km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Egy hónap alatt 220 millió forint gyűlt össze a jégcsarnokra

Egy hónap alatt 220 millió forint gyűlt össze a jégcsarnokra

Helyszínbejárással egybekötött sajtótájékoztatót tartottak az épülő szombathelyi fedett jégcsarnokban. A sportlétesítményben megtorpantak a munkálatok, a folytatáshoz további források szükségesek, ezért dr. Horváth Attila alpolgármester egy hónappal ezelőtt szombathelyi vállalatok TAO-támogatását kérte, hogy segítsék a közös célt, és felépülhessen a jégcsarnok.

 

Dr. Horváth Attila most örömmel jelentette be, hogy az elmúlt hetekben 220 millió forint támogatás gyűlt össze a szombathelyi cégek jóvoltából. Az alpolgármester további jó hírrel is szolgált. Így nyilatkozott: „Egy jogszabályi változásnak köszönhetően lehetősége van arra a városunknak, hogy szombathelyi adófizetői forintok felhasználása nélkül, kizárólag TAO-keretből fejezhetjük be ezt a nagyszerű létesítményt. Ez azt jelenti, hogy még további 500 millió forint TAO-támogatásra van lehetőségünk, hogy annyit összegyűjtsünk. Úgyhogy továbbra is kérjük a szombathelyi vállalkozásokat, hogy segítsék ezt a projektet.”


Természetesen kíváncsiak lettünk volna arra, hogy mely szombathelyi cégek álltak az ügy mögé és támogatták TAO-jukkal a jégcsarnok projektjét, de erről nem beszélhetett a városvezető. Hozzátette, adótitok, hogy ki támogatta ezt a beruházást. Egyetlen egy dolgot mondhatott, hogy tudja, kik voltak azok, akik, amikor bajban van a város, segítő kezet nyújtottak. Innen is üzente nekik, hogy a városvezetés sosem fogja elfelejteni, és nagyon szépen köszönik. Ők is, ahogy minden szombathelyi, számíthatnak rájuk.


A jégcsarnok alapkövét 2017 decemberében tették le. A nemzetközi szabványnak megfelelő, 30x60 méteres jégpálya a hoki mellett mindenféle jeges sportra alkalmas lesz. Öltözőket, közösségi és fogadóteret, edzőtermet, rekreációs és klubhelyiséget alakítanak ki. A lelátók befogadóképessége bővíthető, jelen pillanatban olyan 480 körüli létszámot takar, ami ha később úgy gondolják, bővíthetővé válik az épület maga - fűzte hozzá Zelevics Ferenc, a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub elnöke .


Az épület készültségi foka jelenleg 70 százalékos. A 2,2 milliárd forintos beruházás befejezéséhez még félmilliárd forint hiányzik. Ha a pénz összegyűlik, onnantól kilenc hónap múlva lehet teljesen kész a jégcsarnok. A létesítmény a tervek szerint az év 11 hónapján keresztül nyitva áll majd a sportolók és a nagyközönség előtt.

 

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombahely.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.