km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
A húsvét az élet dallama

A húsvét az élet dallama

Eddig a húsvét közeledtével reményteljes várakozás költözött a szívekbe, most azonban aggodalommal vegyes az ünnepre készülés. Hogyan tehetjük könnyebbé ezeket a napokat? – ezt a kérdést is feltettünk a Szombathelyi Egyházmegye püspökének, dr. Székely Jánosnak.

 

– Rendkívüli húsvét az idei. A járvány megállította a világot, életünk átgondolására hív. Miért élek? Honnan van ez a világ, merre tart, és benne mi az én létem célja, tartalma? A járvány szembesíti a mai, technikai fejlettségétől sokszor túlságosan is eltelt embert a törékenységével, sebezhetőségével.


Mégis, idén is húsvétot ünneplünk. A húsvét ugyanis a világ nagy alaptörténete, egy hatalmas szimfónia alapdallama. Azt üzeni, hogy a világnak és benne a mi életünknek is van oka, és van célja. Szeretetből lett ez a világ, s mi, emberek arra születünk, hogy megtanuljunk szeretni, s majd az Ő végtelen szeretetébe, az élet kicsattanó teljességébe hazaérkezzünk.


A járvány megállít, lehetőséget ad a világnak, hogy elgondolkodjék, hogy meghallja a mindenség és a saját élete alapdallamát. 


– Mit tehetünk annak érdekében, hogy a rettegés ne uralja el a hétköznapjainkat?


– Töltsük értékesen ezeket a napokat! Talán nagyon régen volt ennyi idő olvasni, átgondolni az életünket, idő arra, hogy a házastársak meghitten beszélgessenek, hogy a család együtt játsszon, nevessen, imádkozzon, énekeljen.


Segítsünk a legszegényebbeknek túlélni ezeket a számukra rendkívül nehéz heteket. Segítsünk az időseknek. A félelem ellen az egyik legjobb ellenszer a szolidaritás.


– Mit üzen húsvét ünnepe a ma emberének?


– Egy sokgyermekes édesapa ezt a nagyon egyszerű esti imát imádkozta minden nap a gyermekeivel: 


„Létezik az Isten, 
szeret az Isten, 
közénk jött az Isten, 
megbocsát az Isten, 
hazavár az Isten!” 


Szeretet-hiszekegynek nevezték el ezt az egyszerű, de mindent magába foglaló imát. A világ nagy alaptörténetébe illeszkednek bele a mi kis élettörténeteink, az életünk eseményei. Ebbe illeszkedik bele a mostani járvány, a nehézségeink és örömeink, családjaink történetei, eleséseink és talprakeléseink.


A világ Isten végtelen életéből, Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretetének derűs, szépséges dallamözönéből lett. Mi, emberek, az isteni szellemből is részt kaptunk. Ezért gondolataink, öntudatunk és akaratunk uralkodnak az agysejtjeink, a testünk fölött. Ezért tudunk gondolkodni, egyetemesen érvényes törvényszerűségeket felismerni, ezért érezzük a kötelező erkölcsi parancsot, amely arra hív, hogy senkinek se tegyünk olyat, amit nem akarunk, hogy velünk tegyenek. Ezért akarjuk folytonosan megjobbítani ezt a véges, fejlődő és bűntől megsebzett világot.


Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy az Örök, Teremtő Isten megjelent a véges, esendő világban. A bűntől megsebzett embert megtisztította az Ő megváltó engedelmessége és szeretete. 


A húsvét azt üzeni, hogy örvendezhetsz, mert az élet értelmes és szép beteljesedés felé vezet.


A húsvét azt üzeni: élj nagylelkűségben, önfeledtségben, szolgálatban a családodban, a munkahelyeden, a szenvedéseidben, az örömeidben!


– Most, hogy az istentiszteleteken való részvételre nincs mód, hogyan juthat el az ima, a liturgia a hívő közösséghez?


– Fájdalom, hogy nem ünnepelhetünk együtt. Kicsit újraéljük a katakombák egyházának tapasztalatát. Az internet segítségével azonban részt vehetünk a húsvét három napjának szertartásain. Családok meghitten, egymást átkarolva átélhetik a húsvét csodáját.


– Ön az elmúlt hetekben többször is megfogalmazta, hogy a járvány leküzdése mellett jusson figyelem más, egyébként kevésbé a fókuszban álló problémákra is! Melyek ezek?


– Nagyon jó, hogy a világ megmozdult, összefogott a járvány leküzdése ellen. Nagyon jó, hogy rengeteg segítő szándék is megjelent ezekben a nehéz napokban. Ugyanilyen energiával, tettrekészséggel kellene az emberiségnek felszámolnia az éhezést, a nyomort. Földünkön kb. hat másodpercenként éhen hal egy gyermek. Miért van az, hogy ezt tétlenül nézi a világ, pedig rengeteget tudna tenni, hogy ez ne így legyen.


Gondoljunk a járvány napjaiban a legszegényebbekre is, akiknek nincsenek tartalékaik, akiknek – ha fizetés nélküli szabadságra küldik őket – nincs kibe kapaszkodniuk, nincsenek mentőöveik! Segítsünk itt, Szombathelyen is, vegyük észre a legszegényebb családokat, és szebb lesz a húsvétunk, kevesebb a félelmünk, értékesebb az életünk!


 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből
2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.
Agrometeorológia: a tavaszi vetés várja az esőt
A tavaszi vetések várják az esőt, mert a talaj felső rétege már nagy területen kiszáradt és csapadék alig várható, ugyanakkor az őszi vetések intenzíven fejlődnek, mert bőven van nedvesség a mélyebb talajrétegekben - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen
Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.