km/óra
  2020.07.04., szombat  •  Ulrik napja
Fertőtlenítették a hétfői újranyitásra a vatikáni Szent Péter-bazilikát

Fertőtlenítették a hétfői újranyitásra a vatikáni Szent Péter-bazilikát

A szobrokat, márványfalakat és a padlózatot is fertőtlenítették a vatikáni Szent Péter-bazilikában és a másik három nagy római bazilikában, amelyek az olaszországi templomokkal együtt május 18-án nyitják meg ismét kapuikat a hívők előtt - közölte a Vatikán pénteken.

 

Tetőtől talpig védőruhába öltözött takarítószemélyzet végezte a Szent Péter-bazilika fertőtlenítését. A munka több napot vett igénybe, annál is inkább, mivel a Vatikán által közölt felvételek szerint a fertőtlenítés nem csak a nagyobb felületeket érintette, hanem az épületet díszítő számtalan szobrot, kisebb kápolnákat, valamint a bazilika külső falainak, homlokzatának alsóbb részeit is, amelyet az arra haladók megérinthetnek. Fertőtlenítették a bazilikában őrzött Pieta-szoborcsoportot védő ütésálló üveget is. A járványmegelőzési munkákban a svájci gárdisták is részt vettek.
    

A Szent Péter-bazilikát március 9-én zárták le, és több mint két hónap után hétfőn nyitják újra a látogatók előtt. Ez azt jelenti, hogy a Szent Péter térre is ismét szabad lesz a belépés. Hasonlóképpen fertőtlenítették Róma másik három nagy pápai bazilikáját is: a Santa Maria Maggiorét, a lateráni Szent János és a városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikát is. A Vatikán bejelentése szerint a bazilikákba belépőket testhőmérséklet-mérővel ellenőrzik. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Az újranyitásra készül Olaszország
Az újranyitásra készül Olaszország
A fodrászatok és kozmetikai szalonok megrohamozása várható május 18-ától Olaszországban a két hónapos zárva tartás után, de a vendégek egyesével való kötelező fogadása megnehezíti az újraindulást. Szigorú óvintézkedésekkel nyitják újra a strandokat is, ahol a biztonsági távolságot a tengerben lubickolók között is be kell tartani a tartományok kedden közölt szabályrendszere szerint.
kapcsolódó cikkek
Az újranyitásra készül Olaszország
Az újranyitásra készül Olaszország
A fodrászatok és kozmetikai szalonok megrohamozása várható május 18-ától Olaszországban a két hónapos zárva tartás után, de a vendégek egyesével való kötelező fogadása megnehezíti az újraindulást. Szigorú óvintézkedésekkel nyitják újra a strandokat is, ahol a biztonsági távolságot a tengerben lubickolók között is be kell tartani a tartományok kedden közölt szabályrendszere szerint.
Savaria Fórum 29. évfolyam 25. szám - 2020.06.26.
Savaria Fórum 29. évfolyam 25. szám - 2020.06.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Hétfői hidegfront: zivatarok, eső itthon - jég, özönvíz Ausztriában
Hétfő kora délután megérkezett Nyugat-Magyarországra a hidegfront, Szombathely környékére zivatart és szélvihart nem, csak áztató esőt hozott - ezzel együtt az országban számos helyen pattantak ki viharok A szomszédos Ausztriában nem minden régió volt ilyen szerencsés, a déli területeken jég is esett. 
Szombathelyi egészségügyben dolgozók kaptak jutalmat
Pénzjutalomban részesítette Szombathely MJV Önkormányzata azon egészségügyi területen dolgozó, a szombathelyi önkormányzat alkalmazásában álló munkatársakat, akik nem részesülhettek a kormány által ígért, az egészségügyi dolgozóknak adott egyszeri juttatásból, olvasható a város honlapján.
Egészségügyi dolgozókat díjaztak a Semmelweis-napi ünnepségen
Az idei évben a Semmelweis-napi díjátadó ünnepséget rendhagyó módon szűkebb körben és fogadás nélkül szervezték meg a Városházán. S bár a Semmelweis-ünnep az egészségügyi dolgozók ünnepe, de ahogy ők fogalmaztak, nemcsak róluk szól. Hanem azokról is, akiknek jelentős szerepük volt abban, hogy fizikai és mentális sérülés nélkül, egészségesen vészelték át az elmúlt járványidőszakot.
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán országaira
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára: Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú koronavírus-járvány miatt - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdán.
Aggasztó tendenciát mutat a járványhelyzet alakulása Ausztriában
Aggasztó tendenciát mutat a koronavírus-járvány alakulása Ausztriában, az utóbbi héten 343 ember fertőződött meg az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.
legfrissebbek
Veneto tartományban emelkedett a reprodukciós ráta, ismét szigorítanak
Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.
Jövő péntektől karanténkötelezettség nélkül lehet Angliába utazni Magyarországról
Jövő péntektől számos országból, köztük Magyarországról karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába - közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.
Válság- és katasztrófavédelmi törvény megalkotását tervezi az osztrák kormány
Válság- és katasztrófavédelmi törvény megalkotását tervezi az osztrák kormány - jelentette be Sebastian Kurz kancellár pénteken Bécsben, miután virológusokkal, biológusokkal és a gazdasági élet szereplőivel tanácskozott a járványhelyzetről.
Karambol történt a 8-as főúton, Alsóújlaknál
Szombaton extrém lesz az UV-sugárzás
Szombaton extrém lesz az UV-sugárzás - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-vel.