km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Kántor öröksége: könyv készült és kiállítás is nyílt

Kántor öröksége: könyv készült és kiállítás is nyílt

Bemutatták csütörtökön a Művészeti Népfőiskola Őrvidék Házban (volt MMIK-ban) Végh Attila oknyomozó riporter könyvét, amely a leghíresebb magyar rendőrkutya, Kántor örökségét dolgozza fel. A kötetben 20 valós történetet ismerhetnek meg az olvasók. Kiállítás nyílt Tóth Tibor “Csupati” és szeretett kutyája emléktárgyaiból, de azt is bemutatták, hogyan dolgozik napjainkban egy szolgálati eb.

 

Kántor életéről több könyv született már, filmsorozat is készült. Végh Attila oknyomozó riporter kötete a rendőrkutya örökségét dolgozza fel. A szerző 30 évig szolgált rendőrként, ebből 20 esztendőt töltött nyomozóként speciális egységeknél. Pályája alatt sokat foglalkozott kutyákkal, könyve 11. és 16. fejezetét saját élményei alapján írta meg. A Kántor öröksége című kötetet csütörtökön mutatták be a Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház épületében, a volt MMIK-ban.


Végh Attila oknyomozó riporter elárulta, összeszedtek 20 olyan történetet, ami jellemző volt az adott időszakra, egészen Kántor halálától, a 60'-as évek közepétől mostanáig. Vigyázva a személyiségi jogokra, szolgálati titkokra, az állami titkot képező bűnügyekre megváltoztatták nagyon sok helyen a helyszíneket, neveket. Viszont mindegyik történetnek van igazságalapja, s mindegyik megtörtént vagy megtörténhetett volna így is. Átrakták kicsit a helyszíneket, személyeket, és így lett kerek az egész: valamikor megmosolyogtat, valamikor megnevettet, valamikor szomorú, valamikor tragikus.


Kántor Vas megyében szolgált az 50’-es, 60’-as években. Ő az ország leghíresebb rendőrkutyája. Gazdája, Tóth Tibor “Csupati” honosította meg Magyarországon a szagazonosítást, amelyen három éven át dolgozott. A módszer sikeresnek bizonyult, egész Európában elterjedt. Kántor első bevetése 70 éve történt, azóta rengeteg rendőrkutyát kiképeztek már.


Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó vezetője hozzátette, egy másik könyvbemutató kapcsán találkozott Végh Attilával, oknyomozó újságíróval, aki ráadásul rendőri pályán is dolgozott, és felvetette neki, milyen jó lenne Kántor örökségét felvázolni, megmutatni. Azt is, milyen klassz rendőrkutyák vannak, hiszen az ő vére folyik Vas megyében mondhatnánk minden rendőrkutyában. Így alakult ki a barátságuk, elkezdtek együtt dolgozni és megszületett a kötet.


A könyvbemutatón Gulyás Ferenc szombathelyi rendőrkapitány köszöntötte a megjelenteket. Felidézte első találkozását Tóth Tiborral. Úgy fogalmazott: örül, hogy sok fiatal jött el az eseményre, itt ugyanis a filmes szuperhősök mellett valódi hősöket ismerhetnek meg. Izsányi Tibor rendőr őrnagy, a Fejér vármegyei bűnügyi kutyavezetői csoport irányítója előadást tartott a rendőrkutyák történetéről. Tóth Tibor “Csupati” fiának, Győzőnek a  levelét Tatár József olvasta fel, másik fia, Tibor pedig el is látogatott a könyvbemutatóra, ahol az érdeklődők azt is megtudhatták, hogyan dolgozik napjainkban egy rendőrkutya.


Biczó Péter hosszú évek óta gyűjti a Csupatihoz és Kántorhoz kapcsolódó emlékeket. A könyv megjelenése apropóján ezekből a tárgyakból kiállítás nyílt. A rendőr relikviagyűjtő elmondta, kiskorában őt is lenyűgözte a Kántor könyv, valamint a róla készült filmsorozat, és kutyás rendőr szeretett volna lenni.  Amikor személyesen megismerkedett Tibi bácsival is, s az első dedikált fényképet megkapta tőle, elhatározta, hogy megőrzi. Ehhez jöttek az évek során a képek, az oklevelek, könyvek, szakkönyvek, a elkezdtek felhalmozódni ezek az anyagok.


A tárlat jövő péntekig látható a Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház aulájában.

 

Forrás: SZTV

Fotó: Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház Facebook-oldala

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.