Halász Judit: a kor hozzáállás, lélek kérdése

„Minek köszönhető, hogy semmi se szegi a kedvem?”, kérdezi elmerengve, mosolygós hangján Halász Judit (1942), akinek pontosan ötven évvel ezelőtt jelent meg az első nagylemeze (Kép a tükörben), tavaly pedig immár a huszonhetedik (Miénk a világ).  „Erre nem tudok receptet adni. Mert hiszen mindenkinek elmegy a kedve egyik nap, a másik nap meg visszajön. Valamiképpen úgy kell az életet ’igazgatni’, hogy a körülöttünk élőkkel és a hozzánk legközelebb állókkal jó viszonyban legyünk, meg tudjuk érteni egymást. Azt pedig különösképpen szeretem, hogyha találkozhatok a gyerekekkel, igaz, most már a családokkal találkozom. Azok is eljönnek a koncertjeimre, akik valaha gyerekek voltak, és ma már anyukák, apukák. S a nagymamákat, nagypapákat is látom, akik annak idején elhozták a gyerekeiket. Ma, ebben a nehéz világban is, az a szándékom, hogy kicsit feltöltsem az embereket. Jobb kedvre derítsem a gyerekeket, higgyenek abban, hogy övék lesz a világ! És hogy az a világ szép világ lesz! S itt, ebben a kis – a világ összes lakosáéhoz képest kevés lélekszámú – országban az emberek értsenek egyet! Hogyha nem is szeretik egymást, mert azt nehéz elérni, hogy mindenki egyformán szeresse a másikat, de ne gyűlölködjenek! Hirdessük együtt a tisztaságot, a szépséget, az emberit a világ és az emberiség, s a mi kis hazánk érdekében. Én beérem azokkal, akik – mint említettem – körülvesznek, s azokkal a nézőkkel, akik a koncertjeimre járnak. Akiknek el tudom mondani azt, amit nekik kívánok; gondolkodjanak, éljenek úgy, amiként szeretném. Hinni kell! ’Hit nélkül sem alkotni / Sem élni nem lehet’ (A hitetlenség átka – a Kőműves Kelemen című musicalből). Sokan megkérdezik, hogy nem fáradok el? Nehéz erre felelni. Hát, persze, hogy elfáradok én is, ám majd a nyáron kipihenem magam… De rengeteg energiát sugároz a nézőtér! Azok az emberek, akikből árad az érdeklődés, a szeretet. Ez főleg a gyerekekből sugárzik. Akiket egyébként a legjobban féltek, hogy nekik ne essék bántódásuk! Mert ők a legtisztábbak, a legártatlanabbak, a legkiszolgáltatottabbak. Nekik még nincsenek rossz tapasztalataik. S azt remélem, hogy talán, ha Isten is úgy akarja, akkor nem is lesznek. Ez lehetetlen kérés és lehetetlen kérdés, de mégis azt szeretném, ha minél kevesebb rossz élményük lenne! Nem szabad hagyni, hogy nekik bajuk essen, a történelemnek ebben a rossz periódusában.”

Több mint fél évszázaddal ezelőtt ekként beszélt egy interjúban: „A fiatalság nem csak életkor kérdése.” Korszakos művésztársát, Darvas Ivánt (1925-2007; kétszeres Kossuth-díjas színművész) ekként jellemezte: „Bármikor húszévesnek látom.” S hozzáfűzte: „Harmincéves kollégám pedig úgy beszél, mintha elevenen bebalzsamozták volna.” (Galsai Pongrác Öltözőtükör című kötetében.)  

„Ez nekem nagy tanulság volt a pályám kezdetén, amikor Darvas Ivánnal először próbáltam a Vígszínházban. Csaknem húsz évvel volt idősebb nálam, és amikor vele próbáltam, akkor tényleg úgy éreztem, mintha együtt végeztünk volna a főiskolán. Az a másik fiú, akivel pedig együtt szinkronizáltam, ő meg igen közel volt hozzám korban, de vele egy szót nem tudtam beszélni, mert annyira más volt a lénye, a gondolkodása. Úgy vélem, hogy a kor, az öregedés, az nem évszám kérdése. Darvas Ivánnal nagyon-nagyon jól tudtam beszélgetni, könnyen megértettük egymást. Neki elhittem, amit mondott. Rengeteget tudott segíteni, anélkül, hogy azt mondta volna, hogy segíteni akar. Mégis mindig azt tette. Tehát a kor hozzáállás, lélek, gondolkodás kérdése.”

Híres színész-rendező tanára, Pártos Géza (1925-2007; érdemes művész), aki az osztályfőnöke volt a főiskolán, mondta, hogy „a színi pálya hosszú meccs”.

„Ezt kell megtanulni a kezdet kezdetén, s egész életünkben nem szabad megfeledkeznünk erről. Ezért kell tisztán tartanunk az agyunkat és a fizikumunkat egyaránt.”

A kezdetektől fontosnak tartja a csapatszellemet. Már a főiskolán híresen jó társaság tagja volt; Béres Ilonával, Tordai Terivel és másokkal. „Ablakainkon mindig besütött a nap.”

S hogy 2023-ban mit kellene tennünk azért, hogy újra besüssön? E felvetésre bizakodó-biztató hangon reagál: „Mondják el sokszor Petőfi versét, A XIX. század költőit: Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet, / Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet, / Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán: / Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, / Mert itt van már a Kánaán!”

Szenkovits Péter

Fotó: Benkő Sándor