km/óra
  2020.07.05., vasárnap  •  Emese, Sarolta napja
Az oktatási akciócsoport dolgozik az érettségik megszervezésén

Az oktatási akciócsoport dolgozik az érettségik megszervezésén

Az országos veszélyhelyzetben az érettségi korrekt, minden szempontot figyelembe vevő megszervezése az egyik legnagyobb kihívás, amelyen az oktatási akciócsoport dolgozik - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár csütörtökön az MTI-nek.

A köznevelési államtitkár az ellenzéki pártoknak a témában csütörtökön elhangzott nyilatkozataira reagált. Maruzsa Zoltán kiemelte: több forgatókönyv is készül, ezek között döntést hozni és a megfelelő ütemezést kiválasztani elsősorban a járványügyi helyzet alapján lehetséges.

Mivel még több mint egy hónap van hátra az érettségi hagyományos kezdési időpontjáig, a járványügyi kérdésekben azonban nem látnak előre egy hónapot, az érintettek türelmét kérik - mondta a köznevelési államtitkár.

Hangsúlyozta: mivel az érettségi követelmények nem változtak, a felkészülést folytatni kell.

Maruzsa Zoltán hozzátette: az ellenzéki pártoktól és a velük együttműködő médiától azt kérik, ne állítsák, hogy az érettségi megszervezése körül káosz van, egyelőre ugyanis semmiféle döntés nem született, csak az ő nyilatkozataik okoznak zavart és szítják a várakozással teli feszültséget.

"A kormány a kellő időben meg fogja hozni a szükséges döntéseket. Ez az idő még nem jött el, de azt ígérjük, hogy még a húsvét előtt a terveket ismertetni fogjuk" - mondta a köznevelési államtitkár. (MTI)

Fotó: Barta Erzsébet, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium magyar szakos tanára online irodalom órát tart nyelvi előkészítős diákjainak otthonából Debrecenben 2020. március 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt
 
kapcsolódó cikkek
Az M5 csatorna hétköznap oktatási tartalmakat közvetít
Az M5 csatorna hétköznap oktatási tartalmakat közvetít
A koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedésekkel összhangban, segítve az otthon tanuló diákok munkáját, a közmédia számos oktatási tartalmát - amíg a helyzet indokolja - az M5 kulturális csatorna napi műsorában sugározza - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vasárnap az MTI-vel.
Segítség a tételekhez az érettségi előtt állóknak
Segítség a tételekhez az érettségi előtt állóknak
Érettségi előtt álló középiskolások felkészülését segíti a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete. Távoktatási programjukban Bokányi Péter az irodalom, Sümegi István a történelem tantárgy tételeit veszi sorra.
Nem lesz hosszabb a tanév, elhalasztják a minősítéseket
Nem lesz hosszabb a tanév, elhalasztják a minősítéseket
Minden alapot nélkülöz az a közösségi médiában terjedő rémhír, miszerint a kormány meghosszabbította a tanévet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel. A szaktárca a rémhír terjesztőivel szemben nyomozás megindítását kezdeményezte.

Savaria Fórum 29. évfolyam 25. szám - 2020.06.26.
Savaria Fórum 29. évfolyam 25. szám - 2020.06.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Hétfői hidegfront: zivatarok, eső itthon - jég, özönvíz Ausztriában
Hétfő kora délután megérkezett Nyugat-Magyarországra a hidegfront, Szombathely környékére zivatart és szélvihart nem, csak áztató esőt hozott - ezzel együtt az országban számos helyen pattantak ki viharok A szomszédos Ausztriában nem minden régió volt ilyen szerencsés, a déli területeken jég is esett. 
Szombathelyi egészségügyben dolgozók kaptak jutalmat
Pénzjutalomban részesítette Szombathely MJV Önkormányzata azon egészségügyi területen dolgozó, a szombathelyi önkormányzat alkalmazásában álló munkatársakat, akik nem részesülhettek a kormány által ígért, az egészségügyi dolgozóknak adott egyszeri juttatásból, olvasható a város honlapján.
Egészségügyi dolgozókat díjaztak a Semmelweis-napi ünnepségen
Az idei évben a Semmelweis-napi díjátadó ünnepséget rendhagyó módon szűkebb körben és fogadás nélkül szervezték meg a Városházán. S bár a Semmelweis-ünnep az egészségügyi dolgozók ünnepe, de ahogy ők fogalmaztak, nemcsak róluk szól. Hanem azokról is, akiknek jelentős szerepük volt abban, hogy fizikai és mentális sérülés nélkül, egészségesen vészelték át az elmúlt járványidőszakot.
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán országaira
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára: Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú koronavírus-járvány miatt - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdán.
Aggasztó tendenciát mutat a járványhelyzet alakulása Ausztriában
Aggasztó tendenciát mutat a koronavírus-járvány alakulása Ausztriában, az utóbbi héten 343 ember fertőződött meg az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.
legfrissebbek
Összeomlott a Bay-kastély az erdélyi Ördögkúton
Az elmúlt napok esőzései nyomán összeomlott a Bay-kastély az erdélyi Ördögkúton - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
Szlovénia negatív koronavírustesztet is kér a beutazó horvátoktól
Szlovénia szombattól 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér az úgynevezett sárga listán szereplő országok állampolgáraitól, köztük a horvátoktól is - írta a helyi sajtó.
Nyerje meg az új Falco-sálat!
Jövőre az új Bajnok-sállal szurkolhat a sárga-feketéknek, ha részt vesz a Szombathelyi Médiaközpont és a Falco KC közös online nyereményjátékában. Határidő: szombat 19.00 óra.
Szijjártó: új program indul a magyar vállalatok támogatásáért
Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
Rác Gábor: „Remélem, ősztől újra taníthatok”
Leminősítés a mesterpedagógusi védésen, felháborodott tiltakozás, békülés, lefokozás, elbocsátás – többször írtunk már a Bartók Béla Zeneiskola körül kialakult helyzetről, ami végül Rác Gábor kálváriájává vált. A hegedűtanár nevét, arcát, szavait vállalva kiállt amellett, hogy erkölcsi nonszensz, amit az igazgató tett, ezért távoznia kell a vezetői székből. Rác Gábort június 15-i hatállyal elbocsátották állásából. Megkérdeztük, hogyan érez most az üggyel kapcsolatban.