km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Bejrúti robbanás: életmentő segítségre van szüksége Libanonnak (frissítve)

Bejrúti robbanás: életmentő segítségre van szüksége Libanonnak (frissítve)

Rövid távon életmentő segítségre van szüksége Libanonnak a bejrúti robbanás után - mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

 

Azbej Tristan telefonon bejelentkezve közölte, miután egyeztetett Libanon magyarországi nagykövetével és karitatív szervezetekkel, úgy látja, hogy elsősorban katasztrófavédelmi és orvosi segítségre van szüksége Libanonnak.


Hozzátette, több mint 4000-en sérültek meg a keddi kettős robbanásban, és ennyi sérültet képtelen ellátni a helyi egészségügyi rendszer. Tudni kell azt is, hogy Libanonban jelenleg államcsőd van, és a bejrúti kikötőben a robbanás miatt nagy mennyiségű élelmiszer és gyógyszerkészlet semmisült meg, amelyeket középtávon pótolni kell - mondta.


Hosszú távon pedig újjáépítési segítségre lesz szüksége az államnak, hiszen például egy kórház is megsemmisült a robbanásban - mondta Azbej Tristan.


 

Egy helyszínen élő magyar látta a robbanást

 

Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelynek több ezer sebesültje és már több tucat halottja van.

 

Az M1 Híradónak Skype-on nyilatkozó Németh Ágoston elmondta: a kikötővel szomszédos városrészben lakik menyasszonyával, mintegy 300-400 méterre a történtektől. A lakásuk teraszáról nézte végig ahogy 17 óra 40 perckor lángba borult a kikötőben egy épület. Először puskaropogás szerű hangot hallott, majd 18 óra után volt a második, az igazán hatalmas robbanás, amelyet a felvételeken látni. Egy pillanattal később az ablakok kitörtek, ő a földön találta magát és látta, hogy a lakásuk romokban van: minden ablak kitört, az összes bútor szanaszét repült, semmi nem maradt a helyén, mindenütt üvegszilánkok borították a padlót, a bejárati ajtó teljesen kidőlt, a lift fémajtaja beszakadt.


Úgy döntöttek, hogy barátaikhoz költöznek át. Útban feléjük az utcán folyamatos volt a szirénázás, és látták, ahogy sebesülteket visznek autókkal.


Mint mondta, a helyi híradások szerint egy ammónium-nitrát raktár égett és robbant fel.


A műsorvezető kérdésére Németh Ágoston közölte: nem volt tudomása arról, hogy a közelben robbanószert tároltak volna. Mint mondta, az ammónium-nitrát műtrágyagyártáshoz is alapanyag, ezért nem jelentené ki, hogy robbanószer volt az épületben.


Közölte, hogy a teraszukról látta azt is, amint egy hajót a robbanás odébb lök, és az épület, amely kigyulladt, eltűnt, helyén kráter van, amelybe beömlött a tenger.


Németh Ágoston elmondta még, hogy jól vannak, szerencsére több magyar barátjuk él Bejrútban, akikkel felvették a kapcsolatot, azok pedig felajánlották, hogy megszállhatnak náluk. (MTI)

 

Fotó: STR / AFP

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.