km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc számít

Vannak helyzetek, amikor minden másodperc számít

A szülők lélekjelenlétén és a gyors, szakszerű segítségen múlt, hogy néhány nappal korábban nem tragédiával végződött egy pár hónapos csecsemő balesete. De hol és hogyan vehetünk részt megfelelő képzésen, hogy segíteni tudjunk a bajban, és milyen időszakonként érdemes frissíteni ismereteinket?

A Segítés városa program során Szombathelyen már több tízezren sajátíthatták el az újraélesztés helyes technikáját. Erre otthon, kisgyermek mellett is szükség lehet, de vészhelyzetben a mentőt is ki kell hívni.  


Köcse Tamás, az Országos Mentőszolgálat megyei vezető mentőtisztje kiemelte, hogy  a szülők legtöbbször sérülés, illetve valamilyen idegen testtől, esetleg hányadéktól, visszabukott tápláléktól való fuldoklás miatt hívják a mentőket. Ezen kívül még egy jelentős kórok van: a gyermekkori, kisgyermekkori lázas görcsroham. 


A gyermekintézményekben ritkábban van szükség a mentők segítségére. Tavaly nyáron 17 önkormányzati óvoda dolgozói vettek részt elsősegély- és újraélesztés képzésben. Az Aréna Óvodában azóta ezt beépítették az éves programjukba – tudtuk meg Bőczénné Katalin  óvodavezetőtől. Hozzáfűzte, hogy olyan információkat, megoldásokat, gyakorlati útmutatást kaptak az óvoda dolgozói, melyekkel tudnak lépni, ha bármi történik. Ha valaki például lenyel egy játékot vagy félrecsúszik az étel, nem állhatnak tehetetlenül, azonnal tudniuk kell, hogy mi a teendőjük, mit kell csinálni.

 
Hasonló képzésekben a bölcsődei kisgyermeknevelők is rendszeresen részt vesznek. Ez a szülők számára is megnyugtató. Tebeli György szülő testnevelőtanárként dolgozik, ő is részt vesz ilyen képzésen minden évben. Úgy gondolja, hogy annak, aki gyerekekkel foglalkozik, ez elengedhetetlen.


Szerencsére egyre több a tudatos szülő, aki igényli a hasznos ismeretek elsajátítását. Nekik indított először gyermekelsősegély-tanfolyamot a Szombathelyi Egészségfejlesztési Iroda 2019-ben. Szákovics Varga Ildikó irodavezető elárulta, óriási igény van a képzésre, mi sem jelzi ezt jobban, minthogy néhány óra alatt betelt a létszám. Ez egy hiányterület volt, jöttek a képzésre várandósok, első kisbabájukat várók, babával otthon lévők, nagyszülők, apukák, anyukák. Az ingyenes képzésre legközelebb februárban lehet jelentkezni. 


Borítókép: Országos Mentőszolgálat
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.