km/óra
  2020.07.04., szombat  •  Ulrik napja
Brit oktatási miniszter: júniustól részlegesen nyithatnak az iskolák

Brit oktatási miniszter: júniustól részlegesen nyithatnak az iskolák

Nagyon korlátozott mértékben és feltételesen újraindulhat júniustól a tanítás a koronavírus-járvány miatt bezárt nagy-britanniai iskolákban - mondta szombaton a brit oktatási miniszter.

 

Gavin Williamson, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta szombat este a Downing Streeten, elmondta: ha a koronavírus-fertőzési ráta tovább csökken, június 1-jétől az általános iskolák nulladik, első és hatodik osztályos tanulói visszatérhetnek iskoláikba. Az angol-walesi közoktatási rendszerben a nulladik osztály - reception class - gyakorlatilag az óvoda utolsó évének felel meg és 4-5 éves gyerekek járnak oda. Az első osztályba az 5-6, a hatodik osztályba a 10-11 éves gyerekek járnak.


Williamson elmondta: nyitás esetén is a szokásosnál kisebb, legfeljebb 15 fős osztálylétszámokkal kezdődhet az iskolai oktatás. Hozzátette: készülnek a tervek a tanítás szakaszos és korlátozott elkezdésére a tízedik és a tizenegyedik osztályokban, amelyek az angol-walesi rendszerben már a középiskolának felelnek meg. Az oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy a tizenegyedikesek a tanév végén záróvizsgát tesznek, amelynek eredményétől további tanulmányi előmenetelük függ.


Jenny Harries angliai tisztifőorvos-helyettes a szombati tájékoztatón elmondta: a jelek egyértelműen arra vallanak, hogy a gyerekeket az új koronavírus korántsem betegíti meg annyira, mint az idősebb korosztályokat, és az adatokból úgy tűnik, hogy a gyerekek kisebb valószínűséggel adják tovább a fertőzést másoknak.


Harries professzor hozzátette: erre vall egyebek mellett az is, hogy a szűrővizsgálatok alapján a tanárok között alacsonyabb a koronavírus-fertőzöttség, mint más, közösségi tevékenységet végző foglalkozási ágak tagjai körében.


A szombati sajtótájékoztatón ismertetett adatok szerint eddig 2 489 563 koronavírus-szűrést végeztek el Nagy-Britanniában, ebből 136 486-ot az előző egy napban, ami napi rekord. A szűrővizsgálatokon eddig 240 161 koronavírus-fertőzést azonosítottak; az utóbbi egy napban 3451 új esetet szűrtek ki. A szombati adatok szerint az előző este zárult 24 órában 468-an haltak meg a koronavírus-járványban, így a nagy-britanniai halálos áldozatok száma 34 466.


Jenny Harries ugyanakkor a sajtótájékoztatón leszögezte: az új esetek számát mutató görbe a napi szűrések számának jelentős emelkedésével együtt is lefelé tart. Az angliai tisztifőorvos-helyettes kijelentette, hogy ez igen biztató folyamat. Harries professzor grafikonnal illusztrált kimutatása szerint május 14-én - a legutóbbi olyan napon, amelyről teljes körű felvételi adatok vannak - már csak 739 páciens került kórházba Nagy-Britanniában a Covid-19 betegség miatt.


Jenny Harries hangsúlyozta, hogy egy héttel korábban még 971, a járvány nagy-britanniai tetőzésének időszakában pedig naponta több ezer koronavírus-beteg került kórházba. Hozzátette: a koronavírus-járvány csúcspontján a brit kórházak kritikus ellátást nyújtó osztályain az ágyak több mint 50 százalékában koronavírus-betegeket kezeltek, pénteken azonban ez az arány már nem haladta meg a 20 százalékot.


Az angliai tisztifőorvos-helyettes kiemelte, hogy a Covid-19 betegséggel kórházban ápolt betegek abszolút számának változását jelző grafikon is immár Nagy-Britannia minden országrészében "a megfelelő irányba tart".


A szombaton ismertetett adatok szerint jelenleg országosan 10 484 koronavírus-beteget kezelnek a brit kórházakban, csaknem másfél ezerrel kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt. (MTI)
 

kapcsolódó cikkek
Koronavírus: Valamelyest enyhült a brit kormány otthonmaradási előírása
Koronavírus: Valamelyest enyhült a brit kormány otthonmaradási előírása
Valamelyest enyhült vasárnap a brit kormány által a koronavírus-járvány megfékezése végett hét hete meghonosított előírás, amely eddig a legszükségesebb esetek kivételével otthonmaradásra kötelezte a lakosságot.
kapcsolódó cikkek
Koronavírus: Valamelyest enyhült a brit kormány otthonmaradási előírása
Koronavírus: Valamelyest enyhült a brit kormány otthonmaradási előírása
Valamelyest enyhült vasárnap a brit kormány által a koronavírus-járvány megfékezése végett hét hete meghonosított előírás, amely eddig a legszükségesebb esetek kivételével otthonmaradásra kötelezte a lakosságot.
Savaria Fórum 29. évfolyam 25. szám - 2020.06.26.
Savaria Fórum 29. évfolyam 25. szám - 2020.06.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Hétfői hidegfront: zivatarok, eső itthon - jég, özönvíz Ausztriában
Hétfő kora délután megérkezett Nyugat-Magyarországra a hidegfront, Szombathely környékére zivatart és szélvihart nem, csak áztató esőt hozott - ezzel együtt az országban számos helyen pattantak ki viharok A szomszédos Ausztriában nem minden régió volt ilyen szerencsés, a déli területeken jég is esett. 
Szombathelyi egészségügyben dolgozók kaptak jutalmat
Pénzjutalomban részesítette Szombathely MJV Önkormányzata azon egészségügyi területen dolgozó, a szombathelyi önkormányzat alkalmazásában álló munkatársakat, akik nem részesülhettek a kormány által ígért, az egészségügyi dolgozóknak adott egyszeri juttatásból, olvasható a város honlapján.
Egészségügyi dolgozókat díjaztak a Semmelweis-napi ünnepségen
Az idei évben a Semmelweis-napi díjátadó ünnepséget rendhagyó módon szűkebb körben és fogadás nélkül szervezték meg a Városházán. S bár a Semmelweis-ünnep az egészségügyi dolgozók ünnepe, de ahogy ők fogalmaztak, nemcsak róluk szól. Hanem azokról is, akiknek jelentős szerepük volt abban, hogy fizikai és mentális sérülés nélkül, egészségesen vészelték át az elmúlt járványidőszakot.
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán országaira
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára: Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú koronavírus-járvány miatt - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdán.
Aggasztó tendenciát mutat a járványhelyzet alakulása Ausztriában
Aggasztó tendenciát mutat a koronavírus-járvány alakulása Ausztriában, az utóbbi héten 343 ember fertőződött meg az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.
legfrissebbek
Veneto tartományban emelkedett a reprodukciós ráta, ismét szigorítanak
Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.
Jövő péntektől karanténkötelezettség nélkül lehet Angliába utazni Magyarországról
Jövő péntektől számos országból, köztük Magyarországról karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába - közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.
Válság- és katasztrófavédelmi törvény megalkotását tervezi az osztrák kormány
Válság- és katasztrófavédelmi törvény megalkotását tervezi az osztrák kormány - jelentette be Sebastian Kurz kancellár pénteken Bécsben, miután virológusokkal, biológusokkal és a gazdasági élet szereplőivel tanácskozott a járványhelyzetről.
Karambol történt a 8-as főúton, Alsóújlaknál
Szombaton extrém lesz az UV-sugárzás
Szombaton extrém lesz az UV-sugárzás - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-vel.