km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Bemutatta a Szombathely Applikációt az Éljen Szombathely! választási szövetség

Bemutatta a Szombathely Applikációt az Éljen Szombathely! választási szövetség

Nemény András polgármesterjelölt és Bokányi Adrienn, a 2-es számú választókörzet képviselője sajtótájékoztatón számolt be az új fejlesztésű alkalmazásról, ami már okostelefonokra is elérhető!

"Nem véletlen, hogy az esemény címének az applikáció bemutatását írtuk, ugyanis ezt az ötletet nehezen tudná ellopni máról holnapra a Fidesz" - kezdte hétfői sajtótájákoztatóját Nemény András, az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltje, utalva arra, hogy Balázsy Péter és a helyi Fidesz-KDNP programja zömében megegyezik az ellenzéki összefogás terveivel.

A politikus a rövid bevezető után örömmel jelentette be, hogy a korábban már beharangozott Szombathely Applikációt a hétfői nappal el tudták indítani. "Közös városvezetésben gondolkodunk a lakókkal, ezzel az alkalmazással pedig valamennyi szombathelyi bele tud majd szólni a városvezetésbe, hisz mi a jövő városát tervezzük" - hangsúlyozta a polgármesterjelölt. Nemény András elmondta: az applikáció egyelőre tesztüzemmódban működik, választási győzelmük esetén pedig október 13. után fogják tudni hozzá rendelni azt a gyorsreagálású csoportot, amelyik majd érdemben és hatékonyan tud foglalkozni a bejelentésekkel. De már most is vannak felelősök: az önkormányzati képviselők.

"Az applikáció a szemét- és kátyúbejelentésen túl sokkal több lehetőséget nyújt. Tervezzük az idősek vészjelző-rendszerébe való bekapcsolását, de később majd a parkolást is lehet vele intézni. Együtt tervezzük Szombathely jövőjét a szombathelyiekkel és az ő bejelentéseik, javaslataik alapján hozza meg a városvezetés a döntéseket" - mondta Nemény András, majd példaként említette a Rumi út felújítását, ahol már csak a kivitelezéskor derült ki, hogy nem tudnak a lakók rendesen bejárni a saját portájukra. "Ilyen nem lesz a jövőben" - reagált az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltje, de mindenkit megnyugtatott: a hagyományos problémabejelentés is megmarad, viszont ingyenes WiFi-t biztosítanak az egész városban, hogy az alkalmazás ne okozzon plusz adatforgalmat a használóinak.

A Szombathely Applikációt Bokányi Adrienn, az Éljen Szombathely! alelnöke és a 2. számú választókörzet képviselője mutatta be. A szoftver már elérhető a Play áruházban, hamarosan pedig az AppStore-ból is letölthető lesz. "Regisztrálás (névvel, mailcímmel, telefonszámmal, jelszóval és lakcímmel) vagy Facebookos azonosítás szükséges a belépéshez. Utána megjelennek a kátyú, közvilágítás, szemét, rongálás és egyéb ikonok, erre kattintva lehet a problémát bejelenteni. Leírás és a pontos helyszín megadása kell, emellett lehet fotót is csatolni" - magyarázta a képviselőjelölt. "Egy bejelentés után a felhasználó visszajelző e-mailt kap és pontosan tudni fogja, hogy mely osztály foglalkozik a problémával és mikorra várható megoldás" - mutatta be Bokányi Adrienn.

Nemény András végül azzal zárta: "egy lépést tettünk a jövő felé".

 

További részletek a Savaria Fórum szombati számában!

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.