km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
A NOB  és a svájci kormány segíti a helyi sportszövetségeket

A NOB és a svájci kormány segíti a helyi sportszövetségeket

A svájci székhelyű nemzetközi sportszövetségek kétharmada él a helyi kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által kínált mentőcsomaggal, amelyet a koronavírus-járvány negatív hatásainak ellensúlyozására dolgoztak ki.

 

A részletekről a nyári olimpiai sportágak szövetségének (ASOIF) elnöke, Francesco Ricci Bitti beszélt.
    

"Kétféle segítségnyújtásról beszélhetünk - idézte az olasz sportdiplomatát az insidethegames.biz portál. - Az egyik a munkavállalók megtartását segíti, a másik pedig egy szabad felhasználású kölcsön."
    

A május 13-án kihirdetett hitelfolyósítási programban a NOB és a svájci állam 50-50 százalékban vesz részt, s ez azokat a szövetségeket hivatott segíteni, amelyek a pandémia miatt világversenyek halasztására vagy törlésére kényszerültek.
    

A NOB emellett létrehozott egy 150 millió dolláros alapot is, amely a sportszövetségek mellett a nemzeti olimpiai bizottságokat és más érintett szervezeteket segít a tokiói játékok jövő évre halasztásával kialakult helyzetben.
    

A nemzetközi sportági szövetségek közül több mint ötvennek a székhelye található Svájcban. A sportlövő-, a súlyemelő- és a kézilabda-szövetség már jelezte, hogy nem tart igényt a pénzügyi segítségre.
    

Ezzel összhangban Ricci Bitti úgy véli, hogy a legtöbb nemzetközi sportági szövetség gazdasági helyzete pozitív. "A szövetségeknek van pénzügyi tartaléka. Sok függ attól, hogy meddig tart a világjárvány, de ha a várakozásoknak megfelelően javul a helyzet, akkor úgy gondolom, minden szövetség jól jön majd ki a történtekből" - fogalmazott az ASOIF vezetője. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.