km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
A német kormány ellenzi a maszkviselési szabályok lazítását

A német kormány ellenzi a maszkviselési szabályok lazítását

Ellenzi a szövetségi kormány Németországban azt a több tartományi kormány által mérlegelt intézkedést, hogy a kiskereskedelmi ágazat helyzetének javítására vonják vissza a vásárlókat a boltokban a koronavírus-járvány miatt maszkviselésre kötelező szabályt.

 

Angela Merkel szerint a maszkviselés a járvány elleni védekezés "fontos, és továbbra is nélkülözhetetlen eleme" minden helyzetben, amelyben nem lehet állandóan megtartani az egymás közötti legalább másfél méteres távolságot - ismertette a kancellár álláspontját Steffen Seibert kormányszóvivő hétfői berlini tájékoztatóján.A kancellár szerint a szájat és az orrot takaró maszk viselése az ilyen helyzetekben elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy továbbra is alacsony maradjon az új típusú koronavírussal (Sars-Cov-2) fertőzöttek száma - tette hozzá.


Ugyanerre az álláspontra helyezkedtek a szövetségi kormányt alkotó pártok - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) - vezetői is, egységes frontot alkotva a tartományi kormányok szintjén kibontakozott törekvéssel szemben.


Az ügy vasárnap került a német politika napirendjére, a Welt am Sonntag című lap egy összeállításával, amelyben Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Alsó-Szászország tartomány - egyaránt CDU-s - gazdasági minisztere kilátásba helyezte az üzletekre, áruházakra vonatkozó maszkviselési kötelezettség megszüntetését.


Az egyelőre nem bizonyított, hogy a maszkviselési kötelezettség visszaveti a kiskereskedelmi forgalmat, két felmérés - a kölni kereskedelmi kutatóintézet (IFH) és a lipcsei kereskedelmi főiskola (HHL) kutatása - viszont azt jelzi, hogy jelentősen javítaná a vásárlási kedvet, ha nem kellene maszkot viselni az üzletekben.


Foglalkozik a gondolattal több további északi és keleti német tartomány, például Hamburg és Szászország. A lakosság zömének otthont adó nyugati és déli tartományokban nem változtatnának a maszk viselését a boltokban kötelezőként előíró szabályon. Több tanulmány bizonyítja, hogy a legegyszerűbb maszkok is nagyban gátolják a kórokozó terjedését, ezért fenn kell tartani a kötelezettséget - nyilatkozott Tobias Hans, Saar-vidék tartomány miniszterelnöke a Welt am Sonntagnak.


A maszkviselés révén "én védelek téged, te védsz engem" - fogalmazott Malu Dreyer Rajna-vidék-Pfalz tartományi miniszterelnök, kiemelve, hogy továbbra is ez a járványügyi védekezés "alapfilozófiája" a tartományban.


Németországban továbbra is visszaszorulóban van a Sars-Cov-2 úgynevezett reprodukciós rátája, 0,96 a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) hétfői kimutatása szerint. Ez azt jelenti, hogy minden 100 új fertőzött átlagosan 96 embernek adja tovább a vírust. A közigazgatás 401 alapegysége - járások, városok - közül 126-ban egyetlen fertőzést sem regisztráltak az utóbbi hét napon, további 236 járásban pedig öt alatt volt a 100 ezer lakosra jutó új fertőzöttek száma. Vasárnapról hétfőre valamennyi járást és várost együttvéve 219 új esetről érkezett jelentés az RKI-hez. Így a járvány kezdete óta 196 551 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 9012 regisztrált fertőzött halt meg, ez néggyel több az egy nappal korábbinál. A gyógyultnak minősülők becsült száma 181 700. Így az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő, regisztrált fertőzöttek becsült száma 5800 körül van a 83,1 milliós országban. (MTI)
 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.