km/óra
  2020.07.05., vasárnap  •  Emese, Sarolta napja
Elmarad a hagyományos csíksomlyói zarándoklat, nem indul el az expressz sem

Elmarad a hagyományos csíksomlyói zarándoklat, nem indul el az expressz sem

A koronavírus-járvány miatt nem tarthatják meg a hagyományos pünkösdszombati tömeges zarándoklatot Csíksomlyón, emiatt idén nem indul el a Csíksomlyó expressz Szombathelyről május 29-én.

 

A tervek szerint idén 13. alkalommal érkezett volna Erdélybe a zarándokvonat, amelynek utasai visszafelé Gyimesközéplokon helyi székelyekkel és csángókkal közösen emlékeztek volna meg a 100 évvel ezelőtt aláírt trianoni békediktátumról. A veszélyhelyzetben az ünnepi szentmisét tartják csak meg: május 30-án, fél 1-kor kezdődik a szertartás a kegytemplomban, amely élőben követhető lesz a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán, de közvetíti a Duna TV is.


A Szombathelyről induló zarándokvonatot és a programot 2010 óta szervezi a Kárpáteurópa Utazási Iroda. Szombathelyről csaknem 300-an jelentkeztek az utazásra. Petrus György irodavezető elmondta, hogy ez több, mint egy utazás A pontból B pontba, itt arról van szó, hogy próbálnak adni egy lehetőséget az embereknek, hogy felismerjék, mekkora volt Magyarország, hiszen Szombathelyről 1100 km-t utaznak, mire odaérnek az egykori Magyarország határához.  A vonaton zenét hallgatnak, lelkivezető is van, és például Kolozsváron, Nagyváradon vagy a Székelyföldön, amikor megérkeznek, piros-fehér-zöld zászlókkal, illetve székely lobogókkal várják őket a helyi magyarok, székelyek. Javasolták az utasoknak, hogy ne töröljék a foglalásukat, hanem jövőre menjenek ugyanúgy. A többség pedig úgy gondolta, hogy menni fog jövőre is, Szombathelyről is, természetesen. 

 

Fotó: Kárpáteurópa Utazási Iroda Facebook-oldala

Savaria Fórum 29. évfolyam 26. szám - 2020.07.03.
Savaria Fórum 29. évfolyam 26. szám - 2020.07.03.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Hétfői hidegfront: zivatarok, eső itthon - jég, özönvíz Ausztriában
Hétfő kora délután megérkezett Nyugat-Magyarországra a hidegfront, Szombathely környékére zivatart és szélvihart nem, csak áztató esőt hozott - ezzel együtt az országban számos helyen pattantak ki viharok A szomszédos Ausztriában nem minden régió volt ilyen szerencsés, a déli területeken jég is esett. 
Szombathelyi egészségügyben dolgozók kaptak jutalmat
Pénzjutalomban részesítette Szombathely MJV Önkormányzata azon egészségügyi területen dolgozó, a szombathelyi önkormányzat alkalmazásában álló munkatársakat, akik nem részesülhettek a kormány által ígért, az egészségügyi dolgozóknak adott egyszeri juttatásból, olvasható a város honlapján.
Egészségügyi dolgozókat díjaztak a Semmelweis-napi ünnepségen
Az idei évben a Semmelweis-napi díjátadó ünnepséget rendhagyó módon szűkebb körben és fogadás nélkül szervezték meg a Városházán. S bár a Semmelweis-ünnep az egészségügyi dolgozók ünnepe, de ahogy ők fogalmaztak, nemcsak róluk szól. Hanem azokról is, akiknek jelentős szerepük volt abban, hogy fizikai és mentális sérülés nélkül, egészségesen vészelték át az elmúlt járványidőszakot.
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán országaira
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára: Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú koronavírus-járvány miatt - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdán.
Aggasztó tendenciát mutat a járványhelyzet alakulása Ausztriában
Aggasztó tendenciát mutat a koronavírus-járvány alakulása Ausztriában, az utóbbi héten 343 ember fertőződött meg az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.
legfrissebbek
Exit poll: a HDZ nyert a horvátországi választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani
A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyert a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérésből.
Opel ütközött Hyundainak Nemeskeresztúrnál, a 84-es főúton
Nagyobb torlódás alakult ki a 84-es főúton a nemeskeresztúri elágazásnál, ahol vasárnap délután ráfutásos baleset történt.
Megemlékezés a Holokauszt 76. évfordulóján
Megemlékezést tartottak vasárnap Szombathelyen a helyi zsidóság deportálásának 76. évfordulója alkalmából.
Valtteri Bottas nyerte a kaotikus Forma 1-es idénnyitót Spielbergben
A Mercedes finn pilótája szombaton karrierje 12. pole pozícióját szerezte meg, vasárnap pedig rajt-cél győzelmet aratott az osztrák nagydíjon.
Lezuhant egy vitorlázógép Miskolcon
Felszállás közben a földre zuhant egy vitorlázó repülőgép a miskolci repülőtéren vasárnap délelőtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.