km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
A felebaráti szeretet talaján állva segítenek a nehéz helyzetben lévőkön

A felebaráti szeretet talaján állva segítenek a nehéz helyzetben lévőkön

Az annunciáta nővérek egykori rendházában alakították ki a Szent Márton Köpenye Alapítvány központját. Iroda és közösségi helyiségek állnak a rászorulók rendelkezésére, a gyerekeket pedig játszószoba várja. Az alapítvány a társadalom perifériájára szorult embereken igyekszik segíteni adományokkal, foglalkozásokkal, képzésekkel és ügyintézéssel.

 

A 30-as évektől kezdve egészen a tavalyi év elejéig az annunciáta nővérek anyaháza volt a Horváth Boldizsár körúti épület. Alagsorában lelt otthonra az egyházmegye Szent Márton Köpenye nevű alapítványa: júniusi beköltözésük óta több helyiséget is felújítottak, ahol beszélgetésre, foglalkozásokra, közösségi programokra is lehetőség nyílik. 


Asbóth Mária, a Szent Márton Köpenye Alapítvány kuratóriumi tagja az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy az egész alapítványt 2 nagyon fontos gondolat hatja át, az egyik, aminek híján vannak, az előítélet-mentesség, és a másik, az esélyegyenlőség megteremtése mindenki számára. És mivel ez egyházi alapítvány, nyilván Krisztus gondolatait követi, vagyis a felebaráti szeretet talaján áll.


Az alapítvány legfőbb célja a rászoruló családok támogatása. Mindenkinek igyekeznek személyre szabott segítséget nyújtani, ezért otthonukban is felkeresik, hogy megismerjék őket és körülményeiket.


Gombos Adrienn, az alapítvány munkatársa hozzátette, hogy ezeknek a találkozásoknak, családlátogatásoknak során nagyon sok minden kiderül. Van, ahova gáztűzhely szükséges, van, ahova hűtőszekrény, van, ahol most az iskolakezdés jelent rettentő nagy problémát. Több ilyen csalájuk is van, és erre a megkapott információra építve próbálják a segítséget szervezni.


Az alapítvány a hátrányos helyzetű csoportokat is támogatja. A munkanélkülieknek és az alacsony iskolai végzettségűeknek képzést nyújtanak, kapcsolatot tartanak kábítószerfüggőkkel, roma származásúakkal, fogva tartottakkal és börtönből szabadultakkal, hogy elősegítsék beilleszkedésüket. A járvány idején 50 család, mintegy 150 gyermek rendszeres meleg ételéről gondoskodtak: önkéntesek vitték az ebédet 3 hónapon át minden nap a nehéz sorsúaknak. Nyáron pedig a gyerekek vakációját igyekeznek színesebbé tenni különböző programok szervezésével. Jelenleg 14 állandó önkéntessel dolgoznak, de minden jószándékú ember támogatását örömmel fogadják. 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.