km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Az ózonos fertőtlenítés után vírusmentes rendelők fogadják a betegeket és a dolgozókat

Az ózonos fertőtlenítés után vírusmentes rendelők fogadják a betegeket és a dolgozókat

Az orvosi rendelőkben is számos óvintézkedés szolgálja az érkező betegek és a dolgozók biztonságát, ezeket egészíti ki most a szombathelyi önkormányzat megrendelésére végzett ózonos fertőtlenítés.

 

A koronavírus-járvány terjedése ellen a megelőzés a leghatékonyabb módszer. Károlyi Ákos jegyző kiemelte, hogy ennek érdekében az önkormányzat biztosította a szükséges védőfelszerelést az orvosoknak és az asszisztenciának, és már a veszélyhelyzet kihirdetését követő héttől elrendelték valamennyi felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőnek az ózonos fertőtlenítését heti rendszerességgel.


Védőfelszerelésbe öltözött szakemberek érkeznek minden hétvégén minden szombathelyi felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőbe, majd egy nagy teljesítményű ózongenerátort működtetnek a helyiségekben. 


Az ózon fertőtlenítő hatását már a XIX. században felismerték, ipari méretekben azonban csak nemrég kezdett hódítani. Ez a gép egy óra alatt akár 450 gramm ózont is képes termelni. A gáz elpusztítja a baktériumokat és vírusokat egyaránt, ott is, ahova egyébként a hagyományos szerek nem jutnának be. A 13 szombathelyi rendelőben azután indítják be a készüléket, hogy a helyiségeket kitakarították. Péntektől vasárnapig tart a fertőtlenítés. 


Vig Balázs, az Ozone Partner Kft. ügyvezetője elmondta, hogy maga a rendszer a környezeti levegőből állítja elő az ózongázt elektromos áram segítségével egy ózonkamrában, majd egy beépített ventilátorral ezt kijuttatva a helyiségbe tudnak oxidációval fertőtleníteni ezzel a gázzal.


A fertőtlenítés vegyszerek felhasználása nélkül történik, emiatt nincs szükség utána egészségügyi várakozási időre. A kezelés végeztével az ózon visszabomlik oxigénre, így hétfőnként tiszta, vírusmentes rendelők fogadják a betegeket és a dolgozókat.
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.