km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Folytatódnak a tavaszi utómunkálatok a győri vasútvonalon, érinti a Savaria IC-ket is

Folytatódnak a tavaszi utómunkálatok a győri vasútvonalon, érinti a Savaria IC-ket is

Szombaton kezdődik a győri vasúti fővonal felújításának második utómunkálati szakasza; a május 9-ig tartó fázisban Bicske és Szárliget között végeznek munkálatokat – közölte a MÁV Zrt.

A közlemény szerint a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a karbantartás második fázisa érinti az S10-es, S12-es és G10-es járatokat, a szombathelyi Savaria IC-ket és a soproni InterCityket. A nemzetközi vonatok többségének, így a railjeteknek ebben az ütemben az eredetihez képest nem változik az indulási és érkezési ideje, azonban a Kálmán Imre EuroNight, a Dráva és a Mura IC módosított menetrend szerint közlekedik.

A részletekről az utasok a www.mav.hu/egyesvonal oldalon tájékozódhatnak, illetve az online menetrendi tervezők (Elvira, MÁV app) a megfelelő dátum kiválasztásával már a módosított menetrend alapján ajánlanak vonatokat.

A felújítási utómunkálatok második szakaszában egyebek mellett vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, felsővezeték-karbantartást végeznek Bicske és Szárliget között.

A társaság korábbi tájékoztatása szerint a tavaly őszi, Biatorbágy és Szárliget közötti felújítás utómunkálataiként a győri fővonalon április közepétől július elejéig több ütemben, eltérő szakaszokon pályakarbantartást végeznek. Az első ütemben, április közepétől Biatorbágy és Herceghalom között a sínek előírt tényleges hőmérsékletének kialakítását, beállítását, vágányok szabályozását, zúzottkőpótlásokat, terep- és ágyazatrendezést, ároktakarítást végeztek, miközben a másik vágányon folyamatosan biztosították a vonatforgalmat.

 

(MTI)

Illusztráció: pixabay.com

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.