Elment az építészet doyenje: Heckenast János 83 éves volt

Nyolcvanadik születésnapja előtt néhány héttel hosszan beszélgettünk. Gyalog érkezett, rendetlenkedő szíve miatt „receptre írták fel” neki a mozgást, és ezt nagyon komolyan vette. Elegáns volt, úriember. Kávét rendelt, és csak mesélt, mesélt a régi időkről, finom humorral, öniróniával, hivatásáról pedig végtelen alázattal.

A Bloom-ház első emeletén laktak. Imádta nézni a Fő teret, a míves homlokzatokat, gyönyörű ablakkereteket. Jól rajzolt, jeleskedett matematikából, fizikából, szinte magától értetődött, hogy építész lesz. Fogorvos apja halála után édesanyja hat gyermekkel maradt egymaga. Legidősebbként tudta, hogy neki kell vigyáznia a családra, és jól kell tanulnia. Kiváló eredménnyel diplomázott a műszaki egyetemen, majd kétéves pécsi kitérő után a VASITERV-nél helyezkedett el.

Heckenast János

Egy kemenessömjéni kastélyfelújítás volt az első munkája, majd sorra jött a többi. Amivel más nem boldogult, azt rá bízták, és ő megoldotta. Vezető tervező lett. Mindig arra törekedett, hogy az épület megfeleljen a feladatnak, amire létrehozták, legyen az családi ház, hivatal vagy gyár. Nem tartotta fontosnak, hogy sajátos, egyedi stílust alakítson ki, de a csempe, mint külső burkolat alkalmazása egyfajta védjegyévé vált. Tetszett neki ez a megoldás, és plusz hőszigetelést is jelentett az épületnek.

Nagy kedvence volt a belgyógyászati tömb, fájt a szíve, amikor lebontották, de megértette, hogy eljárt fölötte az idő, és örült, hogy tanácsaival segíthette az új épület létrehozását. Az elsők között kezdett emeletes tornatermeket tervezni, és szívesen használta emlékművekhez a vasbetont, ami újszerűnek számított. Az 1970-ben felavatott Felszabadulási Emlékmű Szombathely emblematikus köztéri alkotásává vált, egy ideig a város címerében is szerepelt. A 29 méter magas emlékművet szélfútta zászlók ihlették.

Szívesen emlékezett vissza erre a munkára, ahogy a szőllősi Jézus Szíve templomra is, amit már idős korában tervezett. Számos szakcikket publikált, és oktatott is. Egyik alapítója volt az urbanisztikai nyári egyetemnek, dolgozott a Rumi Rajki Műpártoló Kör és a Vas Megyei Építész Kamara elnökeként, újjászervezte a Szépítő Egyesületet. Amikor megkérdeztem, milyen érzés számára úgy végigsétálni a városon, hogy lépten-nyomon a saját maga által tervezett épületeket látja, szerény mosollyal válaszolta, hogy bizony nagyon jó...

Nagy utazó volt, feleségével együtt vagy 15 országban járt. Fürdés a jéghideg Atlanti-óceánban, kairói barangolás, hegyi túrák Nepálban... Ő volt a kalandor, a felfedező, aki őrült tempóban járt templomtól múzeumig, mert persze külföldön is az épületek érdekelték. A TIT Szenior Klubjában többször tartott előadást úti élményeiről.

Regénybe illő élet... Amikor ezt felvetettem neki, mosolyogva felelt. „Tulajdonképpen már felszólítottak, hogy próbáljam meg leírni az életem történetét. A Nagy Lajos Gimnáziumban oszlopos tagja voltam az önképző körnek, és tényleg jó novellákat írtam. A tanárom azt mondta, mások ilyen írásokkal pénzt keresnek. El is kezdtem, de nem olyan könnyű ez, mert mindig elfelejtem, mit írtam már meg, és újraolvasni roppant unalmas.”

Keze nyomát és emlékét őrzik szeretett épületei. Ő maga pedig már az égi tervezőasztalon rajzol. Szigorúan kézzel, grafitceruzával…

kzs