km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Augusztustól újra zsibvásár, de más szabályokkal

Augusztustól újra zsibvásár, de más szabályokkal

Jövő vasárnaptól ismét várja az érdeklődőket a zsibvásár. A szombathelyi vásárcsarnok élelmiszer-kereskedői is örülnek az újraindulásnak, mert a zsibis napokon több a vásárló. Új szabály, hogy az árusoknak előzetesen regisztrálniuk kell.

 

Annak ellenére, hogy még javában zajlik a kettes csarnok felújítása, augusztustól ismét lesz zsibvásár. Most azonban kisebb területet kaphattak az árusok, így előre le kell foglalniuk a helyet. 


Polákovics Marietta, a Szombathelyi Vásárcsarnok ügyvezető igazgatója az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy előzetes regisztrációra van szükség minden héten a vasárnapi zsibvásárhoz. Hétfőtől lehet előzetesen regisztrálni, ez csak az árusoknak szükséges. Hozzátette, felvetődött már a vásárlók körében, hogy azért, hogy ők is látogathassák a zsibvásárt, kell-e regisztrálniuk: természetesen nem. Az árusoknak online, e-mailben elküldött regisztrációval kell jelentkezniük, vagy személyesen, egy regisztrációs lap kitöltésével lehet leadni a jelentkezést.


Alig feleakkora lesz a zsibi, mint korábban. Szabadtéren alakították ki a helyet a vásárnak, emiatt útlezárásra is számítani kell a piac mellett. A zsibvásárok alatt – előző szombat este 8 órától – forgalomkorlátozás lesz Kinizsi Pál utca és Bercsényi Miklós utca közötti szakaszon.


A zsibvásárról és az aktuális változásokról a vásárcsarnok honlapján lehet tájékozódni. Az első zsibit augusztus 2-án, azaz jövő vasárnap tartják, utána hetente várják az érdeklődőket.

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.