km/óra
  2020.07.04., szombat  •  Ulrik napja
BÉT: Erősödtek a vezető részvények

BÉT: Erősödtek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,01 pontos, 0,67 százalékos emelkedéssel, 35 143,13 ponton zárt kedden.

 

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
    

Kéri Lajos, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta: az OTP már két hete, a Mol pedig egy hónapja a jelenlegi árszintek környékén tartózkodik, csak a Richternél tapasztalható egy kis életjel a gyorsjelentés óta. Hozzátette, ugyanez mondható el a forintról is, az euró/forint árfolyam 2 forintos sávban mozog közel másfél hete.  
    

A vezető üzletkötő szerint a nemzetközi indexek esetében is azt látni, mindenki érzi, hogy túlvettek a részvények, felfelé ezért, lefelé pedig a túl nagy likviditásbőség miatt nem tudnak menni az árak. Még olyan pozitív hírekre sem tudott emelkedni a tőzsde, hogy az amerikaiak egy újabb 2000 milliárd dolláros költségvetésélénkítő csomagon dolgoznak, illetve, hogy a Fed ETF-eket (Exchange Traded Fund - tőzsdén kereskedett befektetési alap) kezd el vásárolni.

Ezeknek normál körülmények között felfelé kellene vinniük az árfolyamokat, de mindenki érzi, hogy egy kicsit már sok volt a "felfelé" - mondta.
   

A Mol kedden 2 forinttal, 0,10 százalékkal 2050 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.
    

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,97 százalékkal 9365 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,28 százalékkal 395 forintra emelkedett, forgalma 118,9 millió forint volt.
    

A Richter-papírok ára 70 forinttal, 1,01 százalékkal 7015 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot ért el.
    

A BUMIX 3275,23 ponton zárt kedden, ez 17,45 pontos, 0,53 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. (MTI)

 

kapcsolódó cikkek
BÉT: Erősödtek a részvények
BÉT: Erősödtek a részvények
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,99 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 34 908,12 ponton zárt hétfőn.
címkék
kapcsolódó cikkek
BÉT: Erősödtek a részvények
BÉT: Erősödtek a részvények
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,99 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 34 908,12 ponton zárt hétfőn.
Savaria Fórum 29. évfolyam 25. szám - 2020.06.26.
Savaria Fórum 29. évfolyam 25. szám - 2020.06.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Hétfői hidegfront: zivatarok, eső itthon - jég, özönvíz Ausztriában
Hétfő kora délután megérkezett Nyugat-Magyarországra a hidegfront, Szombathely környékére zivatart és szélvihart nem, csak áztató esőt hozott - ezzel együtt az országban számos helyen pattantak ki viharok A szomszédos Ausztriában nem minden régió volt ilyen szerencsés, a déli területeken jég is esett. 
Szombathelyi egészségügyben dolgozók kaptak jutalmat
Pénzjutalomban részesítette Szombathely MJV Önkormányzata azon egészségügyi területen dolgozó, a szombathelyi önkormányzat alkalmazásában álló munkatársakat, akik nem részesülhettek a kormány által ígért, az egészségügyi dolgozóknak adott egyszeri juttatásból, olvasható a város honlapján.
Egészségügyi dolgozókat díjaztak a Semmelweis-napi ünnepségen
Az idei évben a Semmelweis-napi díjátadó ünnepséget rendhagyó módon szűkebb körben és fogadás nélkül szervezték meg a Városházán. S bár a Semmelweis-ünnep az egészségügyi dolgozók ünnepe, de ahogy ők fogalmaztak, nemcsak róluk szól. Hanem azokról is, akiknek jelentős szerepük volt abban, hogy fizikai és mentális sérülés nélkül, egészségesen vészelték át az elmúlt járványidőszakot.
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán országaira
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára: Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú koronavírus-járvány miatt - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdán.
Aggasztó tendenciát mutat a járványhelyzet alakulása Ausztriában
Aggasztó tendenciát mutat a koronavírus-járvány alakulása Ausztriában, az utóbbi héten 343 ember fertőződött meg az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.
legfrissebbek
„Remélem, ősztől újra taníthatok”
Leminősítés a mesterpedagógusi védésen, felháborodott tiltakozás, békülés, lefokozás, elbocsátás – többször írtunk már a Bartók Béla Zeneiskola körül kialakult helyzetről, ami végül Rác Gábor kálváriájává vált. A hegedűtanár nevét, arcát, szavait vállalva kiállt amellett, hogy erkölcsi nonszensz, amit az igazgató tett, ezért távoznia kell a vezetői székből. Rác Gábort június 15-i hatállyal elbocsátották állásából. Megkérdeztük, hogyan érez most az üggyel kapcsolatban.
Már lehet szavazni az Év Fája verseny döntőseire, egy szombathelyi platán is ringbe szállt
Tíz fa jutott a döntőbe abból a 38-ból, amelyet az ország minden részéről neveztek az idei Év Fája versenybe. A 2020-as év nyertese indulhat a februári európai versenyen – olvasható az Ökotárs Alapítvány honlapján. Az első 10 között egy különleges szombathelyi platán is szerepel.
Átadták Kőszeg felújított piacterét
Átadták szombaton délelőtt Kőszeg város felújított piacterét, amely a "Városmajor környezettudatos rehabilitációja" elnevezésű több mint 443 millió forint értékű projekt részeként a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretében uniós, hazai és önkormányzati forrás felhasználásával valósult meg.
Hatalmas esőzés bénította meg Japánt, mindent elmosott a víz
Tucatnyian eltűntek Japán déli részén szombaton a heves esőzések okozta földcsuszamlások és árvizek következtében, sokan a háztetőkön várták a mentőket.
A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV
A vasút melletti, töltéseken, álló szerelvényeken történő játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV.