztifőorvosnak, továbbá az egészségügyi és a szociális szféra dolgozóinak, tanároknak, rendőröknek, katonáknak, kormányhivatali dolgozóknak.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: a védekezés azért lehetett sikeres, mert nemzeti egység alakult ki, és "új fejlemény", hogy ez az ellenzék nélkül is létrejöhetett. A kormány politikai egyetértést szeretett volna, de tudomásul kellett venni, hogy az ellenzék ehhez nem tudott hozzájárulni - mondta. Hozzátette: a védekezésben részt vevők nemtelen támadása, az ország külföldi lejáratása és "kamuvideók" készítése morálisan is elfogadhatatlan, alantas cselekedet.


A Miniszterelnökség vezetője reményét fejezte ki, hogy nem tér vissza a koronavírus, jelezte ugyanakkor, a második hullám reális veszély. Azt azonban szeretnék, hogy ha ismét veszélyhelyzet lesz, akkor legyen politikai egység is.


Közölte, a mostantól érvényes járványügyi készültséget hat hónapra hirdették ki, és háromhavonta vizsgálják felül.


Gulyás Gergely bejelentette: mostantól eltörlik a vásárlási idősávokat, a maszkhasználat szabályai viszont maradnak. Kiemelte: úgy látják, a maszkhasználat elegendő védelmet biztosít az időseknek, ezért döntöttek így.


Azt mondta, az operatív törzs továbbra is működik, és a kórházak irányítási rendje is változatlan.


Hangsúlyozta: az Európai Bizottság azt javasolta - és a kormány álláspontja is az -, hogy mihamarabb lehetővé kell tenni a határok átjárhatóságát az uniós tagállamok között. Magyarország ennek megfelelő döntéseket hozott - fűzte hozzá.


Míg korábban úgy tűnt, a migráció megállt, a májusi adatok már aggasztóbbak, de remélhetőleg a határok átjárhatósága nem jelenti azt, hogy ne lehetne tartani a határok védelmét - közölte. Hozzátette: Magyarország képes megvédeni a határait.


A miniszter kifejtette: a védekezés első szakaszán túlvagyunk, és ha mindenki továbbra is betartja az intézkedéseket, csökkenni fog az aktív fertőzöttek száma, de ha ebben változás lesz, szigorításokra lehet szükség. Úgy vélte, ha lesz második hulláma a járványnak, arra a várakozások szerint szeptemberben, októberben kerülhet sor. A nyári meleg várhatóan lassítja a járvány terjedését, így azzal számolnak, hogy az aktív fertőzöttek száma összességében csökkenni fog a következő hetekben, ezért is fontos a megmaradt intézkedések betartása - közölte.


Kitért arra is, hogy a gazdasági intézkedésekkel 1,2 millió magyar munkavállaló munkahelyét sikerült megvédeni. Hangsúlyozta: ahogy várható volt, a munkaerőpiacra és a gazdaság teljesítményére is komoly hatással volt a járvány elleni védekezés miatti teljes leállás. A gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzések eltérőek, a kormány a Pénzügyminisztérium által jelzett 3 százalékos recesszióval számol - mutatott rá. Hozzátette: mivel a költségvetés tervezésekor nem erre számítottak, ez nagy mértékben csökkenti a költségvetés mozgásterét.


Gulyás Gergely a kormány nevében együttérzését fejezte ki Kárpáti György és Benedek Tibor elhunyt olimpiai bajnokok családjának, azt mondta, a magyar sportéletet rendkívüli veszteség érte a távozásukkal.


A minisztert kérdezték arról, hogy Pálinkás József, az Orbán-kormány korábbi minisztere gyűjtést indított a Lánchíd felújítására, és Facebook-bejegyzésében azt írta: unja a kicsinyes és méltatlan vitákat. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: egyetért, ők is unják a kicsinyes és méltatlan vitákat. Kiemelte: a főváros kifejezetten jó anyagi helyzetben van, Tarlós István korábbi főpolgármester több mint 200 milliárdos tartalékkal adta át Budapest vezetését, és csak államkötvényben mintegy 180 milliárd forint áll rendelkezésre. Ehhez képest egy fővárosi feladathoz - a korábbi megállapodásnak megfelelően - a kormány továbbra is biztosít 6+1 milliárd forintot. Nem látja, mi az oka annak, hogy nem kezdődik meg a Lánchíd felújítása, hacsak az nem, hogy Karácsony Gergely szívesebben folytat politikai vitát - fogalmazott. Igyekeznek minden ponton a jó együttműködést fenntartani, ami Budapest érdekét szolgálja, de azt érzékeli, hogy a főváros sokkal inkább keresi a vita lehetőségét - jegyezte meg. Karácsony Gergely azon felvetésére, hogy a Fidesznek kilenc év sem volt elég a Lánchíd felújítására, a miniszter úgy reagált: most időszerű a híd felújítása, amelyet időben tervezett meg a korábbi fővárosi vezetés. Hozzátette: most már ugyanakkor minden késedelem jelentősen megdrágítja a beruházást.


Az augusztus 20-ai tűzijáték költségeiről azt mondta: először arról kell döntést hozni, megtartják-e. Jelezte: július közepén értékelik a járványügyi helyzetet, és ha biztonságosan megtartható a tűzijáték, akkor megrendezik. Hozzátette: ha újra akarják indítani a gazdaságot és a turizmust, akkor kifejezetten szerencsés lenne egy komoly augusztus 20-ai ünnepség, nemcsak Budapesten, hanem a megyei jogú városokban is, ami nemcsak a tűzijátékra koncentrálna, hanem több napig tartó rendezvényekre.(MTI)

 

Fotó: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. február 13-án. MTI/Kovács Tamás

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből
2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.
Agrometeorológia: a tavaszi vetés várja az esőt
A tavaszi vetések várják az esőt, mert a talaj felső rétege már nagy területen kiszáradt és csapadék alig várható, ugyanakkor az őszi vetések intenzíven fejlődnek, mert bőven van nedvesség a mélyebb talajrétegekben - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen
Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.