km/óra
  2020.08.12., szerda  •  Klára napja
Brit belügyminiszter: hétfőtől érvénybe lép a beutazási karantén

Brit belügyminiszter: hétfőtől érvénybe lép a beutazási karantén

Jövő hétfőtől érvénybe lép az a már korábban bejelentett előírás, amelynek értelmében kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek - jelentette be szerdán Priti Patel brit belügyminiszter.

Patel a londoni alsóházban terjesztette elő hivatalosan az egyes részleteiben már az elmúlt hetekben ismertté vált intézkedési tervet, amelyet a brit üzleti szektor, mindenekelőtt a légitársaságok és az utazási irodák folyamatosan és élesen bírálnak.
    
A belügyminiszter elmondta: június 8-ától a külföldről érkezőknek úgynevezett elérhetőségi helyszínazonosítót kell kitölteniük, amelyben bejelentik, hogy hol töltik az elkülönítés 14 napját, és milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot.
    
A brit kormány online felületén elérhető kérdőívet még az utazás megkezdése előtt ki kell tölteni, és a beutazóknak vagy nyomtatott formában, vagy telefonjukban, elektronikusan tárolt formában fel kell mutatniuk a kitöltést bizonyító igazolást.
   
Priti Patel elmondta: aki nem tölti ki a kérdőívet, 100 font (39 ezer forint) helyszíni bírsággal sújtható, és arra, aki nem tartja magát a karanténelőíráshoz, a hatóságok ezer font pénzbüntetést szabhatnak ki. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Brexit: Több mint 3,5 millió külföldi EU-állampolgár kért tartós brit letelepedési engedélyt
Brexit: Több mint 3,5 millió külföldi EU-állampolgár kért tartós brit letelepedési engedélyt
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta a 3,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz, és több mint 3,1 millióan már megkapták a határidő nélküli tartózkodási jogosultságot. A magyarok közül eddig csaknem százezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.
Ötéves kor felett minden brit jogosult koronavírus-szűrésre
Ötéves kor felett minden brit jogosult koronavírus-szűrésre
Ötéves kor felett mindenki jelentkezhet szűrésre az Egyesült Királyságban, ha észleli magán az új koronavírus okozta betegség tüneteit - jelentette be hétfőn a brit egészségügyi miniszter.
A határidő után karanténba kell vonulnia minden Nagy-Britanniába érkezőnek
A határidő után karanténba kell vonulnia minden Nagy-Britanniába érkezőnek
Június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek - jelentette be pénteken a brit belügyminiszter. Priti Patel közölte, hogy a rendelkezés megsértőinek ezer font (390 ezer forint) pénzbírságot kell fizetniük.

Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
A szombathelyi gyár egyik munkavállalója koronavírusos, több mint 100 dolgozón végeztek ma tesztet
Ma hajnalban az Ivy Technology több mint 100 dolgozóján végezték el a koronavírus-tesztet, miután kiderült, hogy egyik munkavállójuk a napokban egy családi összejövetelen megfertőződött.
Szombathelyen 99-en vannak házi karanténban, egy beteget kórházban ápolnak
Újabb 11 embernél igazolták a koronavírust Magyarországon, 4564-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 28 vasinál mutatták ki a kórt. Külföldön rosszabb a helyzet. A július közepén bevezetett beutazási korlátozások miatt Szombathelyen már 99-en vannak hatósági házi karanténban. Ezt két PCR-teszttel ki lehet váltani, a vizsgálatért viszont augusztus 1-től fizetni kell.
Szerelőaknába esett egy munkás Szombathelyen
Körülbelül másfél méter mély szerelőaknába esett bele egy férfi pénteken délelőtt Szombathelyen, egy busztársaság telephelyén.
Emelkedett a szennyvízben a koronavírus mennyisége, nőhet a fertőzöttek száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a koronavírus örökítőanyagának mennyiségében a szennyvízben - számolt be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn. A tapasztalatok szerint a koncentrációnövekedés után 4-10 nappal később megugrik a megbetegedések száma.
Kétnapos gázszünet lesz Szombathelyen is
Karbantartás miatt kétnapos gázszünet lesz Vas megye több településén, köztük Szombathelyen is: augusztus 11-én reggel 6 órától 13-án reggel 8 óráig szünetel a szolgáltatás.
legfrissebbek
Október végéig biztosan nézők nélkül folytatódik a Bundesliga
A hatóságok döntése értelmében a koronavírus-járvány miatt október végéig biztosan nem lehetnek nézők a német labdarúgó-mérkőzéseken.
Trump: nagyszerű volt a személyes viszony a kínai elnökkel, de ez mára megváltozott
Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox rádió sportcsatornájának adott interjújába kijelentette, hogy korábban "nagyszerű" volt a személyes viszonya Hszi Csin-ping kínai elnökkel, de ez mára már megváltozott.
Árokba borult egy kamion a 8-as főúton
Két grafikon a második hullám kezdetéről
Vizuálisan láthatjuk a koronavírus-járvány "második hullámának" kockázatát a BBC összefoglalójában.
Az Emmi szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).