km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Érezd Szombathelyt! – rengeteg program várja az érdeklődőket

"Érezd Szombathelyt!" – rengeteg program várja az érdeklődőket

Érezd Szombathelyt! - Láss, hallj, tapints, ízlelj! címmel négy héten át tartó programsorozat indul jövő héttől. Filmvetítés, koncertek, kézműves és gasztrorendezvények várják az érdeklődőket az AGORA, a szimfonikus zenekar, a Mesebolt Bábszínház és a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. szervezésében. Sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

 

A koronavírus-járvány miatt Szombathely jól bevált fesztiváljait, eseményeit törölni kellett.  Idén – többek között – elmaradt a Savaria Nemzetközi Táncverseny, a Szentivánéji vigasságok és a Savaria Történelmi Karnevál is. A szervezők a veszélyhelyzet feloldását követően nagyszabású minőségi programokkal készültek, azonban az augusztus 15-ét követő időszakra is fennálló 500 fő feletti korlátozás ismét újratervezésre kényszerítette őket, áll a Városháza közleményében. 

Augusztus 19. és szeptember 20. között többhetes programsorozatot indít el a város, ami a kulturális, turisztikai és művészeti szervezetek összefogásával kínál biztonságosan látogatható élményeket, megdolgoztatva érzékszerveinket: filmvetítéseket a szemnek, koncertélményeket a fülnek, gasztroprogramokat az ízlelőbimbóknak és képzőművészeti, kézműves eseményeket a manuális dolgok kedvelőinek.  A kicsikre is gondolva, két hétvégén játszóház és bábszínházi előadás is várja a gyermekeket.


Az ingyenes programsorozatot az Agora Szombathelyi Kulturális Központ, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft., a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Mesebolt Bábszínház közös gondolkodása, valamint Szombathely MJV Önkormányzata támogatása teszi lehetővé.

 

2020. augusztus 19.     
18:00 óra - Agora-Savaria Filmszínház nagyterem
István, a király filmvetítés - 2003 Csíksomlyó
Helyfoglalás érkezési sorrendben
A programra a belépés ingyenes

 

19:00 óra - Csónakázótó Sziget
Dal a miénk akusztik program keretében
Koncert a Savaria Szimfonikus Zenekarral
Vezényel: Thomas Kornél
Műsoron: 
Beethoven:     István király - nyitány
Weiner:     Divertimento
Händel:     Részletek a "Vízi Zenéből"
Rossini:     A sevillai borbély - nyitány
Johann     Strauss: Denevér - nyitány
                            Ferienreisen - gyorspolka
                        Déli rózsák - keringő
                        Ohne Sorgen - polka
                        Künstlerleben - keringő
                        Mennydörgés, villámlás - polka
                        Éljen a magyar - gyorspolka
Ültetett koncert,  korlátozott létszámú közönség számára
Helyfoglalás érkezési sorrendben
Kapunyitás:  18:30 órakor
A programra a belépés ingyenes

 

2020. Augusztus 21.   
21.30. Broadway Club Café terasza (Kőszegi u. Mozi Árkádsor)
Swing – filmvetítés
A korlátozott befogadóképesség miatt előzetes helyfoglalás szükséges:  Tel: 30- 826- 0926 , e-mail: info@kopula.hu
A foglalt helyeket a kezdés előtt, 19.40-ig tudjuk tartani.
A programra a belépés ingyenes

 

2020. Augusztus 24.      
16:30  Zsidó  udvar (Szombathely, Zrínyi I. u. 17.)
A Smalls (a régió legfiatalabb zenekara)  és a Capito Gitárklub  koncertje
A programra a  belépés ingyenes

 

2020. Augusztus 25.
16.30 Broadway Club Café terasza (Kőszegi u. Mozi Árkádsor)
A Smalls (a régió legfiatalabb zenekara)  és a Capito Gitárklub  koncertje
Helyfoglalás érkezési sorrendben
A programra belépés ingyenes

 

19:00     AGORA Művelődési- és Sportház teraszudvara (9700 Szombathely Március 15. tér 5.)
Dal a miénk Akusztik koncert- Holdosi Attila - Ujvári Tímea koncertje
Holdosi Attila: “Közös zenei múltunk évekre tekint vissza, több formációban zenéltünk együtt meghívott vendégzenészként is. Talán az egyik legemlékezetesebb a Savaria Szimfonikus zenekar meghívása a Hollywood Classic műsorba. Ez a pont volt talán, amikor megszületett a gondolat, hogy a jelenlegi műsornak nekilássunk. Repertoárunkban főként mélyérzelmű dalok szerepelnek a világ zeneirodalmából merítve. Ezeket a dalokat, ebben a formában ének-gitár csak ritkán hallhatóak. A dalok átiratába saját érzéseinket visszük bele, egyedi módon feldolgozva szólaltatjuk meg.”
A programra a belépés ingyenes.

 

2020. Augusztus 26. 
16:30  Zsidó  udvar (Szombathely, Zrínyi I. u. 17.)
A Smalls (a régió legfiatalabb zenekara) és a Capito Gitárklub koncertje
A programra a belépés ingyenes

 

2020. Augusztus 27-28-29.
10:00- 18:00 Belső Uránia Udvar- Isis Galéria  előtt
Művész Csütörtök - Péntek- Szombat
Nyitott műterem-műhely mindenkinek! Kézműveskedj, formáld, érezd, tapintsd, akár csináld magad is, három napon át! Vidám, színes kavalkád művészek, kézművesek segítségével. Festmény, szobor, kerámia, fa, textil, papír kézműves technikák megismerése, portrérajzolás, érmeverés, nemezelés, síkbáb készítés. Vírust elűző maszkok karneválja
Stekovics Gáspár és S. Nagy Ildikó  “Szombathely, a 2000 éves város rézkarcának  lenyomata kérhető az arcmaszkokra, melyek tombola-szelvényként is funkcionálnak, és este kisorsolásra kerülnek.

 

2020. Augusztus 27.
16.30     Szimfónia Kávézó
A Smalls (a régió legfiatalabb zenekara) és a Capito Gitárklub koncertje
Helyfoglalás érkezési sorrendben
A  programra belépés ingyenes


20:00     Broadway Club Café terasza (Kőszegi u. Mozi Árkádsor)
Gasztromozi - Bor, Mámor, Provance - filmvetítés és borkóstoló az Istvándy Pincészet - Badacsony boraiból
20.00  órától borkóstoló
Ha Badacsonyból Káptalantóti irányába indulsz, jobb kéz felé az egyik leágazásnál egy út szélére letámasztott, piros bicajt találsz. Itt, a Tóti-hegy oldalában, a Hegymög dűlőn áll az Istvándy Pincészet. „Farm, ahol élünk”-hangulat, szürkemarhák és kergetőző kutyák közt kacskaringózik fel az út a pincéig, ahol a Balatonra néző teraszon élvezheted az Istvándy család borait, mangalicakolbászait vagy szőlőleveit. A hangulat tényleg Provance-ra emlékeztet, a borok pedig ugyanúgy a vulkanikus eredetű talajtól kapják zamatukat, mint a  filmben. Kóstoljunk egy kis magyar Provance-t!
21.00 órától filmvetítés 
A filmvetítés ingyenes, de a borkóstoló ára   2.500 Ft/ fő, ami  elővételben, vagy a helyszínen fizetendő. 
A korlátozott befogadóképesség miatt előzetes helyfoglalás szükséges:  Tel: 30- 826- 0926 , e-mail: info@kopula.hu
A foglalt helyeket a kezdés előtt, 19.40-ig tudjuk tartani.

 

2020. augusztus 28. 
16:30  Zsidó  udvar (Szombathely, Zrínyi I. u. 17.)
A Smalls (a régió legfiatalabb zenekara) és a Capito Gitárklub koncertje
A programra a belépés ingyenes

 

2020. augusztus 29. 
21:30 Broadway Club Café terasza (Kőszegi u. Mozi Árkádsor)
Rocketman - filmvetítés
A korlátozott befogadóképesség miatt előzetes helyfoglalás szükséges:  Tel: 30- 826- 0926 , e-mail: info@kopula.hu
A foglalt helyeket a kezdés előtt, 19.40-ig tudjuk tartani.
A  programra a belépés ingyenes

 

2020. Augusztus 30.
19:00  Történelmi Témapark
NIKA  koncert
Veres Mónika „Nika” gyerekkora óta hazánk egyik legkülönlegesebb és legkiemelkedőbb női hangja. Idén ünnepli 22 éves fennállását a zenei pályán. Életpályája során több szakmai elismeréssel díjazták előadói munkáját. 2000-ben szakmai zsűritől az év felfedezettje kategóriában eMeRTon díjat kapott, majd 2011-ben Fonogram díjat is. Nika Magyarország egyik legnívósabb könnyűzenei, felsőfokú intézményében képezte tovább hangját. 2012-ben The Voice című tehetségkutató műsor legjobb női hangja lett, majd ezt követően a DAL című műsor döntőjéig jutott. 2013-tól több ismert televíziós, zenés műsor szereplője volt pl Sztárban Sztár, Nagy Duett. 2015-től „Lélegzem” című dalát kiemelten sugározták a rádiók. Musicalben elsőként az 56 csepp vér előadásban kapott főszerepet. 2020 egyik legnagyobb „We Will Rock You” musical darab főszereplője. 
A programra a belépés ingyenes.
A korlátozott befogadóképesség miatt előzetes helyfoglalás szükséges:  94/317- 269 e-mail: szombathely@tourinform.hu

 

2020. szeptember 1.
19:00     AGORA Művelődési- és Sportház teraszudvara (9700 Szombathely Március 15. tér 5.)
Dal a miénk Akusztik koncert- Gyárfás István Trió 
Gyárfás István (Gyafi) több, mint 30 évvel ezelőtt alapította első gitár-bőgő-dob összeállítású trióját, amely azóta is folyamatosan működik.
Korábban öt lemezük jelent meg (Live at the Jazz Café, Midnight in Pest, Tale, Nairobi Romance és Old Amsterdam), olyan szólisták közreműködésével, mint Deseő Csaba, Fábián Juli, Fekete István, Regős István, Szalóky Béla, Tűzkő Csaba, Winand Gábor vagy az amerikai szaxofonos, Big Red Ron. Legújabb lemezük ismerős rajzfilmzenéket dolgoz fel “Cartoon Jazz” címmel, melyet vendégszólistákkal kiegészülve, kirobbanó sikerrel mutattak be a MÜPÁ-ban.
Számos magyar és külföldi fesztiválon szerepeltek nagy sikerrel, bejárták szinte egész Európát, többször turnéztak Kenyában és Indonéziában is.
Olyan külföldi szólistákkal játszottak együtt, mint Joe Murányi, Carol Cass, Sidney Ellis, Agostino DiGiorgio, Tommy Vig, Bosko Petrovic, Eldad Tarmu, Kim Hutchcroft vagy Herbie Mann.
2013-ban Gyárfás Istvánt választották az év gitárosának a jazzma.hu, a legrangosabb magyar jazz-szaklap olvasói, majd 2014-ben és 2015-ben ugyanott a kritikusok szavazásának győztese lett. 2016-ban és 2017-ben a kritikusok, az olvasók és a jazz-muzsikusok egyaránt őt választották az év gitárosának, 2018-ban ismét a kritikusok díját nyerte el, majd 2019-ben a kritikusok, a szervezők és a jazz-muzsikusok egyaránt neki ítélték az “év gitárosa” címet.
Munkásságáért 2015-ben a legrangosabb szakmai életmű-díjjal, a Szabó Gábor díjjal tüntették ki.
A trió tagjai:
Gyárfás István - gitár
Oláh Zoltán - bőgő
Cseh Balázs – dob
 A programra a belépés ingyenes! Az előadás a „Köszönjük, Magyarország!” program keretében valósul meg.


2020. Szeptember 3.
10:00- 18:00 Belső Uránia Udvar- Isis Galéria  előtt
Művész csütörtök
Nyitott műterem-műhely mindenkinek! fókuszban a festők és a festészet


20:00     Broadway Club Café terasza
Gasztromozi - Folyékony arany - filmvetítés és borkóstoló a HOLDVÖLGY  BIRTOK  (Tokaj-Mád) boraiból
20.00  órától borkóstoló
60 perces „vezetett” 5 tételes borkóstoló 
A HOLDVÖLGY BIRTOK a világhírű Tokaji borvidék szívében, Magyarországon, Európa mértani közepétől néhány kilométerre, Mádon található. A Mádi-medence talajtanilag, éghajlatilag, makro- és mikroklímáját illetően is különleges helyet foglal el a borászat világában.
A Holdvölgy 27 hektáron gazdálkodik birtokunk Tokaj-Hegyalján, Mád legkiválóbb területein, 7 különböző dűlő 23 parcelláján terül el. Az érlelő pince összesen 1,8 km hosszú járataival a környék egyik legrégebbi és leghosszabb pincerendszere, amelynek egyes részeit már a XV. században elkezdték megépíteni. 
A vetítéshez kapcsoló 5 tételes kóstolón megmutathatjuk borainkon keresztül azt az egyediséget, amit Tokaj, azon belül Mád tud nyújtani a világ számára. 

21.00 órától filmvetítés 
A filmvetítés ingyenes, de a borkóstoló ára   3.500.Ft / fő, ami  elővételben, vagy a helyszínen fizetendő 
A korlátozott befogadóképesség miatt előzetes helyfoglalás szükséges:  Tel: 30- 826- 0926 , e-mail: info@kopula.hu
A foglalt helyeket a kezdés előtt, 19.40-ig tudjuk tartani.

 

2020. Szeptember 5.
16:00  Csónakázótó sziget
A Smalls (a régió legfiatalabb zenekara) és a Capito Gitárklub koncertje
A Capito Gitárklub 1998-ban alakult az MMIK-ban működő Várhelyi Zoltán vezette gitárkurzus harmadéves-, illetve annál idősebb növendékeiből, mely annak a kodályi gondolatnak a szellemiségében működik, hogy “A zene mindenkié”. Jelenlegi tagsága a kisiskolásoktól a családanyákig, nyugdíjasokig terjed. Saját hangosításukon, a ’60-’70-es évek magyar nyelvű dalait játszva rendszeresen fellépnek a megyében s a megyén kívül is, ingyenesen adott koncertjeik révén fontos szerepet töltenek be Szombathely és vonzáskörzetének szociális életében. 2007. óta “A Csoportos Zeneoktatásért Egyesület” néven egyesületként működnek. A Capito Gitárklubban olyan zenészek kezdték pályafutásukat mint pl. Szakos Krisztián, zeneszerző-producer, Compact Disco, Szekér Dávid és Szekér Olivér a No Thanks együttes alapítói, Tóth „Totya” András gitáros, az Elefánt zenekar alapító tagja, Puskás Mátyás, Varga Dominik az Újvilág utca zenészei vagy Szatmári Júlia és még sokan mások…
Most bemutatkoznak a legkisebbek is, a Smalls nevet viselő rockbanda tagjai mindannyian általános iskolások.
A programra a belépés ingyenes 

19:00  Csónakázótó sziget
Kellene Kis kert zenekar koncertje 
A zenekar 2014-ben duóként indult, a hegedű és a cajon (akusztikus ütőhangszer) találkozásával. 2017-re a csapat négytagúvá bővült, s ekkor alakult ki az a sajátos hangzásvilág, amelyben a különböző zenei ötletek, gondolatok megszólalnak. Egyedi stílusuk az ún. fok-funk, ami a  balkáni népzene és a funky találkozása.
Tagok: Horváth Dániel – hegedű, brácsa, mandolin, Kulhay András – gitár, Mészáros Szabolcs – ütőhangszerek, Nagy Olivér - basszusgitár
A programra a belépés ingyenes

 

2020. Szeptember 06.
10:00- 13.00  Gyermeksziget - AGORA Művelődési- és Sportház teraszudvara (9700 Szombathely Március 15. tér 5.)
Hetedhét ország vándorai  - Világjáró játék kalandvágyó gyermekek számára
Hét ország, hét helyszín, hét próba vár a tarisznyás vándorokra. Hajózhatnak a La Manche-csatornán, tovább építhetik a kínai Nagy Falat, labirintusban lelhetnek a fáraók kincsére. Útba eshet még a kenguruk földje, a hagymakupolák birodalma és az olaszok csizmaszára is. Végigjátszva a földrészeket, hazatérve a sorompót átlépve megkapják a világjárók jutalmát.
Közben: 
10:00 órától  Smalls koncert - a régió legfiatalabb rockbandája 
11:00 órától  Batu-tá Kalandjai- Vitéz László és barátai sorozat- a Mesebolt Bábszínház előadása
Ismeritek-e Vitéz Lászlót? Hát persze, hogy igen! Ki ne ismerné őt? Azt tudjátok-e, hogy van a Távoli Afrikában egy unokatestvére, akit úgy hívnak, Batu-tá. Sok mindenben hasonlítanak egymásra. A legfontosabban is, hogy jöhetnek paradicsompofájú ördögök, lisztesképű szellemek, ők nem ijednek meg egyiktől sem. Abban is hasonlítanak, hogy Batu-tát is a nagymamucikája indította útra, hogy keressen munkát, álljon végre saját lábára. Így hát elindul ez a piros sipkás fickó szerencsét próbálni messze vidékekre, ahol izgalmas kalandok várják…
Tervező: Majoros Gyula
Zene: Kiss Dávid
Író-rendező: Kovács Géza
Játssza: Kőmíves Csongor
A programra a belépés ingyenes

19:00 Csónakázótó-sziget
A Nyughatatlan zenekar koncertje
A Nyughatatlan az 50-es évekbeli rock&roll egyik hazai népszerűsítője, valamint Johnny Cash zenéjének és színpadi örökségének magyar tolmácsa. A zenekar nevét a Johnny Cash életéről készült játékfilm ihlette. Tíz év alatt öt lemezt adtak ki, a 2016-os albumok aranylemez lett, valamint felkerültek a TRD osztrák kiadó Rock & Roll válogatás lemezére. 2010 óta több mint 500 koncertet adtak itthon és külföldön. A saját dalaikban érződik a Rock & Roll szeretete és minden ritmus jegyben megtalálható a Johnny Cash iránti rajongás is.
Ültetés nélküli  koncert,  korlátozott létszámú közönség számára
Helyfoglalás érkezési sorrendben
Kapunyitás:  18:30 órakor
A programra a belépés ingyenes

 

2020. szeptember 8. 
18.30 AGORA Művelődési- és Sportház teraszudvara (9700 Szombathely Március 15. tér 5.)
Energy Dance Team táncbemutatója 
A táncegyüttes hip-hop és modern tánc oktatásával foglalkozik, 5 éves kortól a felnőtt-korig, hobbi táncostól a versenyzőig. Rengeteg hazai és nemzetközi verseny díjazottjai. Ha valaki szeretne egy jó csapathoz tartozni, szeretettel várja soraiba az Energy Dance Team!
19.00 AGORA Művelődési- és Sportház teraszudvara (9700 Szombathely Március 15. tér 5.)
Tóth Dániel- A dal a miénk akusztik
Tóth Dániel énekes, zenész. 2011-ben Szombathely hangja volt, azóta számos sikeres koncertet tudhat maga mögött jazz-zenekarokkal és fúvószenekarokkal, mint énekes. 2015-ben elnyerte az Egri Bárzenész Találkozó fődíját, a Trilla-díjat. 2016-ban a Savaria Szimfonikus Zenekar “Hollywood Classics” koncertsorozatának szólistája volt Veres Mónika “Nika” társaságában. Különféle zenekarok szólóénekese külföldön és belföldön egyaránt. Duettezett többek között Détár Enikővel, Soltész Rezsővel és Farkas Gábor Gábriellel. Jelenleg Bécsben tanul, zeneművészeti egyetemen. YouTube-csatornáját, ahová feldolgozásokat és saját szerzeményeket tölt fel, már közel 17000 ember követi.
 A programra a belépés ingyenes


2020. Szeptember 10. 
10:00- 18:00 Belső Uránia Udvar- Isis Galéria  előtt
Művészcsütörtök - Nyitott műterem-műhely mindenkinek! 
Fókuszban a kerámia és a keramikusok


2020. szeptember 11. 
20:00     Broadway Club Café terasza
Gasztromozi - Csokoládé - filmvetítés és csokoládékóstoló a Laura Csokoládé Műhely termékeiből
20.00  órától csokoládékóstoló
A Laura Csokoládé Műhely egy kis kézműves csokoládé manufaktúra Szombathely mellett, Sében, nagy szívvel és nagy csokoládé választékkal, melyben többéves külföldi és belföldi tapasztalattal készülnek legkiválóbb belga és francia alapanyagokból bonbonok és táblás csokik.
Hagymásy Laura, a Csokoládé Műhely tulajdonosa  Ausztriában kezdett el csokoládéval foglalkozni egy családi, kézműves manufaktúrában, miközben épp cukrász tanulmányait folytatta. Vizsgái után itthon a Szamosnál dolgozott  cukrászként, majd a Szamos Csokoládé Iskolában csokoládé, sütemény kurzusokat és csapatépítéseket tartott angolul, magyarul, norvégul, ritkán németül. Eközben több kurzust is elvégzett a Csokoládé Akadémián. Legutoljára pedig a Lady Lavender Csokiműhelyben dolgozott, akivel a mai napig közösen tart  csapatépítéseket országszerte.
20.30 órától filmvetítés 
A filmvetítés ingyenes, de a kóstoló ára   1500 fT / fő, ami  elővételben, vagy a helyszínen fizetendő 
A korlátozott befogadóképesség miatt előzetes helyfoglalás szükséges:  Tel: 30- 826- 0926, e-mail: info@kopula.hu
A foglalt helyeket a kezdés előtt, 19.40-ig tudjuk tartani.

 

2020. szeptember 12. 
10:00- 13.00  Gyermeksziget - AGORA Művelődési- és Sportház teraszudvara (9700 Szombathely Március 15. tér 5.)
Tűzokádó játszóház – Interaktív játék bátor királyfiak és harcias királylányok számára
Az Óperenciás-tengeren túl, a Tűzokádó sárkány birodalmában mesebeli út vár hőseinkre, melyen végighaladva hét „sárkányos” próbát kell kiállniuk. A játékban szükség van harcosok gyorsaságára és csavaros eszére, hisz cél a sárkány megszelídítése.  Legyél te is sárkányszelídítő, kalandra fel!
Közben: 11:00  órától Josef Čapek: Történetek a Kutyusról meg a Cicusról- a Mesebolt Bábszínház előadása
Kutya-macska barátság, mondják a marakodó emberekre. Nem úgy a mi Kutyusunk és Cicusunk. Ők igazi jó barátok, bár ez néha nagyon sok bajjal jár két ilyen különböző természetű állatkánál. Az előadás során bele pillantunk életükbe: A költözés utáni takarítás gondjaiba, amikor Cicus hiába keresi a surulókefét, Kutyus meg jóféle sajtnak nézi a szappant és meg is kóstolja. Megtudjuk milyen a kutyanyelv és a macskanyelv. Kedvenceink hogyan sütnek mindenízű tortát, amikor egy napon ünneplik Cicus születésnapját és Kutyus névnapját. Hogyan nevelik fel az erdőben talált babát? Végül milyen színházi előadást rendeznek a gyerekeknek? Bábjátékunk Josef Čapek Történetek a Kutyusról meg a Cicusról c. mesefüzérének legbájosabb és egyben legtanulságosabb epizódjait eleveníti meg.
Bábszínpadra alkalmazta: Szász Ilona
tervező: Trifusz Péter
zeneszerző: Kiss Dávid
rendező: Kovács Géza
szereplők: Császár Erika, Kosznovszky Márton
zenei közreműködő: Kiss Dávid
A programra a belépés ingyenes


2020. szeptember 13. 
18:00 Csónakázótó-sziget
Ataru Taiko koncert
Az ATARU TAIKO ütőegyüttes 2006-ban alakult, azonban a zenekar tagjai már az ezt megelőző több éves időszakban is sokat szerepeltek együtt és egyénileg is, kipróbálva magukat különböző zenei műfajokban, míg végül ráleltek a taiko-ra, mint csoportos dobstílusra. Az azóta eltelt években megközelítőleg 400 koncertet adott a zenekar, fellépések kivétel nélkül nagy sikert arattak, köszönhetően elsősorban annak, hogy a formáció időről-időre látványos és változatos koreográfiai elemekkel tarkított, lendületes előadásmódjáról és dinamizmusáról híres dobszínházat tárt a közönség elé. Az együttes koncertjei kortól függetlenül kínálnak remek kikapcsolódási lehetőséget az igényes szórakozásra vágyók körében.
Ültetés nélküli  koncert,  korlátozott létszámú közönség számára
Helyfoglalás érkezési sorrendben
Kapunyitás:  18:30 órakor
A programra a belépés ingyenes

 

2020. szeptember 15. kedd 
19.00 AGORA Művelődési- és Sportház (9700 Szombathely Március 15. tér 5.)
Manoya – Dal a miénk akusztik
A Manoya név mögött Hodosi Enikő dalszerző-énekesnő gitáron vagy zongorán komponált, többnyire mélyreszántó, balladisztikus, összetett üzenetű alternatív popdalai sorakoznak. Enikő 2003 óta aktív tagja a magyar könnyűzenei életnek. 15 évig volt a Neo egyik dalszerző-énekes-frontembere, majd 2012-ben egy egészen sajátos hangvételű szólólemezzel indult el önálló utakon, akkor Lázár Tibor (Occam, Zagar) produceri segítségével. Ennek eredménye lett egy Fonogram-díj a “Hundred Arms” című debütáló albumért, rádiós játszások, teltházas lemezbemutató, filmzenei felkérések, itthoni és külföldi koncertmeghívások, ill. számos emlékezetes kollaboráció. 2017-ben jött ki Manoya második nagylemeze az akkori, 6 tagú zenekarával közös munka eredményeként, “Against All Odds & Against None” címmel,
Ez alkalommal Manoyát az ismert és igen elismert Éles Gábor gitárművész, tanár, zenész kíséri, aki szintén egy 2 lemezes dalszerző-énekes, valamint a blues, a jazz és klasszikus műfajban egyaránt neves gitárművész és tanár is egyben. Gábor egyedi gitárkísérete és már-már filozofikus hozzáállása teljesen új dimenziót nyitott a régi és új Manoya dalok előtt. Érettség, szabadság és sallangmentes, életszerű zenei ízek jellemzik kettejük repertoárját.
A programra a belépés ingyenes! Az előadás a „Köszönjük, Magyarország!” program keretében valósul meg.
 
2020. szeptember 17. 
10:00- 18:00 Belső Uránia Udvar- Isis Galéria  előtt
Művész csütörtök - Nyitott műterem-műhely mindenkinek! 
Fókuszban a tűzzománc és az üveg

20:00     Broadway Club Café terasza
Gasztromozi - Julie & Julia - Két nő, egy recept
A programra a belépés ingyenes. A korlátozott befogadóképesség miatt előzetes helyfoglalás szükséges:  Tel: 30- 826- 0926 , e-mail: info@kopula.hu
A foglalt helyeket a kezdés előtt, 19.40-ig tudjuk tartani.

 

2020. szeptember 18. 
19:00  Történelmi Témapark 
Slágerszimfónia - Pejtsik Péter szimfonikus hangszerelői estje
Pejtsik Péter zeneszerzői és előadói munkássága mellett huszonöt esztendeje foglalkozik szimfonikus hangszereléssel. Ez idő alatt olyan zenészek dalaiból készített szimfonikus átiratokat, mint Ákos, Balázs Fecó és a Korál, a Bon-Bon együttes, a Crystal és Kasza Tibor, Szörényi Levente és az Illés együttes, Cserháti Zsuzsa és Horváth Charlie, Koncz Zsuzsa, Havasi Balázs, Kispál és a Borz, Köteles Leander vagy a Wellhello együttes, hogy csak a hazai művészek közül említsünk néhányat.
Ha Rómában vagy, viselkedj úgy, mint a rómaiak - szól a klasszikus tanács, és Pejtsik gyakran meg is fogadja: a szimfonikus zenekarra a szimfonikus zenekar nyelvén, gesztusaival ír, sőt átdolgozásai gyakorta komolyzenei eszközökkel, klasszicizálva járják körül, tálalják az eredeti témákat. Az est során Pejtsik Péter e harmadfél évtized elsősorban magyar vonatkozású munkáiból válogat - a karmesteri pulpitusról a műveket rövid keletkezéstörténetekkel, anekdotákkal, a partitúrákba rejtett kompozíciós csemegékkel, érdekességekkel fűszerezve. Vendégei az eredeti változatok szerzői, előadói.
közreműködik: Szolnoki Péter és Török Tamás / Bon-Bon /, Köteles Leander

A programra a belépés ingyenes.
A korlátozott befogadóképesség miatt előzetes helyfoglalás szükséges:  94/317- 269 e-mail: szombathely@tourinform.hu

 

2020. szeptember 20.
19:00  Történelmi Témapark 
ISIS Big Band koncertje 
A szombathelyi Isis Big Band 1995 nyarán alakult fiatal, zenekari jazz, swing zene iránt érdeklődő, zömmel amatőr zenészekből, akik a helyi zeneiskola fúvószenekarának voltak tagjai. 1997 óta a zenekar egyesületként működik.  
Az együttes nevének eredetére vonatkozó általánosan elfogadott elmélet nincsen, mindenesetre nem elhanyagolható körülmény az, hogy szombathelyi együttesről van szó, ráadásul az alapítók a fúvószenekari próbák előtt, alatt, esetleg után számtalanszor pillanthattak rá a próbaterem ablakaiból az utca túloldalán lévő római kori Iseum, azaz az Isis szentély romjaira. Minthogy Isis a többek közt varázslás istennője is volt, így a semmiből létrejövő, mintegy varázsütésre megszülető „nagy együttes” talán joggal vonzódik az antik hölgyhöz.
 
A szombathelyi Isis Big Band az elmúlt másfél évtizedben helyi és országos fesztiválok és rendezvények rendszeres résztvevőjévé vált. 

A programra a belépés ingyenes.
A korlátozott befogadóképesség miatt előzetes helyfoglalás szükséges:  94/317- 269 e-mail: szombathely@tourinform.hu

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.