km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
A kultúra közös alap: a Weöres Sándor Színházban is tiltakoztak a kormány tervezett lépései ellen

A kultúra közös alap: a Weöres Sándor Színházban is tiltakoztak a kormány tervezett lépései ellen

A Weöres Sándor Színházban is tiltakoztak azon tervezett lépések ellen, amelyekkel a kormány átalakítaná a magyar kulturális élet irányítását és finanszírozását. Több teátrumhoz hasonlóan itt is közös kép készült színészekről, nézőkről.

A budapesti demonstráció után - amelyen a szombathelyi színház igazgatója, Jordán Tamás is felszólalt - hétfő este rövid tiltakozást tartottak a Weöres Sándor Színházban is. A múlt héten részleteiben, aztán ma teljesen egészében kiszivárgott tervezet  több változtatás után került az Országgyűlés elé, kikerült belőle a a Nemzeti Kulturális Alap megszüntetése és a független színházak működési támogatásának megvonása.


A színházaknál leginkább a korábbi változatban szereplő megoldás okozott zavart és értetlenséget, miszerint a kultúráért felelős miniszter vétójogot kapna a színházigazgatók kinevezések és kirúgásának tekintetében az önkormányzati fenntartású színházakban is, azaz nem szakmai bizottságok, még csak nem is a polgármester, hanem a kormány dönthetne. A Parlament elé kerülő verzió már nem ezt tartalmazta, azonban az alább olvasható tervezet sem nyugtatta meg igazából a kedélyeket. 


A parlamentnek benyújtott törvénytervezetben az áll, hogy „Ha az önkormányzat az önkormányzati fenntartású színház részére a működéséhez szükséges forrásokat teljes körűen nem biztosítja, az önkormányzat a Kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő a Kormány által rendeletben meghatározott időpontig.” 
A kérelmet a Kormány megvizsgálja, és határozatában dönt a közös működtetésről. 
Ha a Kormány a kérelemben foglaltak teljesítéséről határoz, a közös működtetésről a Kormány határozatának közzétételétől számított 30 napon belül a miniszter és az önkormányzat megállapodást köt. 
A színház közös működtetésére irányuló megállapodásnak garantálnia kell a közös működtetésben működő színház művészeti szabadságát. 
És ezután a jól hangzó mondat után kerül újra elő az igazgatók kinevezésének joga: „A színház közös működtetésére irányuló megállapodásban a miniszter és az önkormányzat a) meghatározza 
– ideértve a vezetői kinevezés módját is – 
az intézmény közös működtetésének és működésének részletes szabályait; b) rögzíti a központi költségvetésből juttatandó támogatás és az önkormányzati támogatás mértékét.”


A tervezet elleni tiltakozásul Alberti Zsófia felolvasta A Független Előadóművészeti Szövetség petícióját - ebből kikerültek az aktualitásukat vesztő részek. 
 

"Tisztelt Országgyűlési Képviselők!

A kormány a magyar kulturális élet szisztematikus szétverésére készül!

Egy friss törvénytervezet szerint:

Mostantól a miniszter döntené el, hogy ki lehet az önkormányzati színházak igazgatója (vagy ha a színházak ebből nem kérnek, akkor nem kapnak pénzt)

Az oktatás és a tudományos élet után a kormány a szabad kultúrára tör. A központosítás hulláma most elérte a színházat és a kultúra minden egyéb területét. A forrásokhoz való hozzáférést végleg politikai elköteleződéshez kötnék.

Mondjon nemet a szabad kulturális élet szétverésére!

A kultúra nem a politikusoké, hanem a miénk, embereké! Nem adjuk, mert a kultúra közös, nemzeti alap!

Egyeztetés nélkül, egyik napról a másikra, egy tollvonással lehetetlenítik el a színházak önálló, szabad működését. Ezzel évi 7 millió nézőt vesznek semmibe.

Tiltakozunk az ellen, hogy a miniszter döntse el, hogy ki lehet az önkormányzati színházak igazgatója.

Követeljük, hogy - amennyiben az benyújtásra kerül - az országgyűlési képviselők mondjanak nemet a törvényjavaslatra, amely nélkülöz mindenfajta társadalmi és szakmai konszenzust. Mondjanak nemet a kulturális élet kivégzésére!


Független Előadóművészeti Szövetség "


A tiltakozáson - más ellenzéki politikusokhoz hasonlóan -  részt vett Horváth Soma (Éljen Szombathely!), kultúráért is felelős alpolgármester. Az ő véleményét is kikértük a kormány tervezett lépéseiről.


-    Nagyon elkeserítő látni, hogy mit tesz a politika a kultúrával nagyban, mert ugyanez lejátszódott Szombathelyen is kicsiben annak idején, amikor lejárt Jordán Tamás igazgatói megbízatása. A hírek alapján úgy gondolom, hogy most valami hasonló történik az országban. Az ilyen típusú törekvéseket politikusként elítélem, sem a színházban, sem a kultúrában nincsen helye a politikának.  Az eddigi információk alapján a tervezett változtatás, hogy az állam a támogatás fejében beleszólást kér a vezetői kinevezésekbe, nemcsak a Weöres Sándor Színházat érinti Szombathelyen, hanem más intézményeket is. Azt tudni kell, hogy a kultúra sehol sem tud állami támogatás nélkül működni, ám ezért nem szabad feltételeket szabni. Nem véletlen, hogy idősebb színészgenerációknak a hetvenes évek kádári kultúrpolitikája rémlik fel egyből. Azzal sem értek egyet, hogy a politikai a szakmai szervezetek meghallgatása nélkül áll elő egy ilyen tervezettel. Azért is örülök a tiltakozásnak, mert így talán a szakma, színházak hangja is felerősödik és sikerül változtatásokat elérni a tervezett szabályokon. 


Így látják a szombathelyi színészek a kialakult helyzetet


A demonstráció után Vincze Bence a társulat több tagját is megszólaltatta:

 

- Mi a véleményetek a pár napja közzétett törvényjavaslatról? Hogy ért ez titeket? 

Jámbor Nándor: - Én azt gondolom, hogy ennek a törvénytervezetnek a megszületése nagy meglepetésként senkit sem ért, ugyanis kimondottan és deklaráltan kulturkampfos időszakot élünk. Szekértáborok csatázgatnak egymással, és várható volt, hogy a kormány egyre durvább eszközöket fog bevetni annak érdekében, hogy az egészségügy és az oktatás után a kulturális szegmenst is uralja. Erre valójában számítania kellett volna a szakmának, mindannyiunknak, hogy csak az ürügyet keresik arra, mikor tudják fokozni. De azt gondolom, hogy ami most itt történt, ez a szakmai összefogás már az utolsó utáni pillanatban valósult meg, és a mai napban csúcsosodott ki. Szerintem már a TAO törvénynek az átírásánál, módosításánál már szükség lett volna egy széleskörű szakmai összefogásra, és ezáltal vitákra, nyílt kommunikációra. 


Dunai Júlia: - Igen, de szerintem vita csak akkor valósulhat meg igazán, ha kíváncsiak a szakma véleményére is. Ebben a törvénytervezetben az a dermesztő, hogy semmilyen szakmai párbeszéd, egyeztetés nem történt. Ez egyértelműen egy ürügyet „jól” felhasználva a teljes szakmának a leuralása. Ez nem csak szakmai szempontból szörnyű, hanem nagyon etikátlan is. És persze, lehetett volna erre számítani, de én – naivan – egy, már demokráciába született emberként nem mertem volna ebbe belegondolni, és mégis itt vagyunk. Anyukám mindig azt mondja, hogy én a rendszerváltás gyermeke vagyok, most viszont olyan időket ígér nekünk ez a törvénytervezet és az elmúlt időszak, ami abszolút a rendszerváltás elé mutat. 
Az a szomorú, hogy nem csak ezen a téren látszik ez, vegyük például az oktatást, vagy a közmédiát, ahol hamisított hírekkel van tele minden, vagy azt, hogy egységesített tankönyvekből kell tanulni. Ezután tényleg az következik, ha véget vetnek a szabad kultúrának. Csak idő kérdése, mikor nyúlnak bele a könyvnyomtatásba is. Csodálatosnak tartom, hogy van szakmai összefogás, de ennek sokkal előbb meg kellett volna történnie.


Kelemen Zoltán: - Már amennyire van szakmai összefogás… Olvastuk a Mozaik Egyesület és a Teátrumi Társaság nyilatkozatát, akik kiválónak tartották ezt a törvényjavaslatot. És azért valljuk be, hogy jelen pillanatban a szakma jó része már einstandolva van a Teátrumi Társaság égisze alá. Tehát jelen pillanatban kissé vicces, vagy dőreség szakmai összefogásról beszélni. Mondjuk inkább úgy, hogy a szakma egy a demokrácia egy másik értelmezését valló, és ezen szakmát gyakorlók részének az összefogása. Ez az egész olyan szempontból vicc, hogy valójában semmi reális értelme nincsen. Nem tartom másnak, mint erőfitoktatásnak. Ugyanis nem azt mondják, vagy mutatják, hogy az egész finanszírozási rendszert akarják uralni, hanem azt, hogy lóvé van… Sőt, annyi lesz, amennyi korábban nem is volt, csak ugye megfogják a kezed, és az lesz, amit ők szeretnének kommunikálni a köznép felé. Én abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán a beterjesztők komolyan gondolták a javaslatot, inkább ilyen tesztüzemmódnak gondolom, vagy a szakma szondázásának. 


D.J.: -  Ez még a jobbik eset lenne, de én attól tartok, hogy ezt komolyan gondolják. 


K.Z.: - Most képzeljétek el a szituációt, hogy teszem fel Szegeden, Szombathelyen, vagy bárhol színházigazgató választás van, és felforgás alakul ki, mert az XY város kinevezett valakit, akit szakmán belül megfelelőnek tartanak, csak a politika nem, majd Kásler és csapata megjön és megküzd az adott önkormányzattal, szakmával, mert biztos jobban ért hozzá. Ha nem megy bele a város, akkor meg nem kap pénzt? Nevetséges.


Papp Kriszta: - Ez nagyon egyszerű, olyan szerződést kötök vele, hogy akkor kap pénzt tőlem – mármint állambácsitól – ha X lesz az igazgató. 


Tehát megválaszthatják a szakmában értő emberek a jó igazgatót, csak pénz nem lesz. Jól értem? 


D.J.: - Pontosan, ellehetetlenítik a helyzetet. 


P.K.: - Az önkormányzatnak kell kérvényeznie a szerződést, és a minisztérium eldönti, hogy köt-e vele megállapodást. Amennyiben igen, akkor majd kijelentik, hogy merre, hány méter. 


K.Z.: - Magyarul lehet majd alkukat kötni.Mint a TSZ-ben 50 évvel ezelőtt… 


D.J.: - Persze, erre várnak, hogy lehessen ilyen alkukat kötni, abban van a legjobb üzlet nekik. 


P.K.:- Eddig volt egy viszonylag objektív mérce, például a nézőszám, előadásszám, kialakult egy súlyozás, volt valamiféle normativitás. Természetesen mindig volt ennek az elbírálásnak szubjektív része, de nagyjából be lehetett lőni, hogy fog-e, és ha igen, mennyit ad a minisztérium a színháznak. És most ez teljesen eltűnhet. Majd hasra ütve, aki tetszik, többet kap, aki nem, az kevesebbet. 

- Ha erőfitoktatásnak tekinthetjük a korábbi, TAO körüli változtatásokat, akkor miért nem alakult ki abban az időszakban is már ilyen megmozdulás, tüntetés? Meg lehetett volna előzni egy ilyen horderejű dolgot, ha már akkor megmutatja az erejét a szakma? 


J.N.: - Ha valamiben, akkor abban a kérdésben még megosztottabb volt a vélemény. Az egy nagyon bonyolult rendszerre épül, és valóban voltak gondok, bajok az átláthatósággal, így nagyon sokan elismerték a szükségességét. 


D.J.: -  A mostani viszont egy egyértelmű ledózerolás, ez a nagy különbség a kettő között. Nem egy olyan átláthatatlanabb rendszer, mint amiről a TAO-nál beszélhetünk, hanem egy egyszerű szimpátiára épülő értékelés, teljesen szubjektív megítélés. Közel vagy a húsos bödönhöz, vagy sem –ez a lényeg, és nem művészeti, szakmai szempontok szerint születnek majd a döntések.  Ez már ott elkezdődött, hogy Alföldinek letiltották a beszélgetéseit, aztán utána jött a Rózsavölgyi Szalon ellehetetlenítése, meg az Átriumé, és minden helyé, ahol olyan előadások születnek, amik kritizálják a rendszert. És ami a legveszélyesebb: humorral teszik mindezt, művészileg… Egy demokratikus társadalom alapjának kellene lennie, hogy elmondhassa a véleményét az ember. Pontosan ezt akarják megszüntetni, hogy hangot adhass a véleményednek, hogy csak egyféle véleményt lehessen hallani. 

 

K.Z.: Jelen pillanatban Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy ezek a dolgok működni tudjanak. Tőkeerős magán mecenatúra hiányában a kultúra – és persze más területek is – erősen függ az államtól és annak támogatásaitól, emiatt kiszolgáltatottá válik. Sajátos politikai célok érdekében ki is használhatják. Ha függsz tőlük, terepet adsz ennek. És nincs olyan szektor ebben az országban, ahol ez ne lenne jelen. Nyilván ezért nincsen semmilyen változás. Az egész ország nonszensz működése döbbent le. Az más kérdés, hogy van olyan réteg, aki erre természetesen ráúszik, és nagyon keményen kihasználja az embereket.


- Hétfő  délelőtt viszont bejelentették, hogy több részén is enyhítenek a törvényjavaslatnak. Ez lehet annak az eredménye, hogy az eredeti kikerülését követően egyből megindultak a mozgalmak, tüntetések? Ez ijedtség? 


J.N.:  - Szerintem ezt megint elméreteztek a kormány részéről. Valószínűleg nem gondoltak bele abba, hogy egy társulatnak, vagy egyes művészeknek milyen hatású véleményformáló szerepük van. Előlépnek ilyenkor olyan hiteles arcok, akik következetesen képviselik a véleményüket, és tudnak az emberekhez szólni, ezáltal nagyon sokakat megmozgatnak. Van egy olyan nagy mozgósító ereje ennek a szférának, ami igenis az utcára tudja vinni az embereket, ezért is mondják azt, hogy minden politikus szeretne egy színészt is maga mellé állítani. De azt hiszem, mindenféleképp pozitívumként kell értékelni azt – persze még így is maradt bőven kozmetikázni való ebben a salátában –, hogy mégiscsak értek el eredményt ezek megmozdulások. 


P.K.: - Általában a diktatúrákkal az a probléma (persze nem csak ez), hogy mivel nem kell politizálniuk – hiszen erőből minden megy – amikor mégsem sikerül erővel, összezavarodnak, mert elszoktak ettől. Se a retorika, se a gondolkodás nem fejlődött ki ez ellen, mert az elmúlt nyolc évben úgy ment minden, ahogy ők gondolták, nem kellett különösebben egyezkedni.


Antal D. Csaba: - Sajnos az az érzésem, hogy a politikában az a bevett szokás, ha el akarod érni a célodat, akkor lőjél túl rajta, mert utána, ha változtatsz is, akkor is elérted, amit akartál. Igazából szerintem jelenleg ez történik. Mindig túl kell lőni a célon, most változtattak, de amit akarnak, az még mindig benne van. 


D. J.: - A lényegen ez nem változtat, én is ezt gondolom erről a módosításról. Olyan, mintha figyelembe vennének minket, de ez akkor lett volna igaz, ha eszükbe sem jut benyújtani a javaslatot. 


- Akkor ez most egy gumicsont, amit odadobtak, és akkor majd elhallgatnak az érintettek, mert elérték, amit akartak a tüntetéssel? 


D.J.: - Szerintem ők erre mennek, van ebben gumicsont effektus. És nem csak azt gondolják, hogy innentől kussolnak a színészek, hanem majd még hálásak is lesznek, hogy figyeltek rájuk. 


K.Z.: - Szerintem egyáltalán nem ijedtek meg, és nincs is okuk rá… Ez egy szűk szakma, rajongói, vagy befogadói oldalon is mindössze pár tízezer embert érint erősen. Tehát ők azzal a retorikával, ami a pszichológiájukra épül, simán le tudtak volna nyomni bármilyen megmozdulást színházi területen belül. Csak az látványosabb…


A.Cs.: -  Megoldják csendben, ez ilyen cseles diktatúra. 


D.J.: - De kinek cseles, hát nem vagyunk hülyék…


A.Cs.: - Szeretjük azt hinni, hogy nem vagyunk hülyék. Azzal az emberrel te soha nem fogod tudni felvenni a versenyt, akinek nem a létszükségletéért kell küzdeni. Neked, mint megélhetésért dolgozó embernek nem az a dolgod, hogy kitaláld, mi hogyan működjön, erre ott vannak azok, akiknek nincs más dolguk. Ismerik a stratégiákat, hogyan lehet a tömeget manipulálni, hogyan lehet egy álszükséget létrehozni úgy, hogy mindenki ráharapjon. Így működik ma a világ, nekünk, a hétköznapi embereknek a megélhetésért kell dolgozni, nekik meg ott vannak a cselek. 


- Ha most feltesszük, hogy nem lesz ebből végül hivatalos törvény, van annak veszélye, hogy előveszik pár év múlva újra? Féltek ettől? 


J.N.: - Ez máris egy leporolt dolog, ami régóta készülődött és fortyogott a boszorkánykonyhán. Én azt gondolom, hogy előbb utóbb igen, mert ez a törvényjavaslat a jelenlegi hatalomnak lett az érdeke. Hogy ez most diktatúra, vagy cseles demokrácia, vagy mégis minek nevezzük, az teljesen mindegy ebből a szempontból, csak az, hogy az érdekük, és amíg van lehetőségük dolgozni fognak a megvalósításán.  


A.Cs.: - Pont az a bajt Magyarországon, hogy négyévente, ahogy éppen fordul a kocka (ha fordul), úgy cserélődnek a színházigazgatók is például. 
 

 

 

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Ráküldték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt Magyar Péterre
Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy csütörtöki lapinformáció nyomán, a célpont Magyar Péter jogász, és az EP-választásokon induló Tisza Párt.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre
Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.