km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
99 nézővel továbbra is vetítenek filmeket a Cinema City mozikban

99 nézővel továbbra is vetítenek filmeket a Cinema City mozikban

Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány a koronavírus elleni védekezés érdekében. Ennek értelmében megtiltották a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását. Ezen rendezvények esetében a rendezők és szervezők felelőssége, hogy ne tartsák meg azokat. Moziknak, színházaknak és a szórakozóhelyeknek be kell zárniuk szerda éjféltől. A Cimena City is korlátozást jelentett be: 99 nézővel vetítenek filmeket.

A Cinema City a Facebookon azt írta, hogy létszámkorlátozás mellett tartanak nyitva a hálózatukba tartozó mozik. Úgy fogalmaznak, hogy a Cinema City-nek a mozis közönség és a munkatársai egészsége és biztonsága elsődleges, a mozihálózat minden esetben követi és betartja az érvényes jogi szabályozást. A magyar egészségügyi hatóságok és kormányzat által előírtakkal összehangban (41/2020. (III.11.) Kormányrendelet 4.§ d) pont) a mozi létszámkorlátozás mellett továbbra is nyitva tart. 


Egy adott előadásra maximum 99 látogató vehet vagy foglalhat jegyet. A mozihálózat weboldalán egy előadásra bármelyik helyre szabadon foglalható vagy vásárolható mozijegy a fenti létszámkorlátozással.


A Cinema City már előzőleg bevezetett a vírus terjedését visszaszorító intézkedéseket:


- mindegyik fővárosi és vidéki mozi termeinek, közösségi tereinek, a nézők és munkatársak által használt helyszínek rendszeres fertőtlenítése


- minden dolgozó tájékoztatása az alapos kézmosás szabályairól


- a gyakran használt felületek folyamatos tisztítása


Azt írják, folyamatosan figyelik a helyzetet és megteszik a hatóságok által továbbiakban előírt lépéseket. Mindenkit kérnek a személyes higiénia, így a rendszeres és alapos kézmosás betartására, ehhez minden eszköz a mozik mosdójában is rendelkezésre áll. 
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben - állítja a főügyészség
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen irat nem tűnt el - közölte Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a nyomozásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Tűzhöz, balesethez és szén-monoxid-érzékelő jelzéséhez is vonultak a vasi tűzoltók
Három esetben kérték a Vas vármegyei tűzoltók segítségét műszaki mentéseknél és tűzesetnél tegnap, írják a katasztrófavédők.
Dr. László Győzőnek hála megújult a Vajdahunyad téri játszóter
Saját fizetésemből újult meg a Vajdahunyad téri játszótér, lakossági megkeresés nyomán, osztotta meg a hírt közösségi oldalára feltöltött videóban dr. László Győző alpolgármester.
Virágba borult a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalma
Virágoznak a tavaly elültetett évelő növények a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalmában, osztotta meg a hírt közösségi oldalán a Szompark.