km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Csütörtöktől felfüggesztik a közlekedési vizsgákat

Csütörtöktől felfüggesztik a közlekedési vizsgákat

Csütörtöktől felfüggeszti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a koronavírus terjedésének megelőzéséért.

 

Az ITM szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban hozott intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is.


A befizetett vizsgadíjat senki sem veszíti el, az érintettek a vészhelyzet elhárítása után díjmentesen vehetnek majd részt a most lemondott vizsgákon, vizsgálatokon és utánképzéseken.


A felhalmozódó ügyhátralék gyors ledolgozásáért a KAV a tervek szerint hivatali időn túli és hétvégi időpontokat is biztosít majd ügyfeleinek - írták.


A közleményben tájékoztattak arról is, hogy a vizsgaközpont ügyfélszolgálati irodáiban átmenetileg szünetel a személyes ügyintézés, az egyéb ügyfélszolgálati csatornák - telefon, e-mail, posta - viszont elérhetőek, a szervezet honlapján (www.kavk.hu) pedig folyamatosan frissülő tájékoztatás olvasható. (MTI)
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.