Csak a nap felé nézek igazán: a Bagossy Brothers Company a karneválon

Ha megkérdeznétek, hogy milyen zenét játszik a Bagossy, nos, akkor azt mondanám, Székelyudvarhelyen szálljatok kocsiba, térjetek le Zetelaka felé, hajtsatok át a gáton, el a víztározó mellett, aztán haladjatok tovább,  felfele Sikaszó és Libán irányában. (A 90-es évek elején a féltett családi Daciával még nem volt tanácsos erre jönni, öten tagadtuk le, egyöntetűen, hogy kerültünk Szovátának, pedig dehogy.)  Azt elhagyva, jó pár kilométer után jön a hegy, aminek az oldalát kimarta a kőbánya, na, onnét már le lehet látni Gyergyóba, merthogy odavalósi csapat. Útközben a fenyvesek végig elkísérnek, a völgyben patak robog át a sziklákon, és ezek felett ott nyargalnak a szelek. És minden erősebb, tisztább és édesebb, ha egyszer már, még nagyon régen, beleharaptál az erdők, utak, hegyek hangulatába, akkor úgy hiszed, ezt így együtt biztosan bele kellett csavarni zenébe is. Olyanba, ami sodor magával, visz a hátán, ha van is benne néha bánat, azt elfedi a végtelen utazás hangulata – hát ilyen ez, éltet, ha nem is kéred.

És amikor Tusnádfürdőn megy le a Nap, állsz Olt partján, a völgykatlanban a színpad előtt,  az ereszkedő félhomályban, de az égig ágaskodó hegyek csúcsait még aranyozza a fény. Aztán este lesz, a nép látszólag eloszlik a sátrak között, de aztán a színpadon egyszer csak ismerős dallam szólal meg, és félretolja a hegyeket, de annyira, hogy a tér pillanatok alatt telik meg, mintha csak a meredek hegyoldalakból ereszkednének alá az emberek, ami persze lehetetlen, de mégis így van. Az első pillanattól táncol és énekel mindenki, és valóban mindenki: a karonülő gyerekek és a biztonságiak is, és csak nézel, hogy Távol a mennyország, közelinek érzem én/Káprázattal, varázslattal él.


Vagy csak pakold át mindezt Szombathelyre, ahol se csúcsok, se vulkánok, se szorosok nincsenek - ez nem a sziklák helye. De ha nagyon akarod, a Fő tér házait láthatod hegyeknek, felettük tombolnak a szombati zivatarok, de a térség itt is úgy telik meg, hogy egyszer csak ott terem valahonnét a tömeg, nem érdekli az embereket se vihar, se szél, csak a zene. És ugyanúgy szól, ugyanazzal a lendülettel kap fel, hallgatod szilvapálinkával a kézben (naná, mi mással), nem akarod tudni milyen műfaj, milyen rock, csak az biztos, hogy jó nagyon, mert csak a pillanat van, nem szédít/összevarr minket, megszépít.

Szóval, valahogyan így. 

TT
Fotók: Nagy Jácint

(Ha tényleg akarod tudni, hogyan hat, akkor hallgasd ezt, mondjuk egy őrségi falu főutcáján, telefonról, beballagva a nyári estébe.)