km/óra
  2019.11.18., hétfő  •  Jenő napja
A tudomány ünnepe: ilyen volt a Kutatók Éjszakája Szombathelyen

A tudomány ünnepe: ilyen volt a Kutatók Éjszakája Szombathelyen

Idén is két napon át, szeptember 28-án és 29-én lehetett bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók sokszínű munkája vonzóvá váljon a jövő tudósai számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

Szombathelyen is számos program várta a fiatalokat: az ELTE SEK mellett a Savaria Múzeum is csatlakozott a rednezvény, mindkét intézményben számos érdekes program várta a fiatalokat.
 


 

A kutatás-fejlesztés és az innováció; az új, tudásintenzív termékek előállítása Európa jövőbeli versenyképességének a záloga, éppen ezért kiemelt fontosságú a kutató bemutatása a társadalomnak és a fiatalok figyelmének felhívása a kutatói és fejlesztői karrier lehetőségére.


Az első Kutatók Éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit, és szervezett érdekes programokat, tavaly viszont már közel 50 magyarországi település 200-nál több helyszínén 2000 program várta a sok tízezer érdeklődőt. Európa-szerte több mint egymillióan közel félezer városban vettek részt az a tudomány ünnepén. 


Fotók: Mészáros D. Zsolt

 

Savaria Fórum 28. évfolyam 25. szám - 2019.11.09.
Savaria Fórum 28. évfolyam 25. szám - 2019.11.09.