km/óra
  2020.08.07., péntek  •  Ibolya napja
Az osztrák kancellár 500 millió eurós segélycsomagot hirdetett a vendéglátóipar és a turizmus számára

Az osztrák kancellár 500 millió eurós segélycsomagot hirdetett a vendéglátóipar és a turizmus számára

500 millió eurós segélycsomagot hirdetett az osztrák kormány a vendéglátóipar és a turizmus talpra állítására - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn egy bécsi sajtótájékoztatón.

 

A vendéglátás az osztrákok lelkének, identitásának a része, jellegzetessége az országnak - mondta Kurz. A kancellár arról is beszélt, hogy az ágazat számára nagy kihívást jelentett a koronavírus-járvány. Emlékeztetett arra, hogy a részmunkaidős foglalkoztatással munkahelyeket mentettek meg; a nyitvatartási korlátozások idején pedig az állam magára vállalta a működési költségek 75 százalékát.


Kurz felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a nyitást követő időszak sem lesz könnyű a vendéglátósoknak és a turizmusban dolgozóknak, a forgalom ugyanis nem áll helyre egyik pillanatról a másikra. Hangsúlyozta: az ágazat számára kidolgozott segélycsomag arra szolgál, hogy fellendítse a forgalmat, és adókedvezményt biztosítson a gasztronómia és a turizmus szereplőinek.  

  
Gernot Blümel (ÖVP) pénzügyminiszter arról számolt be, hogy a tervek szerint júliustól a nem alkoholtartalmú italok áfáját a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra csökkentik, és ez 200 millió euró kiadástól tehermentesítheti az ágazatot. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a könnyítések részeként a legfeljebb ötezer lélekszámú településeken lévő vendégházak  az adóból levonható mobilitási átalányát 2 százalékról 6 százalékra emelik, a legfeljebb tízezer lélekszámú településeken lévő vendéglátóhelyekét pedig 4 százalékra.     


A tárcavezető elmondta, hogy egy évi 115 ezer eurós forgalmat termelő falusi vendégháznak jelenleg 3,670 euró adót kellene fizetnie, a könnyítések bevezetése után pedig adója 671 euróra csökken majd.     


Elisabeth Köstinger (ÖVP) turizmusért felelős miniszter megerősítette, hogy május 15-én kinyithatnak a vendéglátóhelyek Ausztriában. Felhívta ugyanakkor a figyelmet a továbbra is érvényben lévő óvintézkedések betartására; az éttermekben, kávézókban, bárokban kötelező lesz egyebek mellett az egy méteres távolság betartása, a pincéreknek a szájmaszk viselése; a vendégeknek pedig ajánlott előzetesen asztalt foglalniuk, hogy megkönnyítsék az üzemeltetők dolgát. A könnyítések Ausztriában 41 ezer vendéglátóhelyet érintenek; ezekben 145 ezren dolgoznak. (MTI)
 

kapcsolódó cikkek
Kurz: Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat a biztonságos országok felé
Kurz: Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat a "biztonságos" országok felé
Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat azon országok irányába, ahol ellenőrzés alatt tudták tartani a koronavírus-járványt - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár, miután csütörtökön részt vett a járvánnyal szembeni küzdelemben sikeresnek tartott országok kormányfőinek második nemzetközi videókonferenciáján.
Ausztria: ha nincs paraván, egy méteres távolság kell az asztalok között
Ausztria: ha nincs paraván, egy méteres távolság kell az asztalok között
Megjelent az egészségügyi miniszter rendelete, így már biztos, hogy május 15-én milyen feltételek mellett nyithatnak ki a vendéglátóhelyek. Noha fő szabályként ismét lehet az éttermek belső tereiben ételt, italt fogyasztani, a kormány arra ösztönzi a szolgáltatókat, bővítsék kerthelyiségeiket, tájékozta az orf.at.
kapcsolódó cikkek
Kurz: Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat a biztonságos országok felé
Kurz: Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat a "biztonságos" országok felé
Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat azon országok irányába, ahol ellenőrzés alatt tudták tartani a koronavírus-járványt - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár, miután csütörtökön részt vett a járvánnyal szembeni küzdelemben sikeresnek tartott országok kormányfőinek második nemzetközi videókonferenciáján.
Ausztria: ha nincs paraván, egy méteres távolság kell az asztalok között
Ausztria: ha nincs paraván, egy méteres távolság kell az asztalok között
Megjelent az egészségügyi miniszter rendelete, így már biztos, hogy május 15-én milyen feltételek mellett nyithatnak ki a vendéglátóhelyek. Noha fő szabályként ismét lehet az éttermek belső tereiben ételt, italt fogyasztani, a kormány arra ösztönzi a szolgáltatókat, bővítsék kerthelyiségeiket, tájékozta az orf.at.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyen 99-en vannak házi karanténban, egy beteget kórházban ápolnak
Újabb 11 embernél igazolták a koronavírust Magyarországon, 4564-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 28 vasinál mutatták ki a kórt. Külföldön rosszabb a helyzet. A július közepén bevezetett beutazási korlátozások miatt Szombathelyen már 99-en vannak hatósági házi karanténban. Ezt két PCR-teszttel ki lehet váltani, a vizsgálatért viszont augusztus 1-től fizetni kell.
Jelentős mennyiségű csapadék közelít, elsősorban a Dunántúlra
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Facebook-oldalán mutatta meg, hogyan éri el országunkat a csapadék.
Az iskolarendszerű felnőttképzésben két szakma elsajátítása ingyenes
Az Országos Képzési Jegyzék, az OKJ listáját felváltó új Szakmajegyzékben 25 ágazathoz tartozó 174 szakma szerepel. A Vas Megyei Szakképzési Centrum tagiskoláinak kínálatában ebből 24 féle szakma megtalálható. Érdemes ezekből választani azoknak, akiknek most nem sikerült a felvételi, vagy érettségi után nem jelentkeztek a felsőoktatásba. Az iskolarendszerű felnőttképzésben két szakma ingyenesen elsajátítható.
Új óvodavezetőket köszöntöttek a városházán
36-an fertőződtek meg egy családi rendezvényen, Vas megyében is találtak fertőzötteket
Harminchatan fertőződtek meg koronavírussal egy Győr-Moson-Sopron megyei családi rendezvényen - közölte az M1 aktuális csatorna Híradója.
legfrissebbek
Öt nappal a tanévkezdés után ismét iskolákat zártak be Németországban
Mindössze öt nappal az új tanév megkezdése után pénteken bezártak két iskolát a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban.
Jelentősen nőtt az új fertőzöttek száma Olaszországban, különösen Venetóban
Jelentős mértékben, több mint 550-el nőtt az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban, a legerőteljesebb emelkedést az északkeleti Venetóban észlelték az egészségügyi tárca pénteki tájékoztatása szerint. A kórházakban jövő tavaszig meghosszabbították a készültséget.
Újabb győzelem, második felkészülési mérkőzését is megnyerte az SZKKA
Marosán György együttese a második felkészülési találkozón a Boglári Akadémia-SZISE együttesét látta vendégül. A hazaiak végig kézben tartották a mérkőzést, és összességében nem volt kérdés, hogy melyik csapat tart előrébb. A különbség végül négy gól lett a két csapat között. A szombathelyiek öt nap múlva lépnek ismét pályára, méghozzá a Mosonmagyaróvár otthonában.
Két Emmy-jelölést kapott egy magyar producer közreműködésével készült amerikai film
A legjobb operatőri munka és a legjobb zeneszerzés kategóriában kapott jelölést a Hír- és Dokumentumműsorok Emmy-díjára a 306 Hollywood című egészestés amerikai dokumentumfilm, amely a halál és a gyász feldolgozásáról szól, és egy magyar producer közreműködésével készült.
Elkezdődött a lomtalanítás, meg lehet szabadulni a feleslegessé vált dolgoktól
Megkezdődött az éves lomtalanítás Szombathelyen. A korábbiaktól eltérően azonban most nem csak hétvégente, hanem a hetek több napján is elszállítják a lakossági limlomot. Tavaly 800 tonna hulladékot gyűjtöttek így össze, most is ennyire számítanak a szakemberek. Arra kérik a szombathelyieket, hogy veszélyes anyagokat vagy rossz műszaki cikkeket ne tegyenek ki, ezek csak a hulladékudvarban adhatók le, ingyenesen.