km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Esélyautót kaptak ajándékba a segítők

Esélyautót kaptak ajándékba a segítők

Egy szinte vadonatúj személygépkocsit, úgynevezett Esélyautót kapott ajándékba a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó (FÉHE) Nonprofit Kft. Az adomány nagy segítség lesz a mindennapi munkavégzésben.

 

Németh Klára, a FÉHE Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy nagyon nagy segítség a mindennapi munkájuk során a gépjármű, mert két autójuk közül az egyik már nagyon le van amortizálódva, és ez gyakran nehézséget okoz a mindennapokban. Ezt az autót gyógyszerszállításra, élelmiszer- és drogériai beszerzésekre fogják használni.


A koronavírus okozta veszélyhelyzet alatt szünetelt a fogyatékkal élők nappali ellátása, de a szolgálat dolgozói otthonukban is segítették ügyfeleiket bevásárlással, gyógyszerek beszerzésével, ehhez nagy szükség volt gépkocsikra. Az Esélyautó Magyarország az Emberi Erőforrások Minisztériumával és az öt legnagyobb fogyatékkal élőket tömörítő érdekvédelmi szervezettel együttműködve négy személyautót osztott szét most az országban, az egyik Szombathelyre került.


Eleki József, az Esélyautó Magyarország Kft. ügyvezető hozzátette, hogy a csomag- és utastere megfelelő személyek és csomagok szállítására a fogyatékkal élők részére. Benzines gépjármű, amely hosszú távra biztosítja a kiszolgálást.


Az ötajtós, ötszemélyes, kombi személyautót az ellátottak is nagy lelkesedéssel vették szemügyre, sőt ki is próbálták. Az önkormányzat nevében Kelemen Krisztián köszönte meg az ajándékot. Hangsúlyozta, hogy a vészhelyzet utáni időszakban minden segítség és támogatás nagyon jól jön az önkormányzatnak és az önkormányzati cégük részére.


A szerződés aláírását követően az új autó rögtön a FÉHE szolgálatába állt.


Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.