km/óra
  2020.07.12., vasárnap  •  Izabella, Dalma napja
Brit miniszter: ha sikeres a brit oltóanyag, őszre több tízmillió oltás készülhet

Brit miniszter: ha sikeres a brit oltóanyag, őszre több tízmillió oltás készülhet

Ha sikeresnek bizonyul az új koronavírus ellen kidolgozott, már a tesztelés szakaszában járó brit oltóanyag, őszre több tízmillió egységnyit lehet belőle gyártani - mondta vasárnap a brit kormány egyik tagja.

 

Alok Sharma, az üzleti ügyek minisztere, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta vasárnap este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy az előző 24 órában 170-en haltak meg Nagy-Britanniában a Covid-19 betegségben. Ez a legalacsonyabb napi halálozási adat azóta, hogy csaknem két hónappal ezelőtt érvénybe léptek a járvány megfékezését célzó nagy-britanniai intézkedések.


A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a hétvégéken általában kevesebb halálozási adatot dolgoznak fel, és az összesítésből most kimaradt halálesetek a következő napokban megemelhetik a számokat.


Az utóbbi 24 órában feljegyzett 170 haláleset azonban a korábbi hétvégékkel együtt is az eddigi legalacsonyabb napi halálozási adat Nagy-Britanniában a március 23-án elrendelt korlátozó intézkedések érvénybe lépése óta. Múlt vasárnap 268 halálesetet jelentettek a hatóságok az előző 24 óráról.
A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt március 9-én regisztrálták.


Nagy-Britanniában eddig 34 636 halálos áldozata van a koronavírus-járványnak.


Az üzleti ügyek minisztere a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta: az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport megállapodott az egyetem által kidolgozott, tesztelés alatt álló koronavírus-oltóanyag globális forgalmazásáról és gyártásáról arra az esetre, ha a vakcina beválik. Alok Sharma hozzátette: ha az oltóanyag sikeresnek bizonyul, az AstraZeneca már szeptemberre 30 millió egységnyit gyártana belőle, és a jelenlegi megállapodás összesen 100 millió adag gyártására szól. Sharma hangsúlyozta: ha az oltóanyag hatékony, akkor először a brit lakosság számára válik hozzáférhetővé, de a 100 millió adag gyártására szóló megállapodás lehetővé teszi, hogy a fejlődő országok is a lehető legalacsonyabb költséggel hozzájussanak. Az oltóanyag tesztelése április 23-án kezdődött Angliában, 1100 önkéntes felnőtt részvételével. Az Oxfordi Egyetem mellett az egyik neves londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik koronavírus-vakcina kifejlesztésén.


Az üzleti ügyek minisztere a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy ennek a vakcinának a tesztelése októberben kezdődhet. Alok Sharma hangsúlyozta: a brit kormány eddig negyedmilliárd font (százmilliárd forint) finanszírozást nyújtott az oltóanyag kifejlesztésének támogatására. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Von der Leyen: az év végére elkészülhet a vírus elleni oltás
Von der Leyen: az év végére elkészülhet a vírus elleni oltás
Remélhetőleg az év végére kifejlesztik az új típusú koronavírus elleni védőoltást - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban.
kapcsolódó cikkek
Von der Leyen: az év végére elkészülhet a vírus elleni oltás
Von der Leyen: az év végére elkészülhet a vírus elleni oltás
Remélhetőleg az év végére kifejlesztik az új típusú koronavírus elleni védőoltást - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban.
Savaria Fórum 29. évfolyam 27. szám - 2020.07.10.
Savaria Fórum 29. évfolyam 27. szám - 2020.07.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ausztria szigorítja az ellenőrzést a magyar határon
Ausztria megkettőzi az ellenőrzést a keleti határokon, a Szlovéniából és Magyarországról érkezők között kiemelt figyelmet fordítanak majd a Balkánról érkezőkre és a buszokra - jelentette be szerdán Sebastian Kurz osztrák kancellár.
Ausztria: egy 50 éves magyar nő is meghalt a Medve-szurdokban történt sziklaomlásban
Két ember halálát, köztük egy 50 éves magyar asszonyét okozta egy sziklaomlás a steiermarki Medve-szurdokban (Bärenschützklamm). Kilenc további ember sérült meg - egyikük súlyosan, írják osztrák hírportálok. 
Négy fiatalt raboltak ki a Fő téren, egyikük nyakához kést szorítottak, s megfenyegették, hogy elvágják a torkát
A Vas Megyei Főügyészség indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik kiraboltak négy fiatalt szombaton hajnalban Szombathely Fő terén, olvasható a közleményükben.
Szlovén járványügyi szakember a szigorítások újbóli bevezetését sürgeti a határokon
A szigorú intézkedések újbóli bevezetését sürgette a határokon az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó szakbizottságának vezetője - írta a helyi sajtó szerdán.
Az EU 14 ország számára nyitja meg külső határait
Tizennégy ország állampolgárai számára szünteti meg a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozásokat - meghatározott feltételek függvényében - július 1-től az Európai Unió.
legfrissebbek
MSZP: a kormány tegye ingyenessé a vízparti strandokat!
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy az idei nyári szezonra tegye ingyenessé az ország vízpartjainak fizetős strandjait - mondta az ellenzéki párt budapesti elnöke vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Lewis Hamilton győzelmét hozta az első Stájer Nagydíj
A brit hatszoros világbajnok magabiztos győzelmet aratott Spielbergben, a két Ferrari már az első körben elszállt. A száguldó cirkusz jövő héten a Hungaroringre látogat.
Hatalmas tömegbukás a Balaton-felvidéki kerékpárversenyen, többen is súlyosan megsérültek
Az egyik résztvevő, Szilasi László azt mondta, szerinte az utóbbi húsz év legnagyobb biciklis versenybalesete, ami Magyarországon történt.
Ferenc pápa fájdalmát fejezte ki a Hagia Szofia bazilika mecsetté nyilvánítása miatt
Mélységes fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa az isztambuli Hagia Sophia bazilika mecsetté nyilvánítása miatt vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében.
Alfa hajtott Opel elé, a saját fogát rúgta ki a vétlen autó utasa
Arcsérülést szenvedett egy fiatalember a szombathelyi Bartók Béla körút és Akacs Mihály utca kereszteződésében, ahol egy Alfa Romeo sofőrje nem vette észre a védett úton érkező Opelt.