Család, szeretet, összetartozás: Trokán Péter karácsonyai

– Anyám karácsony- és ünnepcentrikus volt, természetesen ő volt az úgymond programfelelős. Úgy tudott fölkészíteni bennünket az adventre, hogy a várakozás időszakában csupa szeretet, számtalan meglepetés ér majd bennünket. Mindig, mindenben – az ajándékvásárlástól az ünnepi menüig – a tökéletességre törekedett. Hatalmas lendülettel szervezte a karácsonyt. Apám sokat dolgozott, s mint igazi férfiember, nem igazán foglalkozott a részletekkel, hogy ez meg ez legyen. Miközben, persze, értesült a fejleményekről. Mélyen belém ivódott, hogy a karácsony a családé. Azt nem tudjuk máshová, semmilyen más fiókba elrakni. Család, szeretet, összetartozás. Jézus az, akitől mindezt tanultuk; mit kezdjünk, hogyan éljünk a szeretettel. Ő üzente meg nekünk, a világnak. A szeretetet, az egymás iránti tiszteletet a másik elfogadását sugallja, sugározza. A rajongást. A hitet. A fel nem adást. S mindezt ünnepli a család. Én nem engedek ebből a „huszonegyből”. Dermedten hallom mostanában ezt a nagyon szomorú tőmondatot: „Utálom a karácsonyt”. Nem kevés ismerősöm még hozzáteszi, hogy a vásárlást, a rohanást, a rengeteg embert utálja. Szerintem ez csak magyarázgatás. Hiszen mindent meg lehet venni, akár interneten keresztül is. S ajándékvásárlási kártyának is nagyon lehet örülni. Sokak élete pedig, sajnos, olyan lett, hogy az ünnep – legyen az karácsony vagy nemzeti ünnep – már nem fontos. A buli a fontos.  És ennek nem a fölgyorsult élet, mint inkább a motiválatlanság az oka. 

– Melyek voltak az eddigi legszebb karácsonyai? 

– Apám kereskedő volt. A háború után, 1946-ban, nagyon fiatalon fűszerüzletet nyitott Újpesten. Csodálatosan fölfejlesztette. Reprezentációs bolttá vált a városrész központjában. 1949-ben elvették tőle, azzal, hogy a szomszédban lévő pártháznak abban az épületben lesz az étterme. Belevágott egy kisebb üzlet nyitásába. Exkluzívvá futtatta fel azt is. A szüleim nagyon sokat dolgoztak egész életükben. Jól éltünk. Az egyik karácsonyra szánkót kértünk a Jézuskától. Csilingelés után beléptünk a szobába, a plafonig érő karácsonyfa alatt számtalan csomag volt, de szánkót sehol nem láttunk. Elkezdtük a dobozokat rakosgatni, sóhajtottunk magunkban, hát… Végül észrevettük, hogy a seregnyi ajándékkal takarták be a szánkót. Szépen megkoreografálták. Irgalmatlan nagy volt az örömünk. 
1953-ban két bőrkabátos ember lehúzta a kisbolt redőnyét, apámat kizavarták az utcára. Szegények lettünk a szó szoros értelmében, mivel apámék pénzt nem tartottak otthon, mindent visszaforgattak az üzletbe. Apámnak, a „népnyúzó kapitalistának”, „burzsujnak”, el kellett mennie segédmunkásnak egy ktsz-be. Jött a karácsony. A fa persze nem ért plafonig, mert csak kicsire futotta. Volt egy szürke vaskályhánk, annak a tetejére tették. Anyánk előtte már úgy fölkészített rá bennünket, hogy idén a Jézuska… De mi a bátyámmal pontosan tudtuk, éreztük, mi a helyzet. Bementünk a szobába. Szerényen égett pár gyertya a fán. Alatta volt egy fából készült teherautó meg egy nagy daru, aminek volt tekerője, kis vödörben lehetett vele fölhúzni a vizet. Apám, aki fiatal korában modellezéssel foglalkozott, versenyeken is indult, készítette őket… Akkor még nem tudtam, hogy ez életem legboldogabb karácsonya. 
Anna lányom már hetek óta nagyon szépen készítgeti fel a most két és fél éves unokámat, aki már tudja, mit jelent a karácsony: Jézuska megszületésének ünnepét. 


Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint