km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Dalba öntött mindennapok – együtt izgulhatunk a Fatal Error zenekarért

Dalba öntött mindennapok – együtt izgulhatunk a Fatal Error zenekarért

Szombaton együtt izgulhatunk a Dal 2020 döntőjében szereplő Fatal Error zenekarért, melynek gitárosa, Joós Bence Szombathelyen kezdett el zenélni a szülei biztatására. Elárulta, hogy a dalszövegbe és a zenébe öntik a hétköznapjaikat, az azokkal járó nehézségeket, örömöt, fájdalmat, jó kedvet és csalódást.

 

A Fatal Error zenekar 2011-ben kezdte pályafutását. A három alapító tag, Balázs Mihály (Misi), Balázs Miklós (Miki) és Rónai Dávid (Jakó) iskolatársak voltak Budapesten, és egy nappaliban kezdték a közös zenélést 2009-ben – tudjuk meg a szombathelyi kötődésű Joós Bencétől. Ekkor adták a Fatal Error nevet az akkor még kezdetleges formációnak, csupán azért, mert menőn hangzott. Hozzájuk csatlakozott később Rimóczi Zsolt (Zsola) és Kornyik Botond (Boti), Joós Bence viszont csak 2016 augusztusában került be a bandába, és nem sokkal azután alakult ki a jelenlegi felállás. 


– Alapvetően dallamos rockzenét játszunk, magyar szöveggel, ami olykor zúzósabb, néha lírai, de nem riadunk meg az akusztikus hangszereléstől és a klasszikus hangszerektől sem – mondja Bence. – Korábban trombitás is volt a bandában, Sitku Norbert személyében. Szeretünk kísérletezni a zenével és új dolgokat kipróbálni, a lényeg mindig az, hogy élvezzük, amit csinálunk. Próbáljuk a dalszövegbe és a zenébe önteni a hétköznapjainkat, az azokkal járó nehézségeket, örömöt, fájdalmat, jó kedvet és csalódást. Szóval mindent, ami hatással van ránk. Ez segít nekünk is az érzelmek feldolgozásában, de a legnagyobb öröm az, ha másokon is segíthetünk a zenénkkel.


Joós Bence Körmenden született, majd pár évig Bükön, aztán Szombathelyen élt. Ott járt iskolába és kezdett el zenélni a szülei biztatására. Édesapja (Joós Tamás), aki énekmondó, gitáros előadó, tanította neki az első akkordokat, egyengette kezdeti zenei útját, és látta el jótanácsokkal. Édesanyja (Tali Julianna) pedig mindig kiállt mellette és kitartásra biztatta, tartotta benne a lelket. Iskolatársaival és barátaival kezdte el a közös zenélést, először GitárPuncs, majd Lunchbox néven, mely formációkat az idő és a távolság háttérbe szorította, de a mai napig büszke rájuk, és felnéz mindenkire, akivel együtt zenélhetett. Egyébként így ismerkedett meg a Fatal Error zenekar tagjaival is, amikor Szombathelyen játszhattak előttük. Ebből aztán barátság lett, nem sokkal később meg már a zenekari próbájukra hívták Bencét gitározni. Úgy fogalmaz, hogy nagyon jó, megbízható és kitartó embereket ismerhetett meg, akik már a családja részei. 


– Zenekarunk nyertes volt a Szarvasi Dobbantó, Éter Fesztivál, Roxiget, Soprock és a Cseh Tamás Program zenei tehetségkutató versenyeken (utóbbiból készült a zenekar első nagylemeze – Bérlet az Életre), illetve a Dal 2019 és most a Dal 2020 döntősei közé is bekerültünk – sorolja a sikereket. – Emellett számos, számunkra példaértékű zenekarral turnézhattunk vagy léphettünk fel, mint a Tankcsapda, a Kowalsky meg a Vega, a Depresszió, a FISH!, a Paddy & The Rats, a Supernem, az AWS, a KIES. A legnagyobb siker számunkra azonban az, hogy rengeteget koncertezünk, télen-nyáron, fesztiválokon és klubokban, az ország sok pontján és néha határon túl is.


Három nagylemezük és egy kislemezük jelent meg eddig: Bérlet az Életre (2015), Szó Nélkül 'EP' (2016). Kisszobából Nagyvilág (2017), Halandó (2019). Bence elárulta, hogy mindegyik lemezről van kedvenc dala, de jelenleg a Kulcs és a Néma leginkább, mert ezekhez olyan élmények kapcsolódnak, amiket eddig nem tudott felülmúlni semmi. A Kulcsot hallgatva még mindig előtörnek belőle a tavalyi Dal versenyen átélt izgalmak. Ezeket a közönségük is jobban magáénak érzi, hiszen velük együtt izgultak.


– A Dal verseny számunkra leírhatatlan élmény – fűzi hozzá. – Nem gondoltuk volna már tavaly sem, hogy bekerülünk a legjobb 30 közé, azt meg pláne nem, hogy idén is. Tavaly és idén is rengeteg új embert, barátot ismertünk meg, akár a stáb, akár a többi versenyző személyében. Emellett szintén csodás dolog, hogy ismerősökkel is egy versenyben találhattuk magunkat, mint például Kóbor Zsóka és Polgár Patrik, KIES, Zaporozsec vagy a Tortuga. Rockzenekarként nem számítottunk ilyen pozitív fogadtatásra és ekkora támogatásra a nézők részéről, hiszen tavaly ők juttattak minket a döntőbe. Idén pedig minden fordulóban a közönségnek köszönhetjük a továbbjutást. Ennél nagyobb visszaigazolást a nézőktől nem kaphat egy banda. Ami biztos, hogy minden zenekart, zenészt és előadót szeretnénk buzdítani arra, hogy jelentkezzen, mert jelenleg ez az egyik legjobb lehetőség arra, hogy egy ország megismerhesse a dalait. A Néma című számunk reflektál a Kulcsra, kvázi ilyen előtte-utána történet. Ez a dal már inkább a magányról, egyedüllétről, csalódásról szól, amit egy szakítás vagy akár egy barát elvesztése után érez az ember. Sokszor nem is vesszük észre, hogy apró dolgoknak mekkora súlya van, és ha akár egy kis darabot is elveszünk egy egészből, az már nem lesz teljes. Legyen az egy fel nem vett telefon, egy magunkba fojtott gondolat vagy érzés, egy ki nem mondott szó, amit utólag már nem lehet megtenni vagy pótolni.


Bence elmondta, hogy minden fellépés előtt izgulnak, legyen ez akár a Dal, akár fesztivál, akár klubkoncert. Szeretnék mindig a legjobbat nyújtani a közönségnek, ezért nagy rajtuk a nyomás, de amint a színpadra állnak, szinte felrobbannak az örömtől. A bulik előtt igyekeznek a lehető legtöbb időt együtt tölteni, viccelődni, de a koncertre korán érkezőkkel is szívesen beszélgetnek. 
A zenekart legközelebb március 7-én a Duna TV-n és a Duna World képernyőjén a Dal 2020 döntőjében láthatjuk, de ebben a hónapban háromszor is fellépnek Nyugat-Dunántúlon a KIES társaságában: március 13-án Zalaegerszegen (VMK), március 18-án Győrben (Bridge Hallgatói Klub), március 20-án pedig Szombathelyen (Végállomás Klub). A hazai fesztiválokon is bulizhatnak velük az arra vágyók, többek között a Tatabányai Sörfesztiválon, a Sós-tó Open Air fesztiválon, a Művészetek Völgyén, EFOTT-on, EAST FEST-en, RockBalatonon.

 

Fotó: Fatal Error zenekar

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.