km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Futsal NBI: Hajmási Milán volt a nyerőember, az Aramis sem jelentett gondot a Haladásnak

Futsal NBI: Hajmási Milán volt a nyerőember, az Aramis sem jelentett gondot a Haladásnak

A nyolc gólt hozó mérkőzésen ugyan kétszer is egyenlíteni tudott az Aramis, de a végére nem maradt kérdés, 3-5-re nyerni tudott a Haladás VSE csapata.

 

A futsal NBI. 17. fordulójában igazi rangadó várt a HVSE-re az Aramis otthonában. A budaörsiek számára nem kisebb volt a tét, mint egy győzelemmel odaérni a dobogóra, a Haladás pedig továbbra is tapadni szeretett volna az éllovas Berettyóújfalura.

Bátran kezdte a mérkőzést a hazai csapat, próbáltak nem sok területet hagyni a Halinak és minél hamarabb labdát szerezni az ellenfél térfelén. A vendégek azonban tudták, hogy mit kell csinálni, ennek eredményeképp hamar meg is szerezték a vezetést egy kiváló Hajmási-lövést követően. A bekapott gól ellenére nem tört meg az Aramis lendülete, mindössze két percet kellett várni az egyenlítésre, Gál András találatával módosult 1-1-re az eredmény. Gyorsan pörögtek az események, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a két válogatott játékos, Dávid Richárd és Hajmási Milán összjátéka után ismét utóbbi volt eredményes és újfent a Haladásnál volt az előny. A helyzetek ellenére a szünetig már nem esett újabb találat, 1-2-es Hali-vezetéssel mehettek az öltözőbe a csapatok. 

 

A második játékrészt hasonlóan kezdte az Aramis, mint az elsőt, aminek most meg is lett az eredménye, ugyanis Vattamány góljával a 23. percben ismét egyenlő volt az állás. A Haladás az egyenlítést követően egy fokozattal feljebb kapcsolt, Hajmási pedig ismét villant és megszerezte csapata, valamint egymaga harmadik gólját is a mérkőzésen. A vezetés birtokában sem engedtek ki a zöld-fehérek, mindent megtettek, hogy lezárják a mérkőzést, ami Simic és Vas találataival sikerült is. A hazaiak erejéből csak a szépítésre futotta, Fekete Márk szerezte a harmadik Aramis-gólt, amivel ki is alakult a 3-5-ös végeredmény. 

 

Fontos mérkőzést tudott megnyerni a Haladás együttese egy jó erőt képviselő Aramis ellen. A  csapatra szerdán már újabb mérkőzés vár a Magyar Kupában, a 4-2-es hazai győzelem után idegenben kell bebiztosítani a továbbjutást a Dunaferr ellen. A bajnokság hazai pályán folytatódik a szombathelyiek számára, február 17-én hétfőn 18:30-kor a DEAC együttese látogat a Haladás Sportkomplexumba. 

 

FUTSAL NBI. 17.FORDULÓ

Aramis SE – Haladás VSE 3-5 (1-2)

 

Aramis: Soós - Moga, Sámson, Vattamány, Harnisch

Csere: Vámos, Fekete, Panyi, Tóth, Bognár, Juhász, Fekete, Papp, Gál

Vezetőedző: Flavius Lorant Moga

 

Haladás: Sásdi – Hajmási, Dávid, Dróth, Vas

Csere: Gyimesi, Alasztics – Horváth P., Simic, Szakasics, Madson, Gerencsér, Péter, Vidák

Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez
 

Gólszerzők: Gál, Vattamány, Fekete, ill. Hajmási 3, Simic, Vas

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Időjárás: szeszélyes szombat vár ránk
Az ország nagyobb részén felhősen indul a nap, és a fölöttünk lévő felhőzet főként délutánra szakadozik, gomolyosodik jobban, emiatt rövidebb napos periódusokra is számíthatunk, írja előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.