km/óra
  2020.07.08., szerda  •  Ellák napja

Országos

Öttel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Öttel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Öttel, 4210-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel.
Vöröskereszt: idén 19 balatoni strandon van elsősegélynyújtó szolgálat
Vöröskereszt: idén 19 balatoni strandon van elsősegélynyújtó szolgálat
Ezen a nyáron a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának több mint 320 önkéntese 19 balatoni strandon részesíti elsősegélyben a bajba jutottakat.
Szlávik: még az első hullám sem ért véget
Szlávik: még az első hullám sem ért véget
Még Magyarországon sem ért véget a koronavírus-járvány első hulláma, hiszen mindennap érkeznek hírek újabb megbetegedésekről - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa kedden az M1 aktuális csatornán.
Harminc százalékkal csökkent az ipari termelés májusban
Harminc százalékkal csökkent az ipari termelés májusban
Májusban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 27,6 százalékkal csökkent - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tizenhattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Tizenhattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Tizenhattal, 4205-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Hattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Hattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Hattal, 4189-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, vasárnap senki nem halt bele a fertőzésbe - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Nem mindennapi égi jelenséget fotóztak Cerednél
Nem mindennapi égi jelenséget fotóztak Cerednél
Lezuhant egy vitorlázógép Miskolcon
Lezuhant egy vitorlázógép Miskolcon
Felszállás közben a földre zuhant egy vitorlázó repülőgép a miskolci repülőtéren vasárnap délelőtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
A jövő hét elején lehűl, de aztán ismét melegszik az idő
A jövő hét elején lehűl, de aztán ismét melegszik az idő
A jövő hét elején lehűl, de aztán ismét melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Kilenccel nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Kilenccel nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Kilenccel, 4183-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az elmúlt 24 órában senki nem halt bele a fertőzésbe - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
Szijjártó: új program indul a magyar vállalatok támogatásáért
Szijjártó: új program indul a magyar vállalatok támogatásáért
Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV
A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV
A vasút melletti, töltéseken, álló szerelvényeken történő játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV.
Meghalt egy beteg, kettővel nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt egy beteg, kettővel nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt egy krónikus beteg, és kettővel, 4174-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Szombaton extrém lesz az UV-sugárzás
Szombaton extrém lesz az UV-sugárzás
Szombaton extrém lesz az UV-sugárzás - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-vel.
Hetek óta nő az utazási hajlandóság, népszerűek a fürdők és a kastélyok
Hetek óta nő az utazási hajlandóság, népszerűek a fürdők és a kastélyok
Jelentősen visszavetette a járvány az idegenforgalmat, de az elmúlt hetekben már nőtt az utazási hajlandóság - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel pénteken.
Elfogadta a parlament a 2021-es költségvetés
Elfogadta a parlament a 2021-es költségvetés
Elfogadta Magyarország 2021-es központi költségvetését az Országgyűlés pénteken.
Elhunyt egy idős beteg, hattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt egy idős beteg, hattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
A koronavirus.gov.hu-n azt írták: az elhunytak száma így 588-ra emelkedett, 2752-en pedig már meggyógyultak.
Rádőlt két emberre egy fa Budapesten
Rádőlt két emberre egy fa Budapesten
Rádőlt két emberre egy fa csütörtök délután a főváros I. kerületében lévő Sikló utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete.
Varga Mihály: a gazdaság újraindításához a bürokráciát is egyszerűsíteni kell
Varga Mihály: a gazdaság újraindításához a bürokráciát is egyszerűsíteni kell
Az adóterhek mérséklése mellett a foglalkoztatási adminisztráció csökkentésével is támogatni kell a gazdasági újrakezdést - jelentette ki a pénzügyminiszter Budapesten, a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón.
Merkely: akár nyáron is lehet újabb járvány
Merkely: akár nyáron is lehet újabb járvány
Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Négy fiatalt raboltak ki a Fő téren, egyikük nyakához kést szorítottak, s megfenyegették, hogy elvágják a torkát
A Vas Megyei Főügyészség indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik kiraboltak négy fiatalt szombaton hajnalban Szombathely Fő terén, olvasható a közleményükben.
Egészségügyi dolgozókat díjaztak a Semmelweis-napi ünnepségen
Az idei évben a Semmelweis-napi díjátadó ünnepséget rendhagyó módon szűkebb körben és fogadás nélkül szervezték meg a Városházán. S bár a Semmelweis-ünnep az egészségügyi dolgozók ünnepe, de ahogy ők fogalmaztak, nemcsak róluk szól. Hanem azokról is, akiknek jelentős szerepük volt abban, hogy fizikai és mentális sérülés nélkül, egészségesen vészelték át az elmúlt járványidőszakot.
Már lehet szavazni az Év Fája verseny döntőseire, egy szombathelyi platán is ringbe szállt
Tíz fa jutott a döntőbe abból a 38-ból, amelyet az ország minden részéről neveztek az idei Év Fája versenybe. A 2020-as év nyertese indulhat a februári európai versenyen – olvasható az Ökotárs Alapítvány honlapján. Az első 10 között egy különleges szombathelyi platán is szerepel.
Eldőlt a Víztorony és a KRESZ-park sorsa
A legutóbbi közgyűlésen eldőlt a Víztorony, illetve a hozzá tartozó KRESZ-park sorsa. A város művelődési központja mindkét létesítmény esetében feladatot kap.
Gyors óvintézkedésekre van szükség Felső-Ausztriában: iskolákat, óvodákat zárnak be
Péntektől a tervek szerint egy hétre bezárják az iskolákat, az óvodákat és a bölcsődéket a koronavírus-fertőzések számának hirtelen növekedése miatt Felső-Ausztria öt járásában: Linzben, Linzvidéki járásban, Welsben, Welsvidéki járásban, valamint az Urfahr-környéki járásban - jelentette be Thomas Stelzer tartományi vezető szerdán.
programajánló
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>