km/óra
  2020.08.14., péntek  •  Marcell napja
Bergamói polgármester: továbbra is kritikus a helyzet

Bergamói polgármester: továbbra is kritikus a helyzet

Továbbra is kritikusnak tartja az egészségügyi helyzetet az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) jelenlegi olaszországi epicentrumaként ismert Bergamo polgármestere, Giorgio Gori, aki a legújabb fejleményekről közösségi oldalán számolt be a külföldi sajtónak, köztük az MTI-nek kedden.

Gori szerint annak ellenére is kritikus maradt a helyzet, hogy az utóbbi két napban - egy hónapja először - enyhén mérséklődött a diagnosztizált fertőzöttek és a halottak számának emelkedése.

"Óvatos akarok lenni, nem hiszek a csodában, de reménykedem" - jelentette ki hangsúlyozva, hogy a városban két hete bevezetett szigorú óvintézkedéseknek tulajdonítja a lassú trendváltozásra utaló jeleket. Hangsúlyozta, hogy ha az adatok a következő napokban, hetekben tovább javulnak, Bergamo lakosságának, főleg az időseknek akkor sem szabad utcára menniük, otthon kell maradniuk, amíg a járvány teljesen véget nem ér.

"Senki, így mi sem voltunk felkészülve ilyen egészségügyi vészhelyzetre" - mondta Giorgio Gori. Megjegyezte, hogy Európának viszont előbb kellett volna reagálnia a Kínában történtekre, a fertőzés kezdetére.

Emlékeztetett, hogy Olaszországon belül az északi Lombardia bír az egyik legjobb színvonalú egészségügyi rendszerrel.

"Ennek ellenére jelenleg erőnket meghaladó erőfeszítést teszünk azért, hogy minden beteg számára kórházi ágyat tudjunk biztosítani" - hangoztatta.

Elmondta: Lombardiában két gócpontról terjedt a járvány: a 15 ezres Codognóból és térségéből, amelyeket február 23-án vesztegzár alá helyeztek. A másik kiindulási pont Valle Seriana területén a 13 ezres Alzano Lombardo volt, Bergamo megyében, ahol pont ugyanakkor kezdett el terjedni a járvány.

A tízmilliós Lombardia az egyetlen olasz tartomány, melyben egyszerre két helyszínről indult el a fertőzés, és mindkét gócponton a kórházakból kezdett el terjedni, ahol már januárban rendkívüli tüdőgyulladási hullámot regisztráltak, anélkül hogy megértették volna, hogy az új koronavírusról van szó - jegyezte meg. Kiemelte, hogy a fertőzést felgyorsította a tartomány sűrűn lakottsága, a fejlett ipari vidékre jellemző személyforgalom, a külföldi be- és kiutazások magas száma, valamint a lombardiaiak magas átlagéletkora.

A 120 ezres Bergamóban hétfőn 6471 volt a diagnosztizált fertőzöttek száma. Az utóbbi egy hónapban egész Lombardiában bekövetkezett 3776 haláleset majdnem egyharmadát Bergamóban jegyezték fel. Elmondta, senki sem kísérheti ki elhunyt rokonát a temetőbe, a halottakért közösen imádkoznak, és a koporsókat nem tudják már hol elhelyezni.

Gori elmondta, hogy a Bergamóban élő idősek intenzív társasági élethez szoktak, reggel presszóba jártak, délután az idősek klubjában kártyáztak vagy tomboláztak. Ezenkívül a nagyszülőkkel gyakran együtt élő fiatalok is hozzájárultak ahhoz, hogy a fertőzés terjedt az idősek között.

A 600 bergamói háziorvosból 140 betegedett meg, mert kezdetben nem volt szájmaszkjuk sem. "Fegyver nélkül, védtelenül indultak háborúba" - fogalmazott Giorgio Gori.

"Szellemvárossá váltunk, az utcák teljesen üresek, a lakosok nagyon fegyelmezettek, szigorúan betartják az óvintézkedéseket, tényleg csak az megy ki az otthonából, akinek erre feltétlenül szüksége van, a családok bezárkóztak, az utóbbi két napban leálltak a hivatalok, vállalatok, gyárak. Csakis az lép ki az épületekből, akinek élelmiszert vagy gyógyszert kell vásárolnia" - vázolta a város mostani napjait.

Hozzátette, személyesen ellenőrzi a város utcáit, ahol rendezett sorokban várakozó, óvatosan viselkedő embereket látni, akik két méterre vannak egymástól. Nincsenek viták, verekedések, a nagy élelmiszerboltok eladói, pénztárosai megfelelő szájmaszkban dolgoznak. "Bergamo egészében tudatosodott a felelősségérzet, hogy mindenki egyéni magatartásával segít az egészségügyi vészhelyzet megoldásában" - jelentette ki a város polgármestere. (MTI)

Fotó: Bergamo, Olaszország – pixabay.com

kapcsolódó cikkek
Kilencre nőtt a járvány miatt elhunytak száma az országban
Kilencre nőtt a járvány miatt elhunytak száma az országban
Kilencre emelkedett a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma Magyarországon kedden délelőtt a koronavirus.gov.hu oldalon található számláló szerint.
Hivatalos: legkésőbb 2021 nyaráig elhalasztják a Tokiói Ötkarikás Játékokat
Hivatalos: legkésőbb 2021 nyaráig elhalasztják a Tokiói Ötkarikás Játékokat
Ahogyan az várható volt, a koronavírus miatt biztosan nem rendezik meg idén a tokiói olimpiát. Az új időpontról később dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Ausztria: az adatok és a tények függvényében dől majd el, mikor lehet visszavonni az óvintézkedéseket
Ausztria: az adatok és a tények függvényében dől majd el, mikor lehet visszavonni az óvintézkedéseket
Az adatok és a tények függvényében dől majd el, mikor lehet visszavonni az új koronavírus miatt Ausztriában bevezetett óvintézkedéseket - jelentette ki keddi bécsi sajtótájékoztatóján Sebastian Kurz kancellár, azt követően, hogy beszámolt a koronavírus-fertőzés terjedésének mértékéről, illetve a szükséges teendőkről.

Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
A szombathelyi gyár egyik munkavállalója koronavírusos, több mint 100 dolgozón végeztek ma tesztet
Ma hajnalban az Ivy Technology több mint 100 dolgozóján végezték el a koronavírus-tesztet, miután kiderült, hogy egyik munkavállójuk a napokban egy családi összejövetelen megfertőződött.
Összeesett, majd meghalt egy 27 éves fiú egy szombathelyi szórakozóhelyen
Tánc után lett rosszul a fiatalember. A társai azonnal megpróbálták újraéleszteni, és a mentők is sokáig próbálták visszahozni, de nem jártak sikerrel.
Emelkedett a szennyvízben a koronavírus mennyisége, nőhet a fertőzöttek száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a koronavírus örökítőanyagának mennyiségében a szennyvízben - számolt be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn. A tapasztalatok szerint a koncentrációnövekedés után 4-10 nappal később megugrik a megbetegedések száma.
Kedden reggel hat órától szünetel a gázszolgáltatás Szombathelyen
Szünetel a gázszolgáltatás kedden reggel hat órától csütörtökön reggel 8 óráig, az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. karbantartási munkái miatt. A szolgáltatási szünet a vasi megyeszékhelyet és a szombathelyi kistérség nagyobb részét, 74 települést érint.
Vas megyében öttel, országosan 43 fővel emelkedett a fertőzöttek száma
43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4696 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
legfrissebbek
C. Ronaldo-t várja a mexikói harmadosztály
A szóbeszéd szerint a Juventus a nyáron eladná a szupersztárját. A mexikói harmadosztályban viaskodó Tlaxcala FC lecsapna a lehetőségre.
Koronavírus: megint romlott a helyzet Ausztriában, 282 új fertőzést regisztráltak
Hirtelen megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma péntekre Ausztriában: az elmúlt 24 órában 282 új fertőzést regisztráltak. A legtöbb új fertőzöttet, 112-öt, Bécsben találták, írja a krone.at.
A Századvég elemzője szerint jövőre felpattanhat a magyar gazdaság
A magyar gazdaság teljesítménye az idei visszaesést követően jövőre felpattanhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a 2021-es növekedés mértékét 3-5 százalék közé teszik.
Egy fővel emelkedett Vasban, negyvennel az országban a fertőzöttek száma
Negyvennel, 4853-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon; nincs újabb elhunyt - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A megyében ismét egy fővel, 39-re nőtt a betegek száma.