km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Elismerés kollégánknak: kategóriájában második helyezett lett Nagy Jácint címlapfotója a 38. Magyar Sajtófotó Pályázaton

Elismerés kollégánknak: kategóriájában második helyezett lett Nagy Jácint címlapfotója a 38. Magyar Sajtófotó Pályázaton

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya hétfőn, 13.30-kor hirdette ki a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményeit a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Lapunk fotóriportere, Nagy Jácint, a mindennapi élet (egyedi) kategóriában második díjat nyert Karácsonyvárás című képével, amely a Savaria Fórum címlapfotója volt tavaly decemberben.

A nemzetközi zsűri, amelynek tagjai közt az idén igazi hírességek voltak, nyilvános, illetve online közvetítés során bírálta el a beérkezett pályaműveket. 267 fotós 2488  művet (egyéni képek és sorozatok) küldött be, ez összesen 6079 képet jelent.


A zsűri tagjai: Szlukovényi Tamás (elnök), a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője; Ron Haviv Emmy-díjra jelölt fotóriporter, a New York-i székhelyű VII Photo Agency alapító tagja, dokumentarista fotográfus; João Silva, Portugál születésű, a Dél-afrikai Köztársaságban élő, háborús fotóriporter, a New York Times fotóriportere, Daniela Mrazkova cseh szakíró, újságíró, kurátor, többszöri zsűritagja a World Press Photo, illetve a Pictures of The Year pályázatoknak. a New York Times, Stiller Ákos fotóriporter, a National Geographic,a CNN, a Spiegel, a Stern és más világlapok tudósítója.
 

A díjak átadása, a nagydíjak nyilvánosságra hozatala 2020. április 16-án, a Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban lesz. Itt jelentik be a MÚOSZ Nagydíja és az André Kertész nagydíj győzteseinek nevét is.


Nagy Jácint felvétele a mindennapi élet (egyedi): élet kategóriában második helyezett lett.

1.díj: Cséfalvay Á. András: Kutyaterápia
2. díj: Nagy Jácint (Savaria Forum): Karácsonyvárás
3.díj: Boncsér Orsolya (szabadfoglalkozású): Móricnak jó napja van


Nagy Jácint képsorozata Krizsán Zsuzsanna riportjához készült - itt lehet elolvasni.


A díjazott műveket itt lehet megnézni.

 

 

 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.