km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
ArcheON: régészet és turizmus kapcsolódik össze egy osztrák-magyar projektben

ArcheON: régészet és turizmus kapcsolódik össze egy osztrák-magyar projektben

Egy vaskori halomsír megnyitása, a Mercurius-szentély kutatása, a Kőszegi-hegységből érkező római vízvezeték kutatása mellett több régészeti feltárás szerepel az ArcheON határon átnyúló, osztrák-magyar projektben, amelynek nemrég volt a nyitórendezvénye Burgenlandban. 

A koncepció szerint a kutatások során előkerülő történelmi emlékekre turisztikai kínálatot építenek a régióban, így magyar és osztrák múzeumok (Szombathely, Zalaegerszeg, Eisenstadt, Győr), egyetemek (Bécs, Budapest) mellett az oberwarti régió turisztikai szövetsége és a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. is részt vesz az együttműködésben. A projektre – amely az ásatásokat és azok eredményeire épülő idegenforgalmi attrakciókat is tartalmazza – több mint 600 ezer euró áll rendelkezésre. Ebből osztrák oldalon a Schandorf (Csém) határában található halomsírokat kutatják, pontosabban egyet tárnak fel részletesen, illetve a pinkaóvári (Burg) földvárat (amely bronzkori eredetű, de a honfoglalás után magyar erődítménnyé alakították) vizsgálják, valamint a Kőszegi-hegység osztrák oldalán található bronzkori telepek ásatására is költenek. 


Magyar oldalon – erről Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum vezetője beszélt –, a Romkertben található Mercurius-szentély újbóli kutatása kapcsán arra keresik a választ, hol lehetett Savaria központja. A dozmati víztározó környékén a római vízvezeték egy 200 méteres szakaszát tárják fel, illetve a Sében található, világhírű neolit településhez kapcsolódó nyitott kérdésekre is választ várnak – egyebek mellett arra, mekkora volt az újkőkori telep kiterjedése. 


Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az osztrák és a magyar régió turisztikai szervezetei együttműködnek, több közös projektjük is fut. Az ArcheON kapcsán kiemelte, hogy a régészet, a történelem segíthet abban, hogy újabb, közösen meghirdetett elemekkel bővítsék a kínálatot, így az idelátogatók hosszabb ideig maradnak a térségben. A projekt során már szerveztek nyílt ásatási napokat, ezek iránt hatalmas volt az érdeklődés, rengetegen voltak kíváncsiak a feltárásokra. 


Fotók: Nagy Jácint


 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén
Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
33 gyanútlan vásárlót vertek át a vasi csalók
Elstartolt a speedmarathon: mutatjuk hol mérnek Vas megyében a rendőrök
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2024. április 19-én 6 órától 2024. április 20-án 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség.
Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.