km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
A múzsa nem jön magától, hívni kell - vallja Huszár Ádám

A múzsa nem jön magától, hívni kell - vallja Huszár Ádám

Huszár Ádám nevét leginkább a Soulwave zenekarból ismerhetjük, most azonban egy másik oldaláról mutatkozik be. Pár napja jelent meg első könyve, melynek címe: Amy. Egy erotikus pszichotriller, de hogy mit is jelent ez pontosan, arról maga a szerző beszélt.

 

Huszár Ádám 2007 óta gitározik a Soulwave zenekarban, aminek alapító tagja is egyben. A zenélés mellett a másik nagy szenvedélye az olvasás, illetve az írás. Ez utóbbival egyébként régóta foglalkozik. Eddig csak novellákat írt, amelyek közül megjelent pár az Irodalmi Jelenben és az Ezredvég folyóiratban. Természetesen szeret olvasni, véleménye szerint nem is lehet úgy írni, ha valaki nem szeret. 

Az olvasás az edzés egy író esetében – von párhuzamot Ádám. – Könyvrajongónak tartom magam, imádom megfogni, főleg megszagolni az új könyveket, beszívni az illatukat. Sok szerző volt rám hatással, a teljesség igénye nélkül: Stephen King, Ernest Hemingway, Philip Roth, a magyarok közül pedig Márai és Krúdy köteteit emelném ki, de jelenleg Donna Tartt-tól az Aranypintyet olvasom. A lényeg, hogy mindig olvasok valamit, nincs olyan időszak, hogy nem.   


A szerző első könyve egy erotikus pszichothriller. De mit is jelent ez pontosan? 


– Ezt a műfajt a szerkesztőm adta neki, akinek ezúton is köszönöm a segítséget – válaszol Ádám. – Egy híres író szavaival élve: „írni emberi dolog, szerkeszteni isteni”. Valahogy így látom én is. Visszatérve a műfajra, lényegében a könyv központi témája a szerelem, illetve, hogy mi mindent vagyunk képesek megtenni érte. Van benne erotikus rész, de mélylélektan is, ezért a pszicho jelző. A thrillert pedig még nem árulom el, de van benne egy fordulat, amire senki sem számít. A sztori egy egyetemista lányról, Amyről szól, aki képtelen érintkezni az emberekkel egy tragédia miatt, ami kamaszkorában érte. Évek múlva egyetemre megy, és újdonsült barátnője, Lisa segít neki, hogy normális életet élhessen. Viszont ez elindít egy lavinát, amit nem tud megállítani Amy, és elveszíti a kontrollt az élete felett. Többen is kérdezték, hogy élő személyről mintáztam-e a főhőst. Nem. Viszont a történet végére már szinte barátok lettünk, úgy összenőttünk. 


Ahogy az író már említette, a történet nem valós, sokszor pedig lehetetlen megmondani, honnan jön az ihlet. Elárulta, hogy mialatt írta a regényt, többször előfordult, hogy megakadt, és nem tudta, merre induljon el, mi legyen Amy következő lépése. Ahogy haladt, úgy szerzett egyre több rutint és jött rá arra, hogy az a legrosszabb, ha csak bámulja órákon át a képernyőt vagy a papírt, és várja, hogy megérkezzen a múzsa. A múzsa magától nem jön. Ahogy Ádám fogalmaz: „Őt simogatni kell, és jóban lenni vele. Minden egyes nap meghívni teázni vagy kávézni, persze átvitt értelemben. Ezalatt azt értem: írni kell! Le kell ütni a billentyűt, és haladni előre. És ha sűrűn bókolunk neki és teázunk vele a saját irodalmi kávéházunkban, akkor segíteni fog. Eljön, és megmondja, mit csinálunk. De ehhez dolgozni kell, nem elég, ha csak várjuk, hogy jöjjön. Ki kell nyitni egy üveg bort, és áthívni hozzánk, vendégségbe.” 


Az írás időigényes munka, Ádám pedig a zenekari teendői miatt rettentő elfoglalt, de szerencsésnek tartja magát, mert utazás közben rengeteg ideje van. Mikor egy Körmend- Erdély távot kell megtenniük, hosszú órái vannak a buszon, hogy gondolkodjon a történeteken. Ez az idő tökéletesen alkalmas a múzsával való találkozásra, és mikor hazaérnek a turnéról, már nincs más dolga, minthogy a múzsa által mondott dolgokat papírra vesse.


Azt is elárulta, hogy Amy egyelőre lezárt történet, viszont sok ötlet van a fejében, amiket mindenképp szeretne megvalósítani. Ezekről még nem szeretne többet elárulni, most Amyvel foglalkozik és a megjelenéssel. A könyv április 15-én jelent meg. Eddig, akik olvasták, olyan kritikát írtak róla, amit az elsőkönyves szerző álmában sem gondolt volna. Ahogy ő fogalmaz, köszönettel és hálával tartozik mindenkinek, akik így vagy úgy, de valamilyen formában támogatták, akik lájkolták a szerzői Facebook-oldalát, és követik a könyv sorsát.


Fotó: Huszár Ádám Facebook-oldala


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.