km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Folytatják a kötelező védőoltások beadását a 7. osztályos tanulóknak

Folytatják a kötelező védőoltások beadását a 7. osztályos tanulóknak

A napokban jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos, hogy folytatódik a védőoltások beadása a 7. osztályos tanulóknak. Vas megyében ez mintegy 3400 diákot érint, akik ősszel kapták meg az első részletét a Hepatitis B vírus elleni kötelező, valamint a Humán Papillomavírus elleni önkéntes oltásoknak. A vakcina második adagját, amely márciusban és áprilisban lett volna esedékes, a járvány miatt már nem tudták beadni.

 

Wächter Walter megyei tisztifőorvos elmondta, éppenhogy megkezdődtek az oltások, körülbelül 200-an kapták meg, amikor bezárták az iskolákat, néhány nappal később pedig az oltásokat is felfüggesztették. Azonban a megfelelő védettség kialakulásához fontos, hogy egy adott intervallumon belül megtörténjen a 2. üteme az oltásoknak, az élet lassú újraindulásával lehetségessé vált, hogy ezeket az oltásokat most pótolják. 


Minden diák a szokott helyen, az iskolaorvos rendelőjében kapja meg az oltást, június 12-ig. A szülőket az iskola értesíti arról, kinek, mikor kell jelentkeznie. Felhívják a figyelmet, hogy a megadott időpontra pontosan kísérjék vagy küldjék el a diákokat, mivel az oltást úgy szervezik, hogy minél kevesebben találkozzanak egymással. 


A Hepatitis B vírus súlyos májgyulladást okozhat, s mivel jellemzően szexuális kontaktussal terjed, a nemi élet megkezdése előtt célszerű megkapniuk a gyerekeknek. A humán papillomavírus elleni vakcina pedig a méhnyakrák, és más olyan betegségekkel szemben nyújt védelmet, amelyek rosszindulatú daganatos elváltozást okoznak a nyálkahártyákon, a test különböző részein.

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.