km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Félre kell tenni a politikát – Szuhai Viktor a Fogadóórában

Félre kell tenni a politikát – Szuhai Viktor a Fogadóórában

A DK szombathelyi elnöke a koronavírus-járvány miatt megnehezített helyzetben volt közéleti műsorunk vendége. Külkapcsolatokért felelős tanácsnokként most különösen fontos feladatok várna rá.Vigyázzunk egymásra!

 

„A városvezetésnek hála, nincs pánikhangulat Szombathelyen” – mondta el Szuhai Viktor. Véleménye szerint ez a hivatalos szervek, az önkormányzat és a lakosság közötti együttműködésnek köszönhető. 


Nagyon sok helyi lakos törődik a rászorulókkal a jelenlegi helyzetben. Hogy ezt az összetartást még inkább erősíteni lehessen, a városvezetés önkéntes programot indít, tudtuk meg a politikustól. A szombathely.hu/onkentesek online felületen keresztül lehet jelentkezni rá. Elsősorban az idősek és rászorulók gyógyszer- és élelmiszerkiszállításában várják a segítséget.


Vannak, akik nem veszik elég komolyan a járványhelyzet súlyosságát – a beszélgetés közben erről is szó esett. Ők továbbra is járják a várost, látogatják a közösségi tereket. Sajnos közöttük vannak idős emberek is, akik a leginkább veszélyeztetettek a vírus miatt. „Mindenkinek javaslom, hogy tartsák meg azokat a biztonsági előírásokat, amiket a kormányzat és Nemény András is közétett a videóiban. Ezek a kisfilmek megtekinthetőek a város közösségi média felületén” – ajánlotta.


A turizmusnak annyi


Külkapcsolatokért felelős tanácsnokként az ő feladata a szombathelyi turizmus fejlesztése. Már látható, hogy az idegenforgalom komoly károkat fog szenvedni a járvány miatt, hiszen az utazási hajlandóság jó ideig a nullával lesz egyenlő. „Valószínűleg az egész idei szezonnak lőttek” – idézte Orbán Viktor múlt heti jóslatait Szuhai Viktor. 


A kormány elkezdett már gazdasági intézkedéseket hozni, hogy csökkenteni lehessen a vírus káros pénzügyi hatásait. A Demokratikus Koalíció politikusa megjegyezte: „a pártunk is folyamatosan javaslatokat tesz ezzel kapcsolatban, de most a politikát félre kell tenni: valós együttműködésre van szükség, ami kompromisszumokkal jár. Ez nem egyszerű” – folytatta. „Mindannyian koncentráljunk a védekezésre. Ez azzal kezdődik, hogy ha tehetjük, otthon maradunk.” 


Helyi szinten is lehet dolgozni azon, hogy az idegenforgalmat életben tudjuk tartani: „jelen pillanatban még nem tudjuk, meddig fog tartani a járvány, és pontosan milyen hatásai lesznek a gazdaságra. Ezt az időszakot fel kell használnunk a külkapcsolataink, a „diplomáciánk” erősítésére.” Tanácsnokként ez az ő dolga, a testvérvárosi kapcsolatok építésén keresztül.


Hogyan profitálhatunk ebből? A politikus szerint: „kiszakadhatunk a magyar valóságból, és meg tudunk ismerni máshol működő jó példákat. Eddig elsősorban kulturális és vallási területeken épültek ki nemzetközi kapcsolatok, de most gazdasági együttműködéseket is keresni fog a városvezetés. Most, a gazdaság várható lelassulásakor, ennek különösen nagy jelentősége lehet.”


Megoldás a lakhatásra 


A februári közgyűlésen elfogadott városi büdzsé az új városvezetés korábban tett ígéreteit ülteti a gyakorlatba, Szuhai véleménye szerint. Miben más ez a korábbi évekhez képest? „Idén az emberek jólétét elősegítő szolgáltatások, illetve a szociális ellátás kapnak több forrást” – jegyezte meg. „Sajnos nagyon gyorsan be fog igazolódni, hogy jól tervezünk. Várhatóan több rászoruló lesz a munkahelyek megszűnése-szüneteltetése miatt, tehát a szociális háló próbatétel előtt áll.”


Szuhai Viktor az ötéves időszak egyik legfontosabb feladatának a lakásprobléma megoldását látja. „A Közösségi Bérlakás Rendszer, amit indítottunk, egy teljesen új kezdeményezés. Az önkormányzat biztos és kockázatmentes bérlője lehet azoknak, akiknek kiadó szombathelyi ingatlanuk van. Ezzel választ adhatunk hosszútávon is a szociális bérlakásrendszer problémáira” – tette hozzá. 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Április 2-től kezdődik a rágcsálóirtás Szombathelyen
Április 2-től április 26-ig rágcsálóirtási munkák zajlanak Szombathelyen - közölte a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya.
Telt ház előtt vetítették a Semmelweis című filmet az Aktív Időskor programban
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből
2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.