km/óra
  2020.07.09., csütörtök  •  Lukrécia napja
Főhajtással emlékeztek azokra, akik életüket áldozták a hazáért

Főhajtással emlékeztek azokra, akik életüket áldozták a hazáért

Az I. világháború óta ma azokról az emberekről emlékezünk meg, akik az életüket áldozták akár a háborúban katonaként, akár civilként Magyarországért, a hazánkért. Azokra is emlékezünk, akik a II. világháborúban, 1956-ban, a diktatúra alatt és a rendszerváltást követően tették ugyanezt, olvasható dr. Nemény András polgármester közösségi oldalán.

 

„Viszont ma azokra is emlékezzünk, akik az elmúlt hetekben, az elmúlt hónapokban helytálltak és ha nem is áldozták életüket, de kockáztatták életüket Magyarországért. Mindannyiunk egészségéért! Ők mindannyian hősök.” – hangsúlyozta a polgármester. 

 

 

A magyar hősök emlékünnepe alkalmából koszorút helyezett el a Március 15-e téren lévő hősi emlékműnél dr. Nemény András, dr. Horváth Attila és Horváth Soma alpolgármesterek, valamint Bokányi Adrienn, Németh Ákos és Szuhai Viktor tanácsnokok. Idén a veszélyhelyzet és a rendezvények tilalma miatt a szokásos megemlékezés és műsor az online térben kapott helyet, melyet az AGORA Savaria tett közzé a Facebook-oldalán.

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

Savaria Fórum 29. évfolyam 26. szám - 2020.07.03.
Savaria Fórum 29. évfolyam 26. szám - 2020.07.03.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ausztria szigorítja az ellenőrzést a magyar határon
Ausztria megkettőzi az ellenőrzést a keleti határokon, a Szlovéniából és Magyarországról érkezők között kiemelt figyelmet fordítanak majd a Balkánról érkezőkre és a buszokra - jelentette be szerdán Sebastian Kurz osztrák kancellár.
Ausztria: egy 50 éves magyar nő is meghalt a Medve-szurdokban történt sziklaomlásban
Két ember halálát, köztük egy 50 éves magyar asszonyét okozta egy sziklaomlás a steiermarki Medve-szurdokban (Bärenschützklamm). Kilenc további ember sérült meg - egyikük súlyosan, írják osztrák hírportálok. 
Négy fiatalt raboltak ki a Fő téren, egyikük nyakához kést szorítottak, s megfenyegették, hogy elvágják a torkát
A Vas Megyei Főügyészség indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik kiraboltak négy fiatalt szombaton hajnalban Szombathely Fő terén, olvasható a közleményükben.
Szlovén járványügyi szakember a szigorítások újbóli bevezetését sürgeti a határokon
A szigorú intézkedések újbóli bevezetését sürgette a határokon az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó szakbizottságának vezetője - írta a helyi sajtó szerdán.
Az EU 14 ország számára nyitja meg külső határait
Tizennégy ország állampolgárai számára szünteti meg a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozásokat - meghatározott feltételek függvényében - július 1-től az Európai Unió.
legfrissebbek
Hidegfront érkezik a hétvégén, 10 fokkal csökken a hőmérséklet
Hidegfront érkezik a hétvégén, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A kártyás fizetések 15 ezer forintos, PIN-kód nélküli értékhatára megtartását javasolja az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a magyarországi pénzügyi infrastruktúrák megfelelően kezelték a koronavírus-járvány pénz- és értékpapírforgalmi hatásait és a jelentősen megnövekvő elektronikus fizetési tranzakciókat; a jegybank az érintőkártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó, március 20-tól ötezer forintról 15 ezer forintra megemelt értékhatár megtartását javasolja hosszú távon is - mondta Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Gulyás: nem zárható ki, hogy szigorítanak az intézkedéseken (frissítve)
Bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az operatív törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár a következő napokban - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón.
Speciális szűrőkamion érkezett a Fő térre
Vérnyomás-, vércukor- és húgysavszintmérés, látás- és hallásvizsgálat, testösszetétel, légzésfunkció - ilyen vizsgálatokat is el lehet végeztetni abban a szűrőkamionban, amely a szombathelyi Fő térre érkezett szerdán. 2010-ben indult és 2030-ig tart Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja, amely 76 szakmai szervezet összefogásával valósul meg.
Munkásokat szállító Opel teherautót perdített meg egy Fiat Szombathelyen
A Fiat fiatal sofőrje nem adott elsőbbséget az egyenrangú útkereszteződésben a neki jobbról érkező járműnek.